Kiterjesztené a zenét a pécsi kórus - videó
Öt éve alakult a pécsi VoiSingers kórus, amelynek nem titkolt célja, hogy az eddig szűk réteget elérő kórusmuzsikával más műfajok és így a fiatalok felé nyisson. Idén már országos koncertkörútra készülnek.
hirdetés
A VoiSingers célja a modern zenei elképzelések kórus muzsikába öltöztetése. A mai klasszikus kóruséneklés egy igencsak szűk társadalmi réteg igényeit fedi. Az elmúlt húsz esztendőben a média által kínált zenei paletta soha nem látott mértékben felhígult, és a benne fellelhető emberi értéket képviselő zenék száma ijesztően megcsappant. A Voisingers egy újszerű megközelítése az egyes dalokból született átiratoknak, egy új közösség, egy döntés, mely felméri és megvalósítja - a fiatalok zenei igényeit minden eddiginél jobban figyelembe véve - a méltán világhírű magyar kórusmuzsika tovább fejlődésének lehetőségeit.
2012-ben alakult az együttes, azzal a céllal, hogy bemutassa a kórusmuzsikában rejlő lehetőségeket. Nem titkolt szándéka, hogy valami mást mutasson, valami újat, ami könnyed, lendületes, élvezetes, de igényes és mindig a klasszikus gyökerekhez nyúlik vissza. 48 énekes alkotja a csapatot, a hivatásos zenésztől kezdve, a tanáron át, egészen az informatikusig, a 17 évestől, a 47 évesig. A kórustársakból azóta barátok lettek, akik a próbákon kívül is szívesen töltik együtt az idejüket és szeretnek szórakozni, együtt utazni, de mindenek előtt együtt énekelni. Megalakult a Voisingers...
A kórus alapítója és vezetője, számos dal, valamint átirat szerzője Balásy Szabolcs karnagy. Szabolcs igazi nyughatatlan. A Vivat Bacchus zeneszerző-alapítója, gimnáziumi ének és zenetanár (pécsi Babits Gimnázium), karvezető, az Ákos 40 című aranylemez zongoristája és szerzőtársa, a Zrínyi 1566, a Fejedelem és az Isten Rabjai című rock musicalek szerzője, a Dirty Nancy zenekar vezetője.
Ahogy a karnagynak, a zene és az éneklés gyerekkora óta a tagoknak is az élete része. Repertoárukban ötvözik a kortárs könnyűzenét a kóruszene hagyományaival. Klasszikus miséktől Queen és Hungária slágereken keresztül David Guetta feldolgozásig énekelnek ezerféle stílusban a rájuk jellemző töretlen lelkesedéssel, és egyúttal alázatos fegyelmezettséggel.
Megjárták már Libanont és Spanyolországot, készítettek közös klipet a Punnany Massiffal, az EUROPA CANTAT 2015 nagykövetkórusaként Magyarország számos szegletében igyekeztek ismertté tenni a trendi kóruséneklés új irányzatait. 2015-ben több, mint 50 koncertük volt. A CANTAT rendezvénye előtt a Pécsi Egyetemi Napokon felléptek a világ egyik leghíresebb acapella együttesével, a SLIXS-szel, a Dóm téri EUROPA CANTAT koncertükön pedig egy gombostűt sem lehetett elejteni, körülbelül 5000 ember volt kíváncsi rájuk aznap este.
Mindezek bizonyítják, hogy sikerült áttörni a klasszikus kóruséneklés korlátait, amikor százegynéhány hallgató előtt lépnek színpadra. Partnereik - a Punanny Massif, Ákos, Rudán Joe - sora jelzi, hogy sikeresen bontják le a műfajok határait, elérve így azokat a fiatalokat, akiket a klasszikus zene alig érint meg. Idén igencsak sűrű év vár a VoiSingersre, hiszen egy hazai koncertturné mellett - többek között Veszprémben, Debrecenben, Budapesten lépnek fel - egy kínai meghívás is szerepel a naptárukban. Ezek mellett természetesen sok kisebb fellépéssel hirdetik hitvallásukat, legközelebb a Kincses Baranya Fesztiválon, Orfűn lesznek hallhatóak.
hírek innen, onnan
Mégsem lesz sétagalopp a tőzsdék számára 2024?
Miközben a legtöbb nagybank és stratégáik a kamatcsökkentéssel kapcsolatos növekvő várakozások közepette jó évet várnak jövőre a...
Tömeges elbocsátás jön a bajba került kihívó banknál
A Metro Bank a költségek csökkentése érdekében leépíti alkalmazottai egyötödét, leváltják a felső menedzsment több tagját és...
Honnan lesz pénze Magyarországnak 2024-ben? Holnap kiderül
Péntek délelőtt sajtótájékoztatón mutatja be a 2024-es költségvetés finanszírozási tervét Varga Mihály pénzügyminiszter és Kurali...
Berobbant a tél Magyarországra: már a fővárosban is havazik
Most már tagadhatatlan: megérkezett a tél Magyarországra.
Kiadta a figyelmeztetést a katasztrófavédelem: ma letarolja a fél országot az ónos eső
Ónos eső várható veszélye miatt több vármegyére is figyelmeztető előrejelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
7 férfi sportoló, akiért minden nő rajong
Van néhány kiemelkedő teljesítményű férfi sportoló a világban, akikre nem csak az eredményeik miatt kapják fel a fejüket a nők, hanem...
Karácsony Gergelyt támogatja a Momentum a jövő évi főpolgármester-választáson
A Momentumon nem fog múlni, hogy mindehol egy az egy ellen induljon az ellenzék a Fidesz ellen – mondta az ellenzéki párt...
Autókat tarolt le: Ámokfutó magyar furgonosra lövöldözött a rendőrség
A magyar ámokfutó 15 kilométeren át menekült a zsaruk elől.
Megérkezett Budapestre a tél első hava, videón a nagy pillanat
Végre Budapesten is elkezdett havazni.
Előző hónapban kevesebb gyermek született, mint ahány halálozás történt
Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született és 10 706 ember halt meg.
Nincs megbocsátás: Hunyadi Donatella kitálalt az apjával kapcsolatban
Hunyadi Donatella, Kiszel Tünde lánya, mindössze négy évvel ezelőtt ismerte meg vér szerinti apját, aki korábban sosem kereste őt.
Műhiba miatt élete végéig sztómával kell élnie – 8 éve várja, hogy fizessen neki a kórház
Saját kórházára küldött végrehajtót a betegkísérőként dolgozó Béla.
Sport
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha
Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Bulvár
Deutsch Tamás tombol, nagy a baj
Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet
Hamarosan ismét nő a tanárok bére, de a nyugdíjasok is több pénzt fognak kapni
Hamarosan nemcsak a nyugdíjasok, hanem a tanárok is több pénzt fognak kapni a kormánytól.
Baromi menő lett a vadonatúj Dacia Duster
A Duster a Dacia egyik legjobban eltalált és legnépszerűbb modellje, és a most bemutatott harmadik generációja ott folytatja, ahol az elődje abbahagyta. A Bigster által inspirált menő formával, ötletes részletekkel,
Felvilágosítás nincs, de 12 évesen szexelhetnek a magyar gyerekek - Ezt mondja a gyermekvédelmi törvény
Az iskolai szexuális felvilágosításról Gyurkó Szilviával, a gyermekjogok egyik legelismertebb hazai szakértőjével beszélgettünk.
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak
Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán
Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
blogmorzsák
Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként
Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.
Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai
Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.
Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!
Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat