Szoboszlai Dominik elárulta a szerbek elleni magyar siker titkát
Szoboszlai Dominik szerint szombat este a szerbek ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen jobban akarta a győzelmet riválisánál.
hirdetés
A csapatkapitány ugyanakkor a mérkőzés után még nem volt hajlandó kimondani azt, amire az újságírók célozgattak és vártak tőle.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy itthon sem lesz egyszerű, hiszen az ellenfélnél kiváló játékosok futballoznak, de ezt mi jobban akartuk” – nyilatkozta a mérkőzés után a Puskás Arénában a Liverpool klasszisa.
Sikerének köszönhetően a magyar csapat ha kedden nyer Litvániában, akkor kijut a kontinensviadalra, Szoboszlai ugyanakkor egyelőre még nem akarta kimondani azt, amire az újságírók célozgattak:
„Nagyon úgy néz ki, hogy jó irányba haladunk, és persze most boldogok vagyunk, de ugyanúgy 100 százalékosan fogunk koncentrálni a következő mérkőzésre”.
Szoboszlai Dominik ünnepel a szurkolókkal a Magyarország – Szerbia labdarúgó Eb-selejtező mérkőzés után a Puskás Arénában, 2023. október 14-én.
A magyar válogatott 2-1-re győzött (MTI/Czeglédi Zsolt)
A középpályás külön kiemelte Loic Nego játékát, ezért amikor lecserélték a Le Havre játékosát, jelezte a szurkolóknak, hogy hatalmas tapsot érdemel, mert az elmúlt mérkőzéseken kiemelkedően futballozott. „Szerintem észbe kapott, hogy nincs egyedül a posztján, és itt mindenkinek meg kell dolgozni a helyéért” – mondta Szoboszlai, aki ezúttal is kiemelte a szurkolókat, akikért minden mérkőzésen küzdenek.
hírek innen, onnan
Startup-ökoszisztéma: kik lesznek idén a legek?
A díjat a legeredményesebb magyar startup alapítója adja át december 7-én.
Magyar Közút: aki teheti, ne üljön autóba; a teherató forgalmat is korlátozhatják
Heves havazásra és ónos esőre kell számítani, a síkosságmentesítést több tényező nehezíti.
Lech Walesa nagy bajban van, ügynökmúltját érintő dologról van szó
Ügynökmúltját érintő, 2016-ban tett és hamisnak vélt tanúvallomása miatt vádat emeltek Lech Walesa, a Szolidaritás független...
Sírt és rohamot kapott az ítélet hallatán a kemecsei nő, akinek kinyomta a szemeit a volt párja
Gy. Attila 20 év fegyházat kapott. Mentőt kellett hívni az áldozathoz.
Több újítást vezet be a TikTok a GVH vizsgálata nyomán
Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok...
Rég nem látott havazás Budapesten: mindent belepett a hó, ezt biztos nem fogja megúszni a főváros
Budapestet fehér hó takaró borítja, mutatjuk hogyan néz ki a főváros a mai napon.
Állami program indul a demencia kezelésére
Mintegy 250 ezer ember szenved demenciában Magyarországon, amely mint népbetegség a családtagokkal együtt közel egymillió embert érint.
Kórházi fertőzések: nagyobb a baj, mint eddig hittük
Folyamatosan növekszik a kórházi fertőzések száma Magyarországon, az egészségügyben pedig mindeközben humánerőforrás-krízis zajlik...
Vigyázz, tiltott növényvédőszer lehet ebben a fűszerben
Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék miatt a forgalmazó visszahív egy kurkumaport – tette közzé a Nemzeti...
Tavalyhoz képest csaknem kétezerrel kevesebb baba született idén októberig
A KSH adatai szerint ugyanakkor a halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben csökkent, ezért a természetes népességfogyás...
Lesújtó fotók érkeztek a nyárlőrinci tragédiáról, egy 54 éves férfi az áldozat
Már nem tudták megmenteni a férfi életét.
Orosz Barbi és férje bár nem élnek együtt, már vettek egy közös házat
Az együttélés most még csak a jövőzenéje.
Sport
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha
Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Bulvár
Deutsch Tamás tombol, nagy a baj
Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet
Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster
A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,
Felvilágosítás nincs, de 12 évesen szexelhetnek a magyar gyerekek - Ezt mondja a gyermekvédelmi törvény
Az iskolai szexuális felvilágosításról Gyurkó Szilviával, a gyermekjogok egyik legelismertebb hazai szakértőjével beszélgettünk.
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak
Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán
Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
Most közölték a meteorológusok, azonnal látnod kell térképen a veszélyjelzést
Fokozott riasztást adtak a meteorológusok.
blogmorzsák
Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként
Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.
Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai
Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.
Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!
Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat