K&H: nyaralásnál is érdemesebb kártyával fizetni készpénz helyett
visszatérítést kapnak a külföldön vásárlók
A macerás külföldi készpénzváltásra kínál megoldást a K&H. A pénzintézet ugyanis a kártyás vásárlások konverziós költségét visszatéríti azoknak, akik augusztustól szeptember végéig külföldön a K&H-s kártyájukkal vagy okoseszközös applikációjukkal, Google Payjel, Apple Payjel, Garmin Payjel vagy Xiaomi Payjel fizetnek.
Eleve számos előnye van a kártyás vásárlásnak a készpénzes fizetéssel szemben, most pedig újabb érv szól az előbbi mellett a K&H mostani szezonban elérhető megoldásának köszönhetően.
visszatérítést kapnak a „kártyázók”
A pénzintézet ügyfeleinek, akik augusztus 1. és szeptember 30. között külföldön fizetnek kártyával, nem kell törődniük a devizakonverzió költségével, ezt ugyanis – legfeljebb 5000 forintig – a K&H október 31-ig visszaadja minden érintetteknek.
„Ezzel a lépéssel szeretnék arra ösztönözni a nyaralókat, hogy bátran használják külföldön is K&H-s bankkártyájukat vagy az okoseszközös megoldásainkat, így a Google Payt, az Apple Payt, a Garmin Payt vagy a Xiaomi Payt. A visszatérítés automatikusan minden érintettnek jár, nem kell hozzá semmilyen igénylést vagy kérelmet benyújtani” – mondta Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetője. Hozzátette, a kedvezmény a külföldi vásárlásokra vonatkozik, devizakonverzióval járó netes, online tranzakciókra, megrendelésekre, például Spotify- vagy YouTube-előfizetésre nem.
A K&H kedvezményének köszönhetően az elektronikus fizetés kézenfekvő választás. Így ugyanis nem kell sorban állni a pénzváltóknál, amelyek költséget számíthatnak fel. A K&H-s kártyákkal történő külföldi vásárlás kényelmesebb és teljesen ingyenes, a kedvezményhez nem kell tenni semmi kivételeset. Ezzel szemben más szolgáltató kártyájával történő fizetés esetében a vásárlások előtt szükség van külön „pénzfeltöltésre”, valamint a saját számlák közötti devizaváltásra, azaz konverziós átvezetésre. „A K&H-s kártyát vagy okoseszközös megoldást elég csak elővenni a fizetésnél. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy a belföldön költségmentes kártyás vásárláshoz hasonlóan a külföldi fizetések is ingyenessé válnak a szóban forgó időszakban. A kártyás fizetések mellett az ATM-es készpénzfelvételekre is vonatkozik majd a devizakonverziós kedvezmény, ám ezzel együtt is érdemesebb az elektronikus fizetést választani” – tette hozzá a szakember.
jelentős növekedés külföldön
Molnár Gergő a jegybanki adatokat idézve azt mondta, évek óta fokozatosan növekszik a magyarországi bankkártyákkal külföldön történő vásárlások száma és összege.
2022-ben több mint 134 millió tranzakcióra 1973 milliárd forintot meghaladó összeg jutott, ami 22 és 52 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. A járvány előtti évhez, azaz 2019-hez képest pedig 49 százalékkal nőtt a külföldi bankkártyás fizetések száma, míg az összeg 85 százalékkal emelkedett.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint
hírek innen, onnan
A kormány leszedeti a nemzeti hitvallás szövegét a közintézményekben, megszűnik a kriptovaluták kriminalizációja
A kormány egy sor kérdésben döntött a szerdai kormányülésen.
Hamarosan nyit két közkedvelt budapesti strand, de a tavalyinál drágábban
A felnőtt-, diák- és nyugdíjas belépők ára 200-300 forinttal emelkedik idén két népszerű budapesti strandfürdőben. Az egyik...
Bűnügyi felügyeletbe helyezték, szabadon járkálhat Budapesten a zuglói gyilkosság vádlottja
A Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint nem dönthettek másként.
Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését
Magyar Péter azt ígéri, hogy megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását” is.
Új szintre lép a fizetés: már ez is lehetséges
A hazai e-kereskedelmi piac újabb fordulóponthoz érkezett: a Click to Pay globális online fizetési megoldás mostantól a SimplePay...
Orvosmeteorológia: a forróság után őszi időre készüljön csütörtökön.
Nem lesz melegünk csütörtökön.
Bukott a milliárdos biznisz: rendőrök vitték el a tiltott szerekkel kereskedő banda öt tagját, egyikük egy ismert testépítő
Óriási nemzetközi gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel az agglomerációban a rendőrség. Az illegális potencianövelőkkel és...
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Grönlandot nem sikerült megszereznie, de egy másik sziget összejöhet Trumpnak
Sietnie kell, mert Kína árnyéka vetül az Indiai-óceánra.
Mérföldkő az öregedéskutatásban: megkezdődött a sejteket visszafiatalító génterápia első emberi kísérlete
A Nature beszámolója szerint a bostoni biotechnológiai vállalat olyan eljárást vizsgál, amelynek célja a károsodott sejtek fiatalosabb...
Fordulat Gálvölgyi János ügyében – váratlant lépett az ügyészség
Vádat emeltek két mentésirányító, egy betegszállítás-felvevő és egy mentésvezető ellen Gálvölgyi János rosszullétének ügyében.
Császár Előd egy füzetben gyűjtötte a hódításait, de a listázás csúnya véget ért
Császár Előd elárulta, hogy a zenekara, az FLM indulásáig nem volt a legsikeresebb a lányoknál, de utána már mindennél könnyebben ment...
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


