Nem is gondonád, miből lett a cserebogár!
Hányszor adtál már hálát a sorsnak, hogy ebbe a korba születtél? A történelemórák során megannyi szörnyűséges információt kaphattál arról, hogy milyen volt régebben az élet.
hirdetés
Persze nem muszáj az őskorig visszamenni, még száz évvel ezelőtt is teljesen más volt az élet, a mostani kényelmi faktorok akkoriban még tökéletesen elképzelhetetlenek voltak.
Ez persze fordítva is igaz: visszanézve bele sem merünk gondolni, hogy tudtak elődeink úgy élni, aludni, tisztálkodni, vagy éppen szexuális életet élni, ahogy azt akkoriban tenniük kellett. Mai cikkünkben az óvszer történetét vesszük picit górcső alá, és mire a cikk végére érsz, hálát fogsz adni a sorsnak, hogy modernkori óvszert viselhetsz, és garantáltan nem fogod többé kényelmetlennek titulálni!
Hőskor vagy őskor?
Természetesen nagy dolog volt, hogy az emberiség felismerte, hogy a pénisszel kell tenni valamit ahhoz, hogy ne szülessen minden aktusból gyermek, ugyanakkor a SZEXSHOP.hu széles óvszerválasztéka még sehol sem volt az ókorban.
Mert már akkor is próbálkoztak az emberek fogamzásgátlással. Akadt, aki megelégedett azzal, hogy a hátsó bejáratot használta, míg mások nem átallottak az éppen aktuális “óvszereket” bevetni.
Bár innen nézve meglehetősen őskori megoldásokat alkalmaztak, pont ezért igazi hősnek minősült minden férfi, aki:
- kecskehólyagot húzott a péniszre.
- kátrányba mártotta a hímvesszőjét.
- hagymalébe áztatta a férfiasságát.
- teknőspáncélba burkolta a hímtagját.
- állati belekbe bugyolálta a dárdáját.
Ugye mennyire extrém és rettenetes megoldások? A fentiekbe belegondolva még annak is fáj, akinek nincs is a nadrágjában szerszám!
Te melyiket vállalnád be? Ugye, jó lesz az a csúcsszuper darab, amit legutóbb is rendeltél a fent említett webáruházból?
A helyzet javuló tendenciát mutat!
Az évszázadok során szerencsére sokat fejlődött ez a terület is, ami nem is csoda, hiszen szó szerint létkérdés. Így bár a múlt század elején még szinte megfizetethetelen volt, sőt később is csak orvosi receptre lehetett vásárolni, most, a harmadik évezred hajnalán már bátran válogathatsz otthonod kényelméből, és rendelheted meg pár kattintással az extrábbnál extrább darabokat a SZEXSHOP.hu óvszereinek a részlegéről.
Mert bizony, ma már többféle anyagból, többféle méretből lehet választani, sőt olyan extrákat is kérhetsz mellé, mint az ízesítés vagy a rücskös-bordás kiképzés.
Fő a biztonság!
Amellett, hogy a modern óvszerek már a szexuális élmény intenzitását is képesek fokozni, nem hanyagolható el az elsődleges funkciója sem. Ez pedig nem más, mint a védelem: mindkét felet óvja a nemi betegségektől, valamint a nem kívánt terhességet is elég nagy biztonsággal akadályozza meg.
Éppen ezért, hálát adva a sorsnak, hogy nem ötszáz évvel korábban születtél, tárazz be a megfelelő méretből, és csapj biztonságosan és kényelmesen a húrok közé!
hírek innen, onnan
Minimálbér 266 ezer, a garantált bérminimum 326 ezer forintra nőtt - Ennyi a nettója
2023. december elsejétől 15 százalékkal emelkedett a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum. Számokban ennyit jelent.
Zárva lesz a legtöbb SPAR-üzlet december 24-én
A karácsonyi ünnepekre való nyugodt, békés odafigyelés érdekében a SPAR Magyarország december 24-én az Interspar-okat és egyes...
Fellélegezhetnek az idősebb jogosítványtulajdonosok - Nem terveznek rendszeres és kötelező egészségügyi ellenőrzást
Hitelt érdemló német források is megerősítették azt a korábbi értesülést, amely szerint az uniós közlekedési miniszterek szerint nem...
Hivatalos: Védelmi megállapodást írt alá Svédország az USA-val
Svédország védelmi együttműködési megállapodást írt alá Washingtonnal, amely hozzáférést biztosít az Egyesült Államoknak a...
Képregényben elevenedik meg a magyar rockzene története
Az olvasó megismerkedhet a korszak legnagyobb zenészeivel és a hazai zeneipar legfontosabb alakjaival, miközben képregényesítve olyan fontos...
Sopron belvárosa fényárban úszik, a külvárosokban sötétben botladoznak
Sopronban tavaly ősszel kapcsolták le a közvilágítást a spórolásra hivatkozva. Most megkezdték a lámpák felkapcsolását, de nagyon...
Gyászol az ország: Elhunyt Andresz Kati
A színésznő 68 éves volt.
10 ezer forint alatt is van tökéletes. 10 kihagyhatatlan kiegészítő az idei télre
Ezeket a kiegészítőket biztosan imádni fogod a télen!
Kiderült, mennyi lesz jövőre az otthon maradó kismamák pénze
A minimálbér-emelésnek köszönhetően januártól több családi ellátás összege emelkedik - közölte a Kulturális és Innovációs...
26 éve van együtt Hajas László és felesége: „Nálunk a tűz is megvan még”
Házasságuk kiállta az idő próbáját.
Parragh és Orbán szövetsége miatt is maradt le a minimálbér a régióban
Idén a lengyel minimálbér vásárlóereje már akkora, mintha itthon 154 ezer helyett 240 ezer forint lenne a legalacsonyabb bérek nettója.
Ennyi dráma rég volt egy műsorban: elképesztő ordítozás, sírás, sérülés, visszalépés történt a Farm VIP-ban
Kemény feladatot kaptak a játékosok, nem is bírta ki mindenki. Óriási drámák a Zsolti gazda farmján.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere
A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról
Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje
Váratlan újítással tették élvezhetőbbé a focimeccsek közvetítését
Erre nem számított senki.
Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó
Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről
Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró
Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?
Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.
Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
Kutyás fiatalok találtak rá a holttestére.
Kemény üzenetet küldött a német külügyminiszter Orbán Viktornak, Szijjártó Péter nem hagyta szó nélkül
A külgazdasági és külügyminiszter szerint kollégája alaposan félreérti a helyzetet.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat