EFOP-projekt hozza össze öt magyar iskola művészeti szcénáját
A Művészeti Középiskolák Találkozója második éve kerül megrendezésre az EFOP-pályázat egyik projektjeként művészeti szakgimnáziumok részvételével. A program egy közös alkotótáborból és utána egy fesztivál-jelenlétből tevődik össze. Tánc, képzőművészet, zene, színház, bábművészet elemeket tartalmaz.
hirdetés
A tihanyi művésztelepen tartott alkotótáborban meghatározott számú tehetséges művészeti szakgimnazista vesz részt egy előzetesen kialakított szakmai program megvalósítására szakmai megvalósítókkal. A program alapelve, hogy a képzőművészeten kívül tartalmazzon más művészeti elemeket is: zenét, színházat, táncot, bábművészetet, stb. Az alkotótábor végére minden iskola/csapat egy előadást hoz létre – alternatívaként lehet egymás tevékenységébe is bekapcsolódni.
A műhelymunka folyamán folyamatos az egymás segítése, értékelése. A fesztivál-jelenlét a Művészetek Völgye fesztiválon valósul meg a hivatalos program részeként. Itt a létrehozott produkciókat (zenei bemutatók, táncszínház, musical, bábszínház, stb.), kézműves workshopokat, kiállításokat, örömzenét és táncházat szervezünk.
Az EFOP uniós projekt keretein belül megvalósulú összművészeti kollaborációról Kazinczy Tamást, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyakorlóiskolájának Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégiumának közismereti igazgatóhelyettesét kérdeztem:
Kedves Kazinczy Tamás, meséljen arról, hogy konkrétan mit is jelent ez a szakmai program, amelyet megvalósítanak a 4 másik művészeti szakgimnáziummal az EFOP uniós projekt keretein belül?
A tehetséggondozás és a kreativitás fejlesztése minden modern pedagógia alapja. A művészeti nevelésben ennek még nagyobb szerepe van. Azt figyeltük meg, hogy nagyon sok olyan művészetet tanuló fiatal van, aki nemcsak a saját területén tehetséges, hanem egy másikban is. A képzőművészeti tagozatosok például sokan kiválóan zenélnek vagy énekelnek. Ez adta az ötletet, hogy a vidéki művészeti középiskolákkal összefogva egy összművészeti jellegű fesztivált hozzunk létre. Természetesen az iskolák találkozója és fesztiválja arra is lehetőséget teremt, hogy mindegyikük a saját profiljában is bemutassa, hogy mit tud. A tapasztalat az, hogy gyakran már középiskolás korukban egyetemi szinten tudják a mesterségüket.
Milyen fontosabb elemei vannak és hogy kívánják meg kivitelezni a gyakorlatban?
A négy iskola részvételével (Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, Kisképző) zajlott alkotótábor az MKE tihanyi művésztelepén valósult meg. Itt a fő cél a közvetlen felkészülés a rákövetkező fesztiválra, kisebb részben pedig már itt is bemutathattuk a produkcióinkat.
Péntektől a következő szerdáig tartózkodtunk itt. A pécsi csapat elsősorban az improvizációs színházra és a labirintus színházra készült. Ez utóbbit úgy oldották meg, hogy a társiskolák diákjai vehettek részt a próbákon, nagyon élvezték. A debreceni csapat az előadóteremben készült a táncos előadásaikra, illetve a technikai előkészületeket is megtették a textil-workshopra. A Kisképző érintett szakmai megvalósító tanárai ugyanezt tették a szövő és a tűzzománc workshopok esetében. A nyíregyházi csapat a balett-teremben próbált a saját táncelőadásra, és a közös produkciókra is.
Szombaton külső helyszínen (Balatonfüred) folyt az Amerika klip forgatása, majd a művésztelepen fejeződött be. A nyíregyháziak közös La Mancha lovagja és a Hegedűs a háztetőn próbái folyamatosan zajlottak, készültek a díszletek is, a jelmezeket pedig felújították a diákok. Esténként közös zenélés és táncház is volt, ezzel szintén a fesztivál azonos programpontjaira készültünk fel.
