Ezt olvasta már?


Ukrajnai háború - Három frontszakaszon előrenyomulásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Előnyösebb hadállásokat foglaltak el az orosz erők Liman és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén, miközben négy frontszakaszon 17 ukrán támadást vertek vissza - közölte az orosz védelmi tárca keddi hadijelentésében.


hirdetés

A minisztérium szerint a legtöbb, szám szerint hét ukrán roham a donyecki frontszakaszon hiúsult meg, a limanin pedig hat. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a frontszakaszok mentén az ukrán fél vesztesége csaknem kilencszáz katona volt, akik közül a legtöbben, több mint 290-an a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett egy légierő-lőszerraktárt, két harckocsit, öt páncélozott harcjárművet, egy amerikai M777-es vontatott tarackot, két HIMARS sorozatvetőt és 30 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megye légterében az éjszaka folyamán hét drónt lőtt le az orosz légvédelem.

 

MTI







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A Solo Leveling egy videójátékozó kamasz leghőbb vágya, és pont emiatt jó

Az egyik, ha nem a legnépszerűbb, világszerte taroló koreai képregényből készült anime látványos, akciódús és még hozzá is tud...

Betörtek a genderek a Visegrádi Négyek közé

Már a közeljövőben a házastársakhoz hasonló jogokkal rendelkeznek az azonos nemű párok Csehországban, miután a szenátus közvetlenül...

Simon Kornél pánikba esik, ha élővízben kell úsznia

Nem biztos, hogy vele a legélvezetesebb nyaralni.

Máris egymást ölik a sportszergyártók, holott csak most gyújtották meg az olimpiai lángot

Egymásra licitálnak a sportszergyártók, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a párizsi olimpia reklámozási lehetőségeiből. A Nike...

Mikroműanyagot találtak a vérében, három éven belül meghalt

A mikroműanyag egészségügyi kockázatának újabb bizonyítékát mutatták be a kutatók.

Csökkent az LVMH negyedéves bevétele

Az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb luxuscikk-gyártójának bevétele 2 százalékkal, 20,69 milliárd euróra csökkent...

Ha így megy tovább, nem szabadulunk meg az 5 ezer forintos sarctól

Úgy fest, marad a kamarai sarc, nem lesz népszavazás: elég rosszul áll ugyanis az aláírásgyűjtés, amit ráadásul a választási kampány...

Kőkeményen belerúgott Ukrajna szövetségeseibe Zelenszkij elnök

Keményen kritizálta Ukrajna szövetségeseit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, amiért nem hajlandók megfelelő mennyiségű légvédelmi...

Volt izraeli miniszterelnök: már megaláztuk Iránt, nincs szükség az eszkalációra

Ehud Olmert, Izrael volt miniszterelnöke arra kérte kormányát, hogy tartózkodjon az Irán által a hétvégén végrehajtott támadásokra...

Lánchíd-botrány: hivatali vesztegetés miatt eljárás indul

A felújítás végül ötmilliárd forinttal többe került, és kisebb műszaki tartalommal készült el.

Sport

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

„Esélyünk sincs magyar klubhoz kerülni” – interjú az Ausztriába menekült volt Haladás-edzővel

Németh Szabolcs az Illés Akadémián kezdte edzői karrierjét, nem is akárhogyan, hiszen U19-es bajnokságot nyert és az ifi Bajnokok Ligájában […] A „Esélyünk sincs magyar klubhoz kerülni” – interjú az Ausztri

Első kézből a sorsolás után: Ennél nehezebb csoportba nem kerülhettünk volna.; Szerintem a feladat megoldható

A Magyar Kézilabda Szövetségnek is otthont adó Módusz Irodaházban követhettük végig az olimpia csoportkörének sorsolását. Izgalomból nem volt hiány - de legalább volt kikért izgulni

Meghalt a magyar tenisz örökös bajnoka

Százegy éves korában elhunyt Peterdy Márta, a magyar tenisz örökös bajnoka.

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

A magyar válogatott csapatkapitánya az angol sajtóttól is sok kritikát kapott az elmúlt napokban.

A Sepsi elnöke elárulta, mennyi pénzt kap a magyar államtól

A Sepsi OSK vasárnap este Bukarestben nyert 1-0-ra a Rapid ellen. Bukarestben nyert a Sepsi, újra magabiztosan őrizte hálóját a […] A A Sepsi elnöke elárulta, mennyi pénzt kap a magyar államtól bejegyzés először nb

Az őrjöngő Xavit is kiállította a magyar bíró, padlóra került a Barcelona a BL-ben

Saját magát verte meg a borzalmas Barcelona a PSG ellen. Egy másik spanyol sztárcsapat is csúfos kudarcot vallott.

