Ezt olvasta már?

Budapestre, Egerbe, Szegedre és Pécsre indul a legtöbb utazó adventkor

Kezdődik az adventi időszak, és ezt sokan utazással teszik még varázslatosabbá a Szallas.hu szerint. A karácsony közeledtével egyre több tematikus városi rendezvény...


Megszerezte első idegenbeli győzelmét Concordia Motax KC Pápa

A Sopron legyőzésével három hazai siker után megszerezte első idegenbeli győzelmét az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság zöld csoportjában a Concordia Motax KC Pápa. A pápaiaknál Burai Róbert fantasztikus teljesítményt nyújtott, csapata 81 pontjából 35-öt vállal.


hirdetés

A veretlen Pécs legyőzése után Kálmán László vezetőedző azt mondta, akkor ér valamit az éllovas elleni siker, ha Sopronban megszületik idei első idegenbeli győzelmük. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta az első negyed, egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni, a 17-16-os állás Bakk két tripláját követően alakult ki.

 

A játék képe a második felvonásban sem változott, bár a negyed elején Bakk és Papp hármasaival kilenc ponttal meglépett a SMAFC (30-21), a 18. percre sikerült kiegyenlíteni, sőt a nagyszünet előtt Burai két büntetőjével a vezetést is átvenni (32-33). A harmadik negyedben nem bírtak egymással a felek, hol a Sopron, hol a Pápa vezetett, a döntés a záró etapra maradt (30. perc 53-52).

 

Az utolsó 10 percben Burai Róbert és Murai Gábor vette a hátára a Motaxot, a két pápai játékos a mérkőzés ezen szakaszában összesen 27 pontot dobott, amivel megnyerte a fontos találkozót a pápai együttes.

 

Kálmán László: – A második félidőben már úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, megtaláltuk a SMAFC gyenge pontjait. Nem engedtünk sok könnyű kosarat nekik és a lepattanót az utolsó öt percben nagyon jól kontrolláltuk. Örülök az első idegenbeli győzelemnek, nagyon fontos volt számunkra, hogy elhiggyük, tudunk nyerni idegenben is.

 

A pápai alakulat legközelebb, november 13-án 18 órai kezdéssel a Ceglédet fogadja.

 

 

 

 

forrás: veol.hu







0
0

hírek innen, onnan

Úton a baba Stana Alexándráéknál?

Megszólalt a sztárpár.

Régóta nem csökkent ekkorát az infláció, de sajnos nem Magyarországon

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, csaknem két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió...

Irigyelnénk ilyen inflációt

Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, csaknem két és fél éve a legalacsonyabbra csökkent az euróövezeti infláció az Európai Unió...

"A családom és a gyerekeim nem láthatják kárát" - Kozák Danuta nagy dobásra készül

Kozák Danuta célba veszi a párizsi olimpiát. Magyarország legsikeresebb női olimpikonja nem versenyzett 2023-ban.

Mi zavarja leginkább az autósokat a közlekedés során? És önt főképp mi bosszantja?

A legtöbb autós azt viseli igazán nehezen, ha valaki a követési távolságot be nem tartva nagy sebességgel közlekedik mögötte.

Ezen a napon lehet még utoljára 2023-as feltételekkel leszerződni a babaváró hitelre

Azoknak a pároknak, akik még a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk...

Európai kupasorozat elődöntőjét rendezik Budapesten szombaton, izraeli és román klub részvételével

Újabb sportág lép szintet Magyarországon: a párharcban kilenc olyan játékos léphet pályára, akik ott voltak az őszi vb-n.

Elkapta a TikTokot a magyar versenyhivatal

Globális hatása is lehet annak a kötelezettségvállalásnak, amelynek végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) írta elő a TikTok...

Európai minimális bért, azaz 330 ezer forintot adna havonta az MSZP

"Rendszerváltást" sürgetett a munka világában csütörtökön sajtótájékoztatón az MSZP társelnöke, aki azt mondta, ha a szocialisták...

Testvérvárosi megállapodás jött létre Székesfehérvár és Luxor között

Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében testvérvárosi megállapodást írt alá Székesfehérvár és Luxor vezetője szerdán...

Mindenki vegye komolyan - Tartós, intenzív ónos esőre figyelmeztet a meteorológiai

Csütörtök délelőtt 10 órakor egy extra szondát engedtek fel Budapestről, és várhatóan délután 4 órakor még egyet fellőnek.

0

Sport

Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa

Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.

Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt

Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.

Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek

A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.

Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában

Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.

Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen

A Bayern csoportjában érik a szenzáció.

A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t

A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.

Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United

Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.

Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha

Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.

Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”

Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...

Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt

Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.

0

Bulvár

Deutsch Tamás tombol, nagy a baj

Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet

Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster

A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,

Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak

Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak

Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.

Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi

Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik

A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok

Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.

Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán

Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.

Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest

A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r

blogmorzsák

Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként

Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.

Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai

Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.

Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!

Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.

0