Korrupt a brüsszeli vezetés a magyarok többsége szerint
A magyarok több mint fele korruptnak tartja az Európai Unió vezetését, de még a kormánykritikus szavazók harmada is meg van erről győződve - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.
hirdetés
Emlékeztettek: miközben az Európai Parlament a korrupcióra hivatkozva tartana vissza uniós forrásokat, éppen története legnagyobb korrupciós botránya ássa alá Brüsszel hitelességét.
Hozzátették: az egyre nagyobbra dagadó brüsszeli korrupciós botrány határozta meg az utóbbi bő egy hónap európai politikai napirendjét, bűnszervezetben és pénzmosásban való részvétellel, valamint az EU politikájának kiárusításával vádolják az európai baloldal több európai parlamenti képviselőjét és tisztségviselőjét.
Megjegyezték, hogy a rendőrségi nyomozás az eddigi brüsszeli kettős mércére is rávilágított, hiszen a korrupciós vádakat éppen az Európai Parlament használta rendszeresen politikai nyomásgyakorlásra, többek között a most korrupcióval vádolt baloldali politikusok. Ebben a helyzetben vizsgálta a Nézőpont Intézet, hogy mit gondolnak a magyar szavazók az Európai Unió vezetéséről - tudatták.
A felmérés eredményét ismertetve azt írták, a magyarok 54 százaléka korruptnak tartja az Európai Unió vezetését, s mindössze 28 százaléknyian vannak meggyőződve ennek ellenkezőjéről.
A kormánypártiak jóval nagyobb arányban - a kutatás szerint 70 százaléknyian - vélekednek negatívan a brüsszeli politikáról ebben a kérdésben, s mindössze 14 százalék gondolja, hogy az uniós vezetés mindent egybevetve nem korrupt - tették hozzá.
Megjegyezték: a kormánykritikusok fele - 52 százaléka - továbbra sem hiszi korruptnak a brüsszeli vezetést, míg az ellenzéki szavazók másik fele nincs megbizonyosodva annak ártatlanságáról, mintegy harmaduk - a felmérés szerint 31 százalékuk - pedig szintén igazoltnak látja a korrupció vádját.
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása január 9. és 11. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra; a mintavételi hiba 3,16 százalék - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Régi temető helyén lesz Szeged új parkja
Negyed évezreden át temető volt a terület, amit a bezárása után szemétlerakónak és hajléktalanlaknak is használtak.
Jelentett a hírszerzés: napokon belül újabb háború robbanhat ki, felsorakoztak a hadseregek
A brazil hírszerzés jelentései szerint a venezuelai hadsereg a következő napokban katonai lépéseket tervez a Guyanai Köztársaság ellen...
A kastélyban és a ringben is igazi sármőr Árpa Attila. Mi van az ország rosszfiújával?
Ha azt a szót hallod, hogy macsó, ki jut róla eszedbe? És a magyar sztárok közül? Árpa Attila neve lehet, hogy közte szerepel. A sármos...
Hamarosan gyökeresen megváltozik a Google Chrome
A cég tartja magát az előzetes tervekhez.
Páratlan videó a nevető Maóról, aki nem hisz a szemének, mennyivel magasabb Kissinger felesége a férjénél
Az ötven évvel ezelőtt készült felvételen a Pekingbe látogató amerikai külügyminiszter felesége és Mao Ce-tung találkozása látható.
Megvan a Momentum főpolgármester-jelöltje
A Momentum Mozgalom Karácsony Gergelyt támogatja a jövő évi főpolgármester-választáson.
Kardszárnyú delfinek marcangoltak szét egy fehér cápát
A megcsonkított tetemet partra mosta a víz, DNS-vizsgálatok alapján derült ki, mi lett a sorsa.
NMHH: hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen
A Sztárbox és a Reggeli című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és...
Meglepő dolog derült ki a Pfizer-vakcináról
Jól járnak, akik emlékeztető oltásként csak egy fél adag Pfizer-vakcinát kapnak – állapította meg egy nemrégiben publikált tanulmány.
Az adósságrendezés sem elég a kórházak minden számlájára
Összesen 90 milliárd forintot fordít a kormány az állami kórházak és az alapítványi egyetemek kórházainak adósságrendezésére,...
Három helyet javított a FIFA-ranglistán a magyar válogatott
A lista élén továbbra is Argentína áll.
A Williams két éven belül már a győzelemért versenyezne
Nagy célokkal vág neki a következő időszaknak a vezetés.
Sport
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha
Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Bulvár
Deutsch Tamás tombol, nagy a baj
Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet
Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster
A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak
Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán
Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.
Most közölték a meteorológusok, azonnal látnod kell térképen a veszélyjelzést
Fokozott riasztást adtak a meteorológusok.
Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest
A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r
blogmorzsák
Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként
Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.
Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai
Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.
Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!
Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat