Menczer Tamás: Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését
Magyarország nem támogatja a gázársapka bevezetését, az teljesen abszurd és kivitelezhetetlen - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
hirdetés
Menczer Tamás szerint már csak azért is abszurd a felvetés, mert a gázra akkor lehetne ársapkát tenni, ha Európában energiabőség lenne gázból, és a kontinens "diktálási pozícióban" lenne.
Ezzel szemben - tette hozzá - a háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika miatt napról napra egyre súlyosabb a helyzet és energiahiány van Európában. Magyarország ez alól kivételt jelent.
Az ársapkának az államtitkár szerint két következménye lenne: Oroszország azt mondaná, hogy egyáltalán nem szállít gázt Európába, és ez még kevesebb, még drágább gázt jelentene.
Menczer Tamás az ársapkát bújtatott szankciónak nevezte, amely szerinte az orosz gáz Európából történő teljes kiszorítására irányul. A magyar kormány ilyen intézkedést nem tud és nem is akar támogatni - jelentette ki.
Hozzátette: "tárgyalni sem nagyon szeretnének róla", mert a kormánynak a legfontosabb, hogy a magyar emberek tudjanak fűteni télen, a magyar ipar és gazdaság működhessen, a munkahelyeket meg tudják védeni. Ezt nem hajlandóak kockáztatni - hangsúlyozta.
A gázbeszerzésnek két feltétele van: forrás kell hozzá és vezeték - mondta, majd úgy folytatta: Magyarország esetében van forrás, az orosz hosszú távú megállapodás lefedi a magyar éves fogyasztás felét, és van infrastruktúra is, a déli folyosó, ahol zavartalanul érkezik a gáz, ellentétben az Északi Áramlattal.
Menczer Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy már a szankciók lebegtetése is árfelhajtó hatású, így az orosz Gazprom 41,5 milliárd dollárnyi rekordnyereséget ért el az első félévben. A szankciók energiahiányt és óriási árrobbanást idéztek elő, de a háború végéhez nem vittek közelebb - mondta. Megjegyezte: a szankciók felülvizsgálata őszre várható, egyre többen látják a valóságot. Amikor jönnek a hidegebb napok és a gazdaságot működtetni kell, "a valóság bekopogtat minden ország ajtaján".
Nehéz időszak jön, de Magyarországon biztosan lesz gáz, a tározók töltöttsége fogyasztásarányosan 38 százalékos, 81 téli napra elég gáztartalékunk van már, és a beszerzés folyamatos - hangsúlyozta Menczer Tamás.
A német külügyminiszternek azon nyilatkozatára, amely szerint Ukrajna mellett áll, és nem számít mit gondolnak erről a német választói, az államtitkár elmondta: ha ez a nyilatkozat elhangzott, annak megítélése a németek dolga. Egy biztos, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter soha sem mondana olyat, hogy egy döntéssel, ráadásul nagyon fontos döntéssel kapcsolatban nem érdekli, hogy mit gondolnak a magyar emberek.
hírek innen, onnan
Gulyás Gergely ismerteti a kormány legfrissebb döntéseit
A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra megtartják a Kormányinfót.
Novák Katalin elvette hét ember magyar állampolgárságát
Az egyszerűsített honosítási eljárással élhettek vissza – azzal, amely miatt már az Egyesült Államok is szigorított a magyarok...
Támad az ónos eső, másodfokú riasztást adtak ki Budapestre
Aki teheti, ne induljon útnak. Autóval semmikép, de gyalog se.
Kiderült, mit kapott a Leopard harckocsit kilövő orosz katona
Az orosz erők megsemmisítették az első Leopard 1A5 harckocsit a Kupjanszk térségében, az orosz katonák jutalomban részesültek - közölte...
Sokat drágult a péntekről kapható sztrádamatrica
December 1-től vásárolhatók meg a jövő évi autópálya-matricák, amelyek ára átlagosan 18 százalékkal emelkedik; jövőre 230...
Fontos információt kell ma közölnie a kormánynak az új visszaváltási rendszerről
Január 1-je helyett csak július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a palackokon –...
A megváltozott munkaképességűek fele dolgozik itthon
Közel háromszor annyian állnak Magyarországon alkalmazásban, mint az ezredforduló évtizedében.
Egymillió mesterséges intelligenciára épülő munkahely 2030-ig
2023-ban a világ TOP3 online óriáscége összesen 120 milliárd dollárt fordít a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztésekre,...
Harry Kane a befejezésen gondolkodik
Az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitányának tervei vannak a visszavonulása utáni időkre.
Két éve nem volt ilyen mértékű fogyasztói ár csökkenés az euróövezetben
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, csaknem két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió...
A nézők imádják a Netflix új, skandináv krimisorozatát
A Látszólag normális egy tinédzserlány gyilkossági ügyével indul, de jóval messzebbre vezet.
Megcsúszott a behavazott úton és halálra gázolt egy nőt a busz
A sofőr túl gyorsan hajtott, tragédia lett a vége.
Sport
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha
Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Bulvár
Deutsch Tamás tombol, nagy a baj
Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet
Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster
A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak
Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán
Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.
Most közölték a meteorológusok, azonnal látnod kell térképen a veszélyjelzést
Fokozott riasztást adtak a meteorológusok.
Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest
A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r
blogmorzsák
Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként
Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.
Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai
Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.
Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!
Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat