Ezt olvasta már?


K&H: családi költségvetés okosan

Az év vége közeledtével a családoknak érdemes a gyerekekkel közösen számvetést végezni az idei évről, és elkészíteni a jövő év “költségvetését”. Megnézni, sikerültek-e a kitűzött tervek, összejött-e a pénz a kiszemelt “célpontokra”.


hirdetés

A szülőknek érdemes tisztázniuk a fiatalokkal azt is, hogy egy-egy nagyobb értékű eszköz - például számítógép - mennyibe kerül és azért az összegért mennyit kell dolgozni. Az idei számvetés mellett ugyanilyen fontos, hogy a következő évre is tervekkel, felkészülten vágjanak neki a fiatalok.

Az ünneplés, ajándékozás mellett az év végi időszak a számvetés és a jövőtervezés időszaka a legtöbb családban. Érdemes ebbe a gyerekeket is bevonni, mégpedig úgy, hogy első körben a szülők és a gyerekek átnézik az idei kiadásokat, ha esetleg készültek a 2022-es évre valamilyen tervek, akkor abból mik valósultak meg. Például sikerült-e összegyűjteni a zsebpénzből, családtagoktól, rokonoktól kapott támogatásból az idén a kiszemelt laptopra, táblagépre, biciklire, elektromos rollerre vagy éppen bármely más nagyobb értékű dologra a szükséges összeget.

mégis mennyibe kerül?

A szülők szerepe nagyon fontos, érdemes elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a zsebpénzért, amit minden hónapban kapnak vagy a már említett komolyabb értékű ajándékokért valójában mennyit kell dolgozni. Így a gyerekek is tisztában lesznek a pénz értékével és sokkal jobban megbecsülik az eszközeiket, másik oldalról pedig ösztönözve lesznek a takarékoskodásra.

Ha az idei év ki van pipálva, akkor jöhet a következő évre való tervezés. Ezt is tanácsos közösen elvégezni. Egyrészt tisztázni kell, hogy az infláció miatt nagyon sok termék, köztük az élelmiszerek, az elektronikai eszközök is drágábbak, mint korábban. Ha belefér a családi költségvetésbe, akkor a zsebpénz megemelése is szóba kerülhet. Az NRC által a Regio Játékkereskedelmi Kft. megbízásából nemrégiben készült kutatásból kiderült: minden harmadik családban bevett szokás a zsebpénz, a 14 év alattiak leggyakrabban 500-1000 forintból, az idősebbek 2000-5000 forintból gazdálkodhatnak havonta. Ezt érdemes legalább az infláció átlagos mértékével (22 százalék) emelni, egyben meghatározni, hogy 2023-ban milyen célokat szeretne elérni a gyermek. Itt megint napirendre kerülhetnek a jelentősebb kiadással járó dolgokra, például sílécre, fesztiválbelépőre való takarékoskodás. Amennyiben a gyerekek már annyi idősek, hogy nyáron diákmunkát vállalhatnak, akkor érdemes már most eldönteni, hogy milyen típusú munka érdekli őket és mikor tudnának dolgozni a vakáció alatt.

A mindennapi pénzügyek megfelelő kezeléséhez pedig a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedője nagy segítséget nyújt. Mind a verseny során elvégzendő feladatok, valamint a vetélkedőhöz készült oktatási anyag is hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, miként lehet valaki tudatos “pénzügyes”. A versenyről itt olvashat részletesen:  https://www.kh-vigyazzkeszpenz.hu/.

 

 







0
0

hírek innen, onnan

Gáspár Győző idegbajt kapott Zsigmond kijelentése után

Szandi biztosra vette, hogy Zsigmond mindenáron rossz színben akarja őket feltüntetni Győzőék előtt, csak a harag vezérli.

Filléres építés méregdrágán: Deus W650

A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.

Ő volt Patrick Swayze gyönyörű felesége: 67 évesen így néz ki Lisa Niemi Swayze

Patrick Swayze és Lisa 33 évig élt boldog házasságban!

Tovább élnek azok, akik zabkását esznek

Mi az? Olcsó, könnyen és gyorsan elkészíthető, de közben szuper-egészséges? A zabkásáról van szó, aminek a fogyasztása több okból...

. Mindenki gázóráját megnézik 5 napon belül - mi a célja a gázóra ellenőrzésnek?

Nem elég leolvasni és megadni a gáz-mérőállást vagy épp lefotózni és beküldeni az MVM-nek a gázóra fotóját. Jönni fognak és...

Dublint és Grossetót választották az intelligens turizmus európai fővárosainak

Mindkét nyertes számos programmal készül 2024-ben.

Kiderült, egy párt alkot-e Hunyadi Donatella és táncpartnere

Egy ismeretlen sráccal kapták lencsevégre Kiszel Tünde lányát.

Elhunyt a legendás magyar színésznő, szinkronszínésznő

Andresz Kati színésznő, szinkronszínész 68 éves volt, s többek között olyan hírességeknek kölcsönözte a hangját, mint Romy Schneider...

Három egészen elképesztő új Breitling

Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.

A Roszatom is megháromszorozná globálisan az atomerőművi kapacitásokat 2050-ig

A Roszatom állami vállalat a Nukleáris Világszövetség (WNA) meghívására csatlakozott a Net Zero Nuclear Industry Pledge nemzetközi...

EURO-2024 - Különjáratokat indít a magyar szurkolóknak a Wizz Air

A futballmeccseket követően haza is hozzák a szurkolókat.

0

Sport

„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”

Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.

Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti

A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.

Csalás az egész női kézilabda-vb?

Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.

"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló

Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.

A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre

Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.

Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között

Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.

Amikor nem a pénz számít – az év magyar sportszenzációjának háttere

A Kanári-szigeteken világbajnokok sora versenyzett a Kápolnásnyéken gyártott hajóban.

Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool

A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.

Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja

A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.

Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról

Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje

Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó

Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.

0

Bulvár

Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk

November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.

Leváltották Varga Mihályt a gazdasági kabinet éléről

Még a kabinetből is kirakták, viszont kapott egy munkacsoportot.

Gyászol az ország: Halálos balesetet szenvedett Máté István

A hétvégén vesztette életét a Mentés Másként Alapítvány vezetője.

Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak

Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés

Dörzsölheti a szemét, ha meglátja, mennyibe kerül az euró

Erősebben nyitotta a szerdát a hazai fizetőeszköz a keddi zárásnál.

Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg

Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...

A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.

Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek

Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.

Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült

A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.

Fontos változások jönnek a patikákban

A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.

Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?

Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.