Ezt olvasta már?


Magyar Péter szerint áprilisban előrehozott választás lehet

Április második felében lehet reálisan előrehozott választás. Az elnökség döntése alapján a TISZA január 6-tól kampányüzemmódra vált – közölte Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke az MTI-vel.

• MTI

Magyar Péter úgy fogalmazott: most, hogy az újévi beszéde egyedi megtekintése elérte a 2 milliót „és a TISZA üzenete honfitársaink döntő többségéhez eljutott„, az alábbiakkal szeretné kiegészíteni a szilveszterkor elmondottakat.

Azt írta: előrehozott választásokat az Országgyűlés feloszlatásától számított minimum 70, de maximum 90 napra kell kitűzni.

Mi a TISZA-nál úgy számolunk, hogy amennyiben Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg, úgy reálisan április második felében kerülhet sor előrehozott országgyűlési választásra

tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy a fentieknek megfelelően megtették a szükséges lépéseket a 106 legjobb egyéni országgyűlési képviselőjelölt kiválasztásának felgyorsítására és a leendő TISZA-kormány programjának véglegesítésére.

A TISZA elnökségének döntése alapján január 6-tól kampányüzemmódra állunk át, hogy minden tárgyi és személyi feltétel összeálljon a választás megnyeréséhez – hangsúlyozta Magyar Péter.

Ahogy szilveszterkor elmondtam, életünk meccsére készülünk. A tét óriási: a családunk és a hazánk jövője

jelentette ki a párt elnöke, aki szerint egy sikeres kampányhoz és választási küzdelemhez minden jóérzésű magyar ember segítségére szükségük lesz.

Mindenkit arra bíztatok, hogy a lehetőségeihez mérten anyagilag, vagy önkéntesként és szakértőként járuljon hozzá egy sikeres rendszerváltáshoz és az új Magyarország felépítéséhez. A TISZA minden magyar emberért küzd majd. A leendő TISZA-kormány pedig minden magyar embert egyenlő módon fog képviselni származásra vagy éppen pártállásra való tekintet nélkül

olvasható a közleményben, amely szerint a

leendő TISZA-kormány minden olyan intézkedést megtart majd, amely az emberek érdekét és hazánk biztonságát és fejlődését szolgálja.

Magyar Péter jelezte azt is, hogy rövidesen jelentkezik a részletekkel, „hogy ki milyen eszközökkel tud a leghatékonyabban hozzájárulni egy igazságos, őszinte, élhető és emberséges Magyarország felépítéséhez.„

Egynek minden nehéz, sokaknak semmi sem lehetetlen. A haza minden előtt

húzta alá.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben

A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz

Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

0