Ezt olvasta már?

0

Teljes a SopronFest programja

Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Sopronban.


hirdetés

 

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója kiemelte, hogy a hosszú távú terv az, hogy a programsorozat fenntartható méretű legyen, a város büszke legyen rá és a megvalósítás során a helyiekre támaszkodjanak.

Fülöp Zoltán, az esemény másik alapítója hangsúlyozta, hogy a Sopron Fest egy "urbán fesztivál", a helyi értékeket mutatja be.

Hozzátette: nagyságában és kínálatában az előző évhez képest ugrásszerű fejlődés figyelhető meg, mert míg 2023-ban tíz kiállítást láthattak a látogatók a város különböző pontjain, addig idén már több mint harmincat. Tavaly két színpadon voltak koncertek a kempingben, idén a fellépők 5-6 színpadon osztoznak.

Fülöp Zoltán elmondta, hogy az ugrásszerű fejlődés nem cél minden évben, mert a rendezvény családias hangulatát szeretnék megőrizni.

Váncza Panna szervező a zenei programokat sorolva elmondta, hogy május 17. és 19. között a Lővér kempingben fellép mások mellett Azahriah, a Halott Pénz, Korda György és Balázs Klári, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Quimby, a Kruder & Dorfmeister páros, Sigma és Alle Farben, akinek a koncertjén tűzijáték is lesz.

Napközben Sopron Fő terén, a Soproni Sörnapok színpadán mások mellett Demjén Ferenc, a Csík zenekar, a Punnany Massif és a Kraak & Smaak is színpadra lép. A nulladik napon, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz ad koncertet, amit Necc Party követ.

A Lővérekben a három nap alatt a Poncichter negyedben a magyar bort népszerűsítve soproni borászatok és termelők kínálják termékeiket.

A Telekom PodcastFesten komoly és szórakoztató beszélgetések lesznek hét helyszínen. A programelem részeként Áder János Steigervald Krisztiánnal, Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal, Kadarkai Endre Ördög Nórával, Tóth Gabival és ByeAlexel beszélget, de megszólal mások mellett az idén 70 éves Eperjes Károly, Tari Annamária, Nánási Pál, Szabó Béla és Weiler Péter is.

A Dumadélután elnevezésű programban Fábry Sándor, Dombóvári István, Szabó Balázs Máté, Hajós András és Linczényi Márk lépnek fel.

SopronFest ART program részként harminc kiállítás tekinthető majd meg egy időben, szerte a városban. A Hűség Városa elnevezésű csoportos tárlaton például Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a kiállított alkotásaik mellett a Várkerületen szívalakú kompozíciókat készítenek.

A SopronFest Gourmet program során május 11. és 17. között a város 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program lesz, a kempingben pedig a Street Kitchen meghívására Food Truck konyhák kínáltaiból lehet válogatni.

A programsorozat irodalmi elemeket is tartalmaz, mások mellett a városba látogat Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián és Erdős Virág. Az irodalmi beszélgetések után dzsesszkoncerteket tartanak.

Elhangzott: a Soproni Egyetem idén is támogatója és stratégiai partnere a SopronFestnek.

A fenntarthatóság jegyében több helyszínen is lesznek kiállítások, workshopok vagy edukációs programok. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Sopron önkormányzata egy városi minierdőt hoz létre. Az úgynevezett Miyawaki-erdő ültetésén Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnöke is részt vesz.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden soproni büszke lehet a fesztiválra, amelynek a megszervezését közös sikerként értékelte.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Rossi szerint valószínűleg nem sokan fogadnának rájuk Németország ellen

Marco Rossi biztos benne, hogy nem sokan fogadnának rájuk Németország ellen az Európa-bajnokságon, de csak várjuk ki a végét.

Ezek a legkevesebb kalóriát tartalmazó nyári gyümölcsök: íme, a top 10-es lista

A nyár a napsütés, a meleg időjárás és a friss, ízletes gyümölcsök ideje. A szezonális gyümölcsök nemcsak finomak, de vitaminokban...

Vizet találtak a marsi egyenlítőnél a vulkánok belsejében

Lehetetlennek gondolták, de van, ahol dérrel érkezik a hajnali fagy.

Matthew Perry a túlvilágról is beszél hozzá, megbánta a botoxot - Courtney Cox 60 éves

Amellett, hogy ő volt Monica Geller a Jóbarátokban, számtalan filmben és sorozatban játszott, remekül zenél, és őszintén beszélt a...

Orbán Viktor üzent a magyar válogatottnak a Svájc elleni EB-vereség után: erre emlékeztette a fiúkat

Orbán Viktor a Facebookon reagált a magyar futballválogatott Svájc elleni EB-vereségére.