Az alkotótábor csúcspontja az volt, hogy kedden a tihanyi Főtéren lévő színpadon minden iskola egy válogatást mutathatott be az előadásokból igen nagy közönségsikerrel. A helyi művelődési ház vezetője biztosította ezt a váratlan lehetőséget.
18-án szerdán utaztunk át Vigántpetendre, ahol a Művészetek Völgye fesztivál első három napján a Művészeti Középiskolák Találkozója címen szerepelhettünk profi körülmények között. A csütörtöki nap a technikai előkészületekkel, a színpadi beállásokkal és próbákkal telt el.
Pénteken nagy sikerrel indult el a három workshop, és ezekre a programokra folyamatosan érzékelhető volt az érdeklődés a következő napokban is. Pénteken mutatkozott be a pécsi csapat improvizációs színháza és a debreceniek Valami pozitív táncprodukciója is. Mindhárom napon előadták ezeket a programelemeket. A debreceni előadás népszerű volt, az improvizációs színház pozitívuma pedig az volt, hogy a nézőket bevonták az akciókba, tehát interaktívvá vált. Este a nyíregyháziak Amerika-West Side Story részlete profi előadás volt, a táncosok utána egy rögtönzött táncházzal emelték a hangulatot. Megérkezett a pécsi iskola táncos csapata és két zeneművésze is, ők teljesen professzionális előadást varázsoltak a színpadra, sokkal több nézőt érdemeltek volna.
Szombaton az ismétlődő programelemek mellett új előadás volt a nyíregyháziak Négy évszak című fantasztikus színvonalú előadása. Este az eső miatt elmaradt a Hegedűs-musical, műsorváltoztatással vasárnap este adta elő a nyíregyházi iskola tánctagozata. Még szombaton este rendezte meg a pécsi iskola drámatagozatos csapata a labirintus színházat, amely keretében szinte az egész falut színpadtérré változtatta. A résztvevők különleges élménnyel gazdagodtak.
Vasárnap délelőtt a La Mancha nyilvános főpróbája zajlott, majd megérkezett a Tóth Árpád vezette Csíkszerda kórus. Délután a Pajtában (ami a nagyszínpad közelében volt) előadtuk a Poppea megkoronázása című operát, szintén magas színvonalon. Délutánonként és esténként a Pajtában a zenélő kedvűek örömzenét adtak. Végül, de nem utolsósorban két kiállítás volt megtekinthető: Visszajátszás címmel a temető ravatalozójában, Esszencia címmel pedig a Tókertben a nagyszínpad mellett – ez utóbbi az egész fesztivál alatt megtekinthető maradt.
Miért pont a Kisképző, a debreceni Medgyessy Ferenc Művészeti Szakgimn., a Nyíregyházi Művészeti Szakgimn., a Pécsi Művészeti Szakgimn., a Szombathelyi Művészeti Szakgimn. Vesznek részt ebben a programban? Melyik iskola milyen művészetiágazatával járul hozzá a program alapelvéhez, miszerint más művészeti elemek is jelenjenek meg a képzőművészeten kívül?
A kiválasztásnak nem elsősorban szakmai, hanem praktikus okai voltak/vannak. Például a győrieket is meghívtuk az első évben, de az akkor zajló ifjúsági olimpia miatt ők nem vállalták a részvételt. A másik ok, hogy ha az EFOP egy másik projektjében részt vesz egy iskola, azt már ebbe nem lehet bevonni. Pozitív példa, hogy a szombathelyieket idén hívtuk meg, és ők lelkesen csatlakoztak. A képzőművészeti tagozat mellett a tánc, a dráma, a zene szerepel, tehát az egész paletta.
Mennyiben járul hozzá a Művészeti Középiskolák Találkozójához, valamint a fesztivál-jelenlét megvalósításához az uniós támogatás? Az EFOP-projekt forrásának mekkora része szükséges a szakmai program gyakorlati megvalósításához?
Ebben a két évben a projekt teljes finanszírozását a pályázat állja. Másképpen nem is lehetne, ezek az iskolák nem gazdagok, ilyenre nem lenne pénz. A költségekről csak egy példa: a Művészetek Völgyében 3 napra a nagyszínpad mindennel együtt majdnem ötmillió Ft-ba került…
Hosszútávon van valamilyen kamatozó eredménye ennek a projektnek? Milyen formában nyilvánul meg ez a jövőben?
