Ezt olvasta már?

Ikarus 266-os nyitja a nyarat Keszthelyen

A retró járművek rajongói 2024. június 1-jén és 2-án az ötvenéves V63-as Gigant villanymozdony vontatta Retró Balaton InterCityn utazhatnak Budapestről Keszthelyre. ...

0

Nem állít fel korrupciót vizsgáló bizottságot az óbudai önkormányzat

Nem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtökön a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az önkormányzat által kötött, az ügyészség szerint fiktív szerződések kivizsgálására.


hirdetés

 

A 22 jelenlévő képviselő közül nyolc támogatta a határozati javaslatot, a többiek nem szavaztak.

Puskás Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elmondta: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szerint 2021-ben a gyanúsítottak, illetve az általuk kijelölt gazdasági társaságok szolgáltatásokra és eszközbeszerzésre fiktív szerződéseket kötöttek a III. kerületi önkormányzattal.

A szerződések mögött nem volt valós teljesítés, de a számla ellenértékét a cégek megkapták, a gyanúsítottak a pénzt felvették, és korrupciós célokra fordították - tette hozzá.

A nyomozó ügyészség négy személyt gyanúsított meg korrupciós és gazdasági bűncselekményekkel, és a gyanúsítottak azóta már előzetes letartóztatásba is kerültek - mondta.

Ezért a Fidesz azt javasolja, hogy az önkormányzat, a KNyF által elrendelt nyomozás miatt ideiglenes bizottságot hozzon létre, amelynek feladata az önkormányzati cégek és a nyomozásban érintett társaságok közötti szerződések vizsgálata. A vizsgálatnak ki kell térnie arra, hogy ki rendelte meg a szerződésben szereplő munkát és szolgáltatást, ki ellenőrizte az elvégzését és ki írta alá a teljesítési igazolásokat - mondta Puskás Péter.

Kiss László (DK-LMP-Momentum-MSZP-Párbeszéd), a kerület polgármestere közölte, hogy a Fidesz hadüzenetet küldött Budapestnek és az ellenzéki vezetésű kerületeknek. Elkezdte putyini kampányát, amelynek jól ismert módszere az ellenfelek besározása, és az a célja, hogy elterelje a figyelmet a pedofilbotrányba belekeveredett kormánypárti politikusokról. Korábban is szokása volt a Fidesznek, hogy bevonja a hatóságokat választási kampányba, és most is ez a stratégiája - jelentette ki.

Emlékeztetett: nyilvánosságra hozták az obuda.hu-n valamennyi kifogásolt, fiktívnek tartott szerződés teljesítési dokumentumait, és mivel minden nyilvános, felesleges a bizottság létrehozása - mondta.

A Fidesz arról akarja elterelni a figyelmet, hogy Bús Balázs korábbi fideszes polgármester hivatali ideje alatt az egyik kerületi óvodában történt abúzust elhallgatták, és semmit nem tettek a gyerekekért és a családokért - közölte Kiss László.

Az ülés kezdetén a Fidelitas aktivistái demonstráltak a városháza épülete előtt "Elég a Kiss László féle DK-s korrupcióból!" feliratú transzparenssel.

Az ülésteremben ugyanakkor "kerületi demokraták", "Pedofidesz" és a "pedofilbújtatók" feliratú molinókat mutatták fel.

MTI








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ne ijedj meg, ha külföldön jársz és ilyen vécét látsz – mutatjuk, hogyan kell használni

Nincs annál kellemetlenebb, mikor a legnagyobb szükség idején az embernek lövése sincs arról, hogyan kell használnia a vécét.

Újabb magyar kiszemeltje van a Liverpoolnak

De nemcsak Szoboszlai csapata csapna le rá.

Lezuhant egy sportrepülőgép Horvátországban: egy ember meghalt, többen megsérültek

Szombat délután Horvátországban, Zágráb közelében lezuhant egy sportrepülőgép, a baleset egy halálos áldozatot követelt, négyen...

Nem hozott újabb milliárdost az ötöslottó

A Jokeren sem volt telitalálat. (Mozaik)

Kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait, 2,535 milliárd volt a tét

Ezek voltak a mesést vagyont érő számok.

Használt mozdonyokat venne a kormány

Nincs elég mozdony Magyarországon, vannak olyan vonalak, ahol hetek óta pótlóbuszok járnak. A minisztérium használt kocsikat szerezne be -...

Megvan, melyik csapat ellen kezdi majd az új szezont a Kecskemét

Június közepéig tart a Kecskemét nyári pihenőt, majd agyéni programot és méréseket követően június 17-én indulnak el a közös...

Friss hírek. Katalin hercegné sokkal később térhet vissza, mint gondoltuk

Mióta Katalin hercegné bejelentette, hogy rákbetegséget diagnosztizáltak nála, teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Egészségi...

22 ember halt meg egy játéktermi tűzben Indiában, köztük gyerekekkel

Legkevesebb 22 ember haláláról tudni, akik egy indiai játéktermi tűzben vesztették életüket, rajtuk már nem lehetett segíteni.