Hiába fordultak Ferenc pápához is a hívek, nyugdíjba küldték a népszerű győri plébánost: ő lett az utódja

A győri katolikusok egészen Ferenc pápáig elmentek Benkovich Ferenc plébános nyugdíjazásának ügyében, mivel sem ő, sem pedig a hívek...

Ez nem illúzió, tényleg sokkal többet vagyunk betegek

A Covid-19 világjárvány után világszerte jelentősen megnőtt az egyéb fertőző betegségek előfordulása, beleértve a náthát, kanyarót...

Az Aeropark Repülőmúzeumban nyitott kiállítást a NAV

A közlemény szerint a Légiközlekedési Kulturális Központ felajánlott a NAV Repülőtéri Igazgatóságának egy forgalomból kivont...

Rossi magára vállalta a felelősséget a vereségért

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a magyar labdarúgó-válogatott svájci csapattól elszenvedett 3-1-es vereségének...

Ő itt Harry herceg nagy szerelme, akiért évekig rajongott, mielőtt találkozott Meghan Markle-lel

Harry herceg tavalyi bírósági ügyei során rendszeresen elhangzott Chelsy Davy neve, aki 2004 és 2011 között Károly király kisebbik...

Sport

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.

„Tragédia; tömegnyomor” - a magyarok a szurkolói zónákra panaszkodnak

Pénteken kezdetét vette az Európa-bajnokság, a házigazda Németország 5-1-re kiütötte Svájcot az első csoportmérkőzésen. Természetesen a magyar szurkolók nem a nyitómeccs, hanem válogatottunk miatt érkeztek a tor

Csúfos vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n.

Nem fért bele az egy félidőnyi svájciaknak adott előny.

Kroos a magyar válogatottat dicsérte a skótverés után

Az Európa-bajnokság után visszavonuló német klasszis röviden, de tartalmasan értékelt a nyitómeccs után.

Hatalmas siker: Európa-bajnoki aranyérmes a magyar csapat a vizes Eb-n

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyílt vízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon - írja az MTI.

Galéria: helyszíni fotók a reptéren várakozó és útnak induló magyar szurkolókról

A szerencsés magyar drukkerek időben elindultak a Liszt Ferenc repülőtérről Németországba, hogy a helyszínről buzdítsák válogatottunkat a 15 órakor kezdődő Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen.

26 évesen meghalt a válogatott kapus

Néhány nappal ezelőtt még ő védett a montenegrói nemzeti együttesben a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen.

Marco Rossi: Nem alibizek, én vagyok a felelős.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a vereséget, de azt is hozzátette, 2-3 játékost leszámítva mindenki saját tudása alatt teljesített. Szoboszlai Dominik is értékelte a mérkőzést, szerinte

Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Marco Rossi fejében már készen van az a kezdőcsapat, amelyet pályára küld a németországi Európa-bajnokság szombaton 15 órakor kezdődő, Svájc […] A Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

A skót játékosok már a negyedik percben úgy ünnepeltek, mintha Eb-t nyertek volna

Már a nyitómeccsen legelején megdöbbentő dolog történt.

Szoboszlai az Eb-vereség után: Nem szabad azt hinni, hogy ajándékba adják a három pontot

A Svájc elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

0

Bulvár

Rónai Egon megszólalt a Magyar Péterrel folytatott vitájáról

A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Vége a régi jó viszonynak: Novák Katalin teljesen elfordult Balog Zoltántól, nem kért a református püspök segí...

K. Endre kegyelmi ügye után Novák Katalin így reagált Balog Zoltán közeledésére.

Halálos baleset a Holland Nagydíjon, a Forma1 történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája történt 44 évvel e...

A pilóta tragikusan fiatalon vesztette életét, szörnyű körülmények között.

Orbán Viktor bukásához is vezethet a budapesti újraszámolás?

A választás tisztaságához fűzött kételyek elvezethetnek a korábbi szavazások eredményének megkérdőjelezéséhez, ami megrendítheti a Nemzeti Együttműködés Rendszere jogszerűségének elismerését. A lehetséges

Fájni fog nekik - Nagyon komoly ellencsapásra készül Orbán Viktor

"Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadá

Nagy bejelentésekre készülhet Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Dobrev Klára erősen utalt arra, hogy nagy bejelentésekre készülhet a DK, ahol lehetséges, komoly személyi változások lesznek.

A miniszter élőben kért bocsánatot a forint bedőlése miatt

Még ebben a felgyorsult, mindenütt jelenlévő online világunkban is ritkán fordul elő, hogy egy miniszter szeme láttára, a nagy nyilvánosság előtt zuhan be a nemzeti valuta, és arra még reagálni is tud. Ezen a héten

Nászéjszakák a pokolból. 10 sztori, amikor a házasság beteljesítése igazi rémálom volt

Az esküvő után a pár legtöbbször annyira kimerült, hogy nem is szexelnek, azonban van, hogy emlékezetes rossz élmény marad a nászéjszaka.