Ezt olvasta már?

0

Népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel Romániában

Több mint száz aranytárggyal és a lova fejével együtt eltemetett népvándorlás kori, vélhetően hun uralom alatt élt vezér sírját tárták fel a bukaresti Vasile Parvan Régészeti Intézet kutatói a tervezett A7-es autópálya Ploiesti és Buzau közötti szakaszának nyomvonalán.


hirdetés

A hírt több romániai portál is közölte szerdán a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) facebook oldalán tett bejelentésére hivatkozva. A közösségi oldalon közölt videóban Silviu Ene, a Vasile Parvan Régészeti Intézet tudományos felelőse elmondta: a 4-5. századi sírban talált több mint száz arany vagy aranyozott tárgy között aranyozott kard, tőr, tegezveretek, ruhaveretek, egy bronzüst, nyílhegyek voltak. Az eltemetett férfi arcát vélhetően aranymaszk borította, ennek a maradványait is megtalálták. Hozzátette: a sírból lókoponyát és lócsontokat is kiemeltek.

A régész megjegyezte: nagyon nehéz körülmények között zajlott a feltárás, hiszen esős időben akadtak rá a leletre. Úgy ítélték meg, hogy addig nem hagyhatják abba a munkát, míg a teljes sírt fel nem tárják, különben nem tudták volna megoldani az ásatási helyszín őrzését. Így az éjszakába nyúlóan, elemlámpák fényénél fejezték be az értékmentést.

Radu Bajenaru Vasile Parvan Régészeti Intézet aligazgatója kivételes jelentőségűnek minősítette a leletet. Úgy vélte: olyan harcos sírját találták meg, akit minden jelvényével presztízstárgyával együtt temettek el.

Az MTI kérdéseire írásban küldött válaszokat Radu Bajenaru, Silviu Ene, és Andrei Magureanu régészek írták alá. Mint közölték: a lelet egyaránt tartalmaz fegyvereket, dísztárgyakat, lószerszámokat, ezért a tárgyak közötti összefüggések is fontosak. Hozzátették, a sírba csak a ló reprezentatív részeit temették, amilyen az állat koponyája és lábszárcsontjai.

A lelet korát a tárgyak tipológiája alapján becsülték a 4-5. századra, a pontosabb kormeghatározás érdekében további vizsgálatokat kell elvégezni. Az írásos források alapján ebben a korban a Dunától északra fekvő területeken vélhetően hun, gót és hun uralom alatt álló más népek éltek. A mostani felfedezést egyedinek tartották, de megjegyezték: a környéken találtak még hun üstdarabokat, sírokat és viseleti tárgyakat, és itt került elő a pietroaselei kincs is.

"A vizsgálatok még az elején tartanak, de a fegyverek alapján feltételezhetjük, hogy az illető harcos volt, a leltárba vett tárgyak kronológiáját összevetve az ókori forrásokkal feltételezhetjük, hogy hun uralom alatt élt. Az etnikai besorolása nem hisszük, hogy lehetséges lenne olyan vizsgálatok elvégzése nélkül, amilyen a stronciumizotóp vagy archeogenetika, nem beszélhetünk az illető valószínű eredetéről" - válaszolták a leletet feltáró régészek. Hozzátették, azt remélik, hogy a vizsgálatokkal többet sikerül megtudni a személyről, a temetési szertartásáról és közvetve a térség történetéről.







0

hírek innen, onnan

Felfedezte Ádám Martint az egyik legnagyobb focimémes oldal

Ő a legkevésbé futballistának kinéző futballista, írták róla.

Antiszemitának tartják az Oscar-múzeum hollywoodi alapítókról szóló kiállítását

Az Oscart odaítélő Amerikai Filmakadémia múzeuma Hollywoodland: Zsidó alapítók és a film fővárosának kialakítása címmel rendezett...

Katalin hercegné hat hónap után először mutatkozott a nyilvánosság előtt - fotók!

Katalin egy autóban utazott gyermekei – György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg –, valamint férje, Vilmos herceg társaságában,...

Pénzt takaríthatsz meg a szerszámok biztonságos tárolásával

A szerszámok megfelelő tárolása elengedhetetlen a hatékony munkavégzéshez, legyen szó hobbiról, otthoni javításról vagy...

Fürdős újdonság: megnyitott a Brigetio Beach

Mostantól igazi tengerparti hangulattal várja a komáromi Brigetio Gyógyfürdő a vendégeket. Olimpiai sporthétvégéket is tartanak a...

A spanyolok leiskolázták a horvátokat a halálcsoport első meccsén

Az első félidő végére már ki is alakult a 3-0-s végeredmény, a horvátoknak szerencséjük sem volt a berlini meccsen.

Ezzel az igazán egyszerű módszerrel nagyobb és finomabb lesz a termésed.

A mennyiség és a minőség csak akkor lesz tökéletes, ha teszünk azért, hogy ne sok apró és ízetlen gyümölccsel legyen tele a gyümölcsfa.

Drága a lángos, nagy a tömeg, gyenge a koszt, mégis szeretjük - már 100 éve is ugyanezeket írták a Balatonról

Minden nyár elején – jó esetben már a tavasz végén – valószínűleg minden magyar újság szerkesztőségében elhangzik ugyanaz a...