Sport

Óriási a botrány Amerikában Lionel Messi miatt

A szurkolók fel vannak háborodva, az Inter Miaminál magyarázkodnak.

Még ki sem nevezték az új edzőt, máris menekülni akar a Bayern sztárfocistája Münchenből

A német válogatott középpályásnak nem tetszik, hogy kieső csapat edzőjét akarja a Bayern München.

Az angol lap értékelte a Liverpool játékosait; így látták Szoboszlai teljesítményét

A szezon végén az Express című lap minden egyes Liverpool-játékos szezonbeli teljesítményét értékelte.

Megvan a Győr vezetőedzője a következő szezonra

Per Johansson marad a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutott Győri Audi ETO kézilabdacsapatának vezetőedzője a következő idényben is.

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

Négy versenyzőt és egy csapatot vizsgáltak Monte-Carlóban, megváltozott a rajtsorrend.

Előbb egymás vállán zokogak, később már csak az egyikük a másik temetésén

Szombat este a Német Kupa döntőjében a bajnok Bayer Leverkusen azzal a másodosztályú Kaiserslauternnel játszik, amellyel annak idején élet-halál harcot vívott a bentmaradásért.

Eldőlt a korábbi FTC- és ZTE-edző sorsa

Korábban már beszámoltunk arról, hogy Ricardo Moniz nemzetközi kupaporondra vezette az FC Zürichet, így minden bizonnyal szerződést hosszabbítanak vele. Nemzetközi […] A Eldőlt a korábbi FTC- és ZTE-edző sorsa bej

Visszavonul a Ferencváros magyar válogatott kézilabdázója

A DVSC elleni hazai szezonzáró előtt jelentették be, hogy Cirjenincs-Kovacsics Anikó nem folytatja a játékot.

Újra megnyerte a Bajnokok Ligáját a Barcelona.

A Barcelona a két aranylabdás játékosa, Aitana Bonmatí és a csereként beálló Alexia Putellas góljával 2-0-ra legyőzte az Olympique Lyont a női labdarúgó Bajnokok Ligája bilbaói döntőjében, így megvédte címé

A Liverpool játékosa gránátvörösre cseréli a vöröst?

Deco álomigazolása lehet, hogy csak álom marad

Egyetlen kör sokkolta a mezőnyt a monacói F1-időmérő előtt

Elképesztő csatát hozott a félbeszakított utolsó szabadedzés, de egy pilóta ezt páholyból nézhette.

0

Bulvár

A repülőn előttem utazó vonzó férfi hátraadott egy cetlit: egy kérdés állt rajta, amire perceim voltak válaszo...

A torkomban dobogott a szívem, de a férfi nem kímélt, azonnal akarta amit eltervezett.

Kiakadtak a rajongók Azahriah koncertje miatt: hiába a sok ráköltött százmillió, sokan csalódtak

Ezen háborodtak fel a rajongók, nem lehet visszacsinálni, mi mehetett félre?

Somogyi Zoltán: Ha Magyar Péter pártja 50 százalék fölé kerülne, az földindulást okozna

Ezt válaszolta a Political Capital szociológus társalapítója a Klasszis Klub május 23-ai adásában arra a kérdésre, hogy mi a különbség Magyar Péter és két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni pr

A NATO vezetője reagált Orbán Viktor felvetésére

A kormányfő szerint Magyarország felülvizsgálhatja NATO-beli kötelezettségeit.

Ez az 1 mondat soha ne hagyja el a szádat a fodrásznál

Ez a 3 rövid szócska a legrosszabb dolog, amit egy fodrásznak mondhatsz - és igen, ezt egy fodrász árulta el.

Megjelenés után kihúzatták Gyurcsány nevét – A HVG azt állítja, Magyar Péterék kérésére írták át utólag a poli...

A Media1 olvasója különös változtatásokra lett figyelmes az eredetileg a HVG hetilapban, majd a HVG internetes oldalán is megjelent, Magyar Péterrel készült exkluzív interjú szövegét illetően a 2006-os budapesti zav

Lángokban áll az Európai Unió egyik tengerentúli területe – már Macron is a helyszínen

Az őslakosok független államot szeretnének, azonban egyre inkább kisebbségbe kerülnek.

A rákmegelőzés kulcsa lehet: heti kétszer fogyaszd

A halfogyasztás jótékony hatásairól rengeteg kutatás zajlott az elmúlt időszakban, ugyanis a brit szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy például a mediterrán étrend, illetve a halas ételek rendszeres fogy

Kizárhatják Donáth Annát a köztévés vitáról?

A politikus jelezte: elmegy, de nem írja alá a vita feltételeit rögzítő nyilatkozatot.

blogmorzsák

Látványos mészkőszirtek között - Eisenerz

Nem a legvadabb, nem a legmagasabb, de a táj szépsége megér néhány kirándulást.

Nem lehetnek boldogok a közmédiánál...

Nagy veszteség érte őket korábban, most jött az újabb döfés.

0