Ezt olvasta már?


Összesen 11 párt gyűjtötte össze az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásszámot

Az EP-választásra tizenegy listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.


hirdetés

 

Összesen 13 párt vagy pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, de az Új Alternatíva Párt és a Jakab Péter által vezetett Nép Pártján pártoknak nem lett meg nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az Összefogás a Civilekért Párt, a Szociáldemokraták Pártja és a Magyar Munkáspárt végül nem állított listát.

Az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, ezeket a pártoknak április 20-a és május 3-a között kellett összegyűjteniük. Az ajánláson a választó nevének, személyi azonosítójának, magyarországi lakcímének és aláírásának kellett szerepelnie.

A hiányos, hibásan felvett, elírt és emiatt érvénytelen ajánlások miatt körülbelül 23 ezer ajánlás összegyűjtése javasolt ahhoz, hogy tényleg összegyűljön a szükséges 20 ezer érvényes ajánlás.

Jó példa erre a Nép Pártján esete: ők összesen 20 300 aláírást gyűjtöttek, de az általuk leadott ajánlóívek első felében 400 érvénytelen aláírás szerepelt. Az ajánlóívekre csak adott mennyiségű aláírás vezethető fel, az NVI pedig ebből számolta ki, hogy még ha a leadott ívek másik fele tele is lett volna érvényes aláírásokkal, akkor se lett volna elég ajánlása a pártnak.

Az NVI az ajánlás-ellenőrzés eredményéről tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot, amely minden, a törvényes feltételeknek megfelelő listát – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vett, illetve vesz.







0

hírek innen, onnan

Galéria: ilyen volt képeken a Svájc elleni meccs

Bár a szünet után feljavult, így is vereséggel kezdett az Eb-n magyar válogatott. Az első félidőben a tudása alatt játszó együttesnek...

Nyolc izraeli katona meghalt egy robbanásban a Gázai övezetben

Nyolc izraeli katona életét vesztette egy robbanás következtében a Gázai övezet déli részén - közölte szombaton az izraeli hadsereg.

Ne légy skót, tankolj whiskyt az autódba.

A 2017-ben felavatott Goodwood-i méhészet hat szorgos méhcsaládnak ad otthont, ami több mint negyedmillió méhet jelent. A Rolls-Royce 120....

A spanyol válogatott átgázolt Horvátországon a halálcsoportban

Spanyolország elég gyorsan és határozottan egyértelművé tette, miért érkezett az Európa-bajnokságra.

Tízből kilenc ember rosszul állítja be a klímát

Hány fokra állítsuk a klímát?

Esztergályos Cecília ezért sértődött meg

Esztergályos Cecília alaposan sértve érezte magát, amikor megtudta, hogy Medveczky Ilona ugrik be helyette a vágyott szerepre.

Egy orosz katonai gép megsértette Svédország légterét

Egy Szu-24-es katonai repülőgép hatolt be Svédország légterébe pénteken. Miután az orosz gép nem reagált a légi forgalmi irányító...

Részletek derültek ki Tompos Kátya temetéséről

A hírek szerint a nyilvános megemlékezést követően zártkörű temetést tervez a családja.  Ahogy azt a Propeller megírta, hosszan tartó...

0

Sport

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.

„Tragédia; tömegnyomor” - a magyarok a szurkolói zónákra panaszkodnak

Pénteken kezdetét vette az Európa-bajnokság, a házigazda Németország 5-1-re kiütötte Svájcot az első csoportmérkőzésen. Természetesen a magyar szurkolók nem a nyitómeccs, hanem válogatottunk miatt érkeztek a tor

Csúfos vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n.

Nem fért bele az egy félidőnyi svájciaknak adott előny.

Kroos a magyar válogatottat dicsérte a skótverés után

Az Európa-bajnokság után visszavonuló német klasszis röviden, de tartalmasan értékelt a nyitómeccs után.

Hatalmas siker: Európa-bajnoki aranyérmes a magyar csapat a vizes Eb-n

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyílt vízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon - írja az MTI.

Galéria: helyszíni fotók a reptéren várakozó és útnak induló magyar szurkolókról

A szerencsés magyar drukkerek időben elindultak a Liszt Ferenc repülőtérről Németországba, hogy a helyszínről buzdítsák válogatottunkat a 15 órakor kezdődő Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen.

26 évesen meghalt a válogatott kapus

Néhány nappal ezelőtt még ő védett a montenegrói nemzeti együttesben a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen.

Marco Rossi: Nem alibizek, én vagyok a felelős.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a vereséget, de azt is hozzátette, 2-3 játékost leszámítva mindenki saját tudása alatt teljesített. Szoboszlai Dominik is értékelte a mérkőzést, szerinte

A skót játékosok már a negyedik percben úgy ünnepeltek, mintha Eb-t nyertek volna

Már a nyitómeccsen legelején megdöbbentő dolog történt.

Szoboszlai az Eb-vereség után: Nem szabad azt hinni, hogy ajándékba adják a három pontot

A Svájc elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Marco Rossi: Én vagyok a felelős

A szövetségi kapitány szerint az első félidőben Svájc lefocizta Magyarországot.

0

Bulvár

Rónai Egon megszólalt a Magyar Péterrel folytatott vitájáról

A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Vége a régi jó viszonynak: Novák Katalin teljesen elfordult Balog Zoltántól, nem kért a református püspök segí...

K. Endre kegyelmi ügye után Novák Katalin így reagált Balog Zoltán közeledésére.

Orbán Viktor bukásához is vezethet a budapesti újraszámolás?

A választás tisztaságához fűzött kételyek elvezethetnek a korábbi szavazások eredményének megkérdőjelezéséhez, ami megrendítheti a Nemzeti Együttműködés Rendszere jogszerűségének elismerését. A lehetséges

Fájni fog nekik - Nagyon komoly ellencsapásra készül Orbán Viktor

"Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadá

A miniszter élőben kért bocsánatot a forint bedőlése miatt

Még ebben a felgyorsult, mindenütt jelenlévő online világunkban is ritkán fordul elő, hogy egy miniszter szeme láttára, a nagy nyilvánosság előtt zuhan be a nemzeti valuta, és arra még reagálni is tud. Ezen a héten

Nagy bejelentésekre készülhet Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Dobrev Klára erősen utalt arra, hogy nagy bejelentésekre készülhet a DK, ahol lehetséges, komoly személyi változások lesznek.

Nászéjszakák a pokolból. 10 sztori, amikor a házasság beteljesítése igazi rémálom volt

Az esküvő után a pár legtöbbször annyira kimerült, hogy nem is szexelnek, azonban van, hogy emlékezetes rossz élmény marad a nászéjszaka.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.