Már hivatalos, Tompos Kátya temetése zártkörű lesz

Bár az egész ország tudta, hogy nagy a baj, mégis május 31-én mindenkit sokkolt a hír, hogy a színésznő elhunyt. Sokan szeretnék az...

Nagy Ádám: Csak magunkat okolhatjuk, a németek ellen tökösen kell játszanunk

A magyar gólt szerző Varga Barnabás szerint csapatként nem voltak elég élesek a Svájc elleni Eb-nyitány elején.

0

Sport

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Példátlan és hazug támadás: a svájci sajtó nekirontott a magyar szurkolóknak

Egészen elképesztő gyűlölettel írnak azokról a drukkerekről, akik szervezett formában utaztak Kölnbe.

„Tragédia; tömegnyomor” - a magyarok a szurkolói zónákra panaszkodnak

Pénteken kezdetét vette az Európa-bajnokság, a házigazda Németország 5-1-re kiütötte Svájcot az első csoportmérkőzésen. Természetesen a magyar szurkolók nem a nyitómeccs, hanem válogatottunk miatt érkeztek a tor

Csúfos vereséggel kezdett a magyar válogatott az Eb-n.

Nem fért bele az egy félidőnyi svájciaknak adott előny.

Kroos a magyar válogatottat dicsérte a skótverés után

Az Európa-bajnokság után visszavonuló német klasszis röviden, de tartalmasan értékelt a nyitómeccs után.

Hatalmas siker: Európa-bajnoki aranyérmes a magyar csapat a vizes Eb-n

A Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású magyar csapat aranyérmet nyert szombaton a nyílt vízi úszók váltóversenyében a belgrádi vizes Európa-bajnokságon - írja az MTI.

Galéria: helyszíni fotók a reptéren várakozó és útnak induló magyar szurkolókról

A szerencsés magyar drukkerek időben elindultak a Liszt Ferenc repülőtérről Németországba, hogy a helyszínről buzdítsák válogatottunkat a 15 órakor kezdődő Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmeccsen.

26 évesen meghalt a válogatott kapus

Néhány nappal ezelőtt még ő védett a montenegrói nemzeti együttesben a Belgium elleni felkészülési mérkőzésen.

Marco Rossi: Nem alibizek, én vagyok a felelős.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya magára vállalta a vereséget, de azt is hozzátette, 2-3 játékost leszámítva mindenki saját tudása alatt teljesített. Szoboszlai Dominik is értékelte a mérkőzést, szerinte

Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

Marco Rossi fejében már készen van az a kezdőcsapat, amelyet pályára küld a németországi Európa-bajnokság szombaton 15 órakor kezdődő, Svájc […] A Magyarország-Svájc: a magyar válogatott várható kezdőcsapata

A skót játékosok már a negyedik percben úgy ünnepeltek, mintha Eb-t nyertek volna

Már a nyitómeccsen legelején megdöbbentő dolog történt.

Szoboszlai az Eb-vereség után: Nem szabad azt hinni, hogy ajándékba adják a három pontot

A Svájc elleni vereség után nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitánya.

0

Bulvár

Rónai Egon megszólalt a Magyar Péterrel folytatott vitájáról

A műsorvezető közölte: elfogadja a nézői kritikát, és egy ponton valóban hibázott.

Nagyon rossz hírt kapott a magyar labdarúgó-válogatott

Néhány hónappal ezelőtt még teljesen szétesett a német labdarúgó-válogatott. Mostanra azonban összeálltak és iszonyatosan erősnek tűnnek. Nem lesz velük egyszerű dolgunk.

Vége a régi jó viszonynak: Novák Katalin teljesen elfordult Balog Zoltántól, nem kért a református püspök segí...

K. Endre kegyelmi ügye után Novák Katalin így reagált Balog Zoltán közeledésére.

Halálos baleset a Holland Nagydíjon, a Forma1 történetének egyik legsúlyosabb katasztrófája történt 44 évvel e...

A pilóta tragikusan fiatalon vesztette életét, szörnyű körülmények között.

Orbán Viktor bukásához is vezethet a budapesti újraszámolás?

A választás tisztaságához fűzött kételyek elvezethetnek a korábbi szavazások eredményének megkérdőjelezéséhez, ami megrendítheti a Nemzeti Együttműködés Rendszere jogszerűségének elismerését. A lehetséges

Fájni fog nekik - Nagyon komoly ellencsapásra készül Orbán Viktor

"Lesznek megoldások, jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak." Ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban, miután az Európai Bíróság 200 millió eurós gigabírságot szabott ki Magyarországra, ami ráadá

A miniszter élőben kért bocsánatot a forint bedőlése miatt

Még ebben a felgyorsult, mindenütt jelenlévő online világunkban is ritkán fordul elő, hogy egy miniszter szeme láttára, a nagy nyilvánosság előtt zuhan be a nemzeti valuta, és arra még reagálni is tud. Ezen a héten

Nagy bejelentésekre készülhet Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc

Dobrev Klára erősen utalt arra, hogy nagy bejelentésekre készülhet a DK, ahol lehetséges, komoly személyi változások lesznek.

Nászéjszakák a pokolból. 10 sztori, amikor a házasság beteljesítése igazi rémálom volt

Az esküvő után a pár legtöbbször annyira kimerült, hogy nem is szexelnek, azonban van, hogy emlékezetes rossz élmény marad a nászéjszaka.

0