Az egyik gyümölcs, hogyha a két év sikeresen lezárul, akkor már ez egy olyan brand lesz, amit talán egy szponzor érdemesnek tart támogatni. A másik, hogy a tapasztalatok alapján egy online és elektronikus tananyagot fejlesztünk a művészeti tehetséggondozás témájában.
Mi a projektben a hozzáadott érték, ami az uniós forrásból megvalósuló fejlesztés során "Önöknél marad"? (pl. eszköz, humánerőforrás stb.)
Nyilván van egy-két olyan eszköz (pl. hangszer, hang- és fénytechnika, installációs eszközök), amelyek továbbra is az iskolákat szolgálják. Ennél fontosabb, hogy a szakmai megvalósító kollégák egymást és egymás módszereit megismerve motiváltak lesznek, hogy ezt a fajta tehetséggondozást tovább vigyék.
Általánosságban hogyan vélekedik az uniós forrásokról? Milyen tapasztalatai vannak? Sokat köszönhet-e az intézmény az uniós támogatásnak?
Ez gondolom, költői kérdés, hiszen uniós forrás nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg, arról nem is beszélve, hogy ez az iskolánknak már a második ilyen forrása volt, amit erre a célra használhatott fel.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Megúszta az életfogytiglant a kemecsei rém, a bíróság szerint nem gyilkolni akart
Megvakított áldozatához mentőt kellett hívni az ítélethirdetés után. (Bűnügy-baleset)
Megingathatatlan az állampapír primátusa, de közelebb kerültek a trónkövetelők
Átmenetileg nem követi a visszatekintő inflációt az inflációkövető állampapír kamatozása, ám a következő hónapokban is az új...
Rosszul szedted eddig a vitaminokat - mutatjuk, hogy kéne
Még hiányzik az a kis extra a vitaminok terén, amit az egészségért tehetnénk.
Ukrán filmes katonanő: „Pechünk van a rohadt szomszéddal, de szabadok lettünk”
Túlélte a harkivi harcokat, majd befejezte Nem tűnünk el című moziját, amely a budapesti Verzió Filmfesztivál nyitófilmje lett. Miért...
Répássy Róbert: A kormány nem kíván véleményt formálni a választási rendszer tervezett átalakításáról
Az igazságügyi bizottságban a fideszesek támogatták a Mi Hazánk javaslatát, amely átalakítaná a fővárosi választási szabályokat.
Hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen
A Sztárbox és a Reggeli című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és...
Hókáosz: gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó Budapesten
A balesetről az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán számoltak be. Az ütközést valószínűleg az okozhatta, hogy a személyautón nem...
Elítélték az anyát, aki nem hitte el a lányának, hogy nevelőapja szexuálisan bántalmazza
Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen két év börtönbüntetésre – végrehajtásában öt évre felfüggesztve – ítélt...
Fekete Pákó miatt indított eljárást a médiahatóság az RTL ellen
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Sztárbox és a Reggeli...
Ilyen gyönyörű volt Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata az Inspiráló Nők Estjén: mindenkit elbűvöltek
A két csinos üzletasszony ezúttal is csak úgy vonzotta a tekinteteket, ami nem csoda, hiszen elragadó kreációkban érkeztek az Inspiráló...
A magyar válogatott újabb három helyet javított a FIFA világranglistáján
A veretlenül kivívott Eb-szereplést követően.
Tovább hanyatlik Lagzi Lajcsi egészsége a börtönben
A 3 és fél év börtönre ítélt trombitaművészt a berettyóújfalui börtönkórházban ápolják több mint fél éve.
Sport
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Totális összeomlás: őrült meccsen végezte ki a Manchester Unitedet a saját kapusa
Kétgólos előny sem volt elég a manchesterieknek, az Európa-ligában címvédő Sevilla kiesett.
Döbbenetes és borzasztóan kínos, ami a világ egyik legjobb csapatával történt
Újabb megalázó kudarca után Erik Ten Hag együttese még az Európa-ligát is elbukhatja.
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek
A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Egy tinédzser volt a Real Madrid aduásza a Bajnokok Ligájában
Nicolas Paz nevét most nagyon sokan megismerték.