Rasszista megjegyzés miatt bocsátotta el szakértőjét a tv-csatorna

A spanyol Movistar Plus+ elbocsátotta a szakértőként alkalmazott German Burgost, aki a Barca ifjú tehetségére, Lamine Yamalra tett rasszista kijelentést néhány napja.

Nyíregyháza-FTC: fontos bejelentést tett az MLSZ szóvivője

A Magyar Kupa egyik elődöntőjében a Paks a Kisvárdát fogadja április 23-án, majd egy nappal később az NB II-ben az […] A Nyíregyháza-FTC: fontos bejelentést tett az MLSZ szóvivője bejegyzés először nb1.hu-én j

Még a Barca-ősellenség, a Real Madrid újságja is a magyar bírót szidja

Ezt is megértük! A Marca újságírói is csak hüledeznek azon, amit a nagykárolyi Kovács István művelt Barcelonában.

Kisorsolták a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai csoportbeosztását.

Kedd délután Párizsban kisorsolták a nyári olimpia férfi és női kézilabdatornájának csoportbeosztását. A magyar női válogatottnak minden esélye megvan a negyeddöntőt érő első négy hely valamelyikének megszer

0

Bulvár

Ha igaz, amit a DK állít, akkor nagyon nagy bajban vannak a magyarok

A Demokratikus Koalíció a kedd délelőtti sajtóközleményében sajtóinformációkra hivatkozva azt írta, hogy havonta 20 milliárd forinttal nő a kórházak adósságának összege, és hogy a gyógyítást már közvetlen

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

A SpaceX vezérigazgatója kedvenc témájában egyre merészebb jóslatokkal rukkol elő.

Fizethetünk: 20 ezer euró per fő

Kötelező kvóta helyett kötelező szolidaritás – egyebek között ezt tartalmazza az Európai Parlament által elfogadott ún. migrációs paktum – vagyis azok az országok, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni, 20 e

Tényleg segít napi 3 perc hasizom-torna? Kipróbáltam, ez az eredmény

Mit tehet az ember lánya, ha izmosabb hasat szeretne, de az ideje (na jó, meg az akaratereje is) meglehetősen korlátolt?

Nagyon vigyázz. Ha ezt látod, ne fogyaszd el a tojást.

A tojás nem játék. Eláruljuk, honnan tudod, hogy fogyasztható, és hogy érdemes tárolni, hogy nehogy baj legyen belőle!

Katalin hercegné állapota rosszabb lehet, mint gondoltuk – Vilmos herceg lemondta a programjait.

Katalin hercegné állapota aggasztó lehet, ugyanis Vilmos még októberre sem vállal nagyobb utazásokat.

Villám csapott egy utasszállítóba Sopron felett, és ez még nem minden

Nem sokkal a felszállás után villámcsapás érte az Austrian Airlines (AUA) osztrák légitársaság Bécsből Brüsszelbe tartó Boeing 737-es utasszállító gépét kedd délelőtt. Hétfő kora este az AUA nápolyi járata

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

Megszólalt a polgármester, aki betiltotta Orbánék rendezvényét

A brüsszeli kerületvezető nem látja szívesen a szélsőjobboldalt.  

Előkerültek Lucy Liu meztelen képei és szexjelenetei

Előkerültek Lucy Liu meztelen képei és szexjelenetei

„Esélyünk sincs magyar klubhoz kerülni” – interjú az Ausztriába menekült volt Haladás-edzővel

Németh Szabolcs az Illés Akadémián kezdte edzői karrierjét, nem is akárhogyan, hiszen U19-es bajnokságot nyert és az ifi Bajnokok Ligájában […] A „Esélyünk sincs magyar klubhoz kerülni” – interjú az Ausztri

Nem lesz többé ingyenes a világ legkeresettebb webböngészője

A Google a Cloud Next 24 konferencián árult el részleteket böngészője, a Chrome új változatáról.

blogmorzsák

Lemondott a dél-koreai miniszterelnök

Megsemmisítő vereséget szenvedett a parlamenti választásokon.

Duo Domo: szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk egymást

Külföldi koncertturnéra készül az elismert hazai zongorista-csellista páros.