Elképesztő potyagól döntött a Real-Napoli meccsen
A Bayern csoportjában érik a szenzáció.
A címvédő norvégok kiütéses győzelemmel kezdték a női kézi-vb-t
A spanyolok kétszer annyi gólt dobva nyertek a kazahok ellen.
Botrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók...
Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Kétszer vezetett kettővel, mégsem nyert a Manchester United
Hatgólos meccsen ikszelt Isztambulban a Manchester United, Ten Hag csapata nehéz helyzetben az utolsó forduló előtt.
Szoboszlaival olyasmi történhet, mint profi pályafutása alatt még soha
Egy lépésre az idény első igazán fontos részsikerétől a Liverpool.
Véget ért a Bayern csodaszériája, a pokol tornácán a „vörös ördögök”
Nem volt jó előjel a kétgólos vezetés a korai meccseken...
Szijjártó Péter a Fradi-szurkolókhoz szólt
Alapos rendészeti átvizsgálásra figyelmeztetett.
Bulvár
Deutsch Tamás tombol, nagy a baj
Brüsszelben változás kell, ezért is fontos, hogy minél többen kitöltsék a nemzeti konzultációt – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán az MTI-hez eljuttatott videójában. Deutsch Tamás kijelentet
Óriási a botrány: az UEFA azonnal eltiltotta a tegnapi BL-meccsen csaló videóbírót
Az eredmény azonban nem változik.
Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER
A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.
Holtan találták meg az autójukban a négy eltűnt tinédzsert, akik kempingezni indultak
Nagyon esős idő volt a baleset idején, és valószínűleg az történhetett, hogy a jármű vezetője elvesztette az uralmát a Ford Fiesta felett, és kisodródott az úton.
Közútkezelő: A havazás és az ónos eső miatt aki teheti, ne induljon útnak
Olyan mértékű ónos eső várható, ami lemoshatja az útról a síkosságmentesítő anyagokat.
József gazda: Amint véget ért a forgatás, és hazajöttem a tanyára, összeomlottam
Azt is bánja, ahogy a nőkről beszélt a műsorban.
A kisfiam egy lufit hozott nekem ajándékba, üvöltve hívtam fel a férjemet amikor tudatosult bennem mit látok
Elmondása szerint a szobájában találta, egy pillanat alatt romjaira hullott az életem.
Hol van otthonodban a legnagyobb rendetlenség? Ezeket a lelki problémáidat tükrözi
Te mennyire tudsz rendet tartani magad körül? Nem okoz gondot, vagy előbb-utóbb mindig azon kapod magad, hogy valamelyik helyiségben rendetlenség van? Talán nem is sejtetted eddig, de pszichológusok szerint az, hogy melyik
Friss fejlemények a Nemzeti Színházban történt baleset kapcsán
Kiderült, van-e gyanúsítottja a rendőrségnek a baleset ügyében.
Ilyen volt régen a főváros: 10 fotón a téli Budapest
A frissen hullott hó csaknem száz éve is előhozta a játékos kedvű gyereket a felnőttekből, a Műjégen ekkor is piruetteztek, de mégis mintha egy egészen más, sokkal csendesebb téli arcát mutatná Budapest ezeken a r
Most közölték a meteorológusok, azonnal látnod kell térképen a veszélyjelzést
Fokozott riasztást adtak a meteorológusok.
Meglepő dolgok történnek a testeddel, ha evés után rögtön szundizol
Az ideális vasárnap délután neked is egy finom ebédből, majd utána egy jó szundiból áll? Akkor sajnos ideje ezen módosítani.
blogmorzsák
Szabad-e életre kötelezni? - Eutanáziáról keresztényként
Az egyházak feladata a haldokló ember méltóságának a tisztelete és megóvása és a haldokló ember kísérése.
Új év, új adótörvények: a 2024-es adócsomag változásai
Személyi jövedelemadó, béren kívüli és adómentes juttatások, szociális hozzájárulási adó és a többi kedvencünk.
Kismama vagy? Ezt a hibát ne kövesd el!
Katinak előtte sose volt ilyen problémája, ezért a védőnőhöz fordult.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat