Elképesztően jófej volt Majka: több millió forinttal segítette a súlyos balesetet szenvedett pécsi zenekart
A rapper múlt héten Kazincbarcikán lépett fel, itt találkozott Mehringer zenekarral. A csapat néhány perccel később súlyos balesetet szenvedett: egyik tagjuk életveszélyesen megsérült, és a teljes hangszerparkjuk megsemmisült.
hirdetés
Több millió forinttal segíti Majka a Mehringer zenekart, akik a múlt héten szenvedtek súlyos balesetet.
A rapper augusztus 4-én Kazincbarcikán lépett fel, ahol a Mehringert követte a színpadon. Majka felfigyelt a zenéjükre, sőt
a koncert után fel is kereste a frontembert, hogy gratuláljon a pályájukhoz és sok sikert kívánjon a jövőbeli célokhoz.
A közös chatelést egy csapatfotó zárta, amit a kisbusz hátsó ülésén készített Mehringer Marci Majkának.
A közös fotó elkészítése után néhány perccel azonban a Mehringer zenekar járműve defektet kapott és felborult. A balesetben a zenekar egyik tagja súlyos-életveszélyes, a buszban utazó többi zenész és a stáb tagjai pedig nagyrészt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A baleset miatt a csapat teljes hangszerparkja megsemmisült, koncertbevételeik előre láthatóan az év hátralévő részére kiesnek.
Amint Majka meghallotta a hírt felkereste a zenekart és felajánlotta, hogy
a Majka Produkció megveszi a több millió forintot érő hangszereket.
A rapper később egy videóban is beszámolt az esetről és mihamarabbi felépülést kívánt a zenekari tagoknak.
hírek innen, onnan
Zivatar, szélerősödés, de még jégeső is előfordulhat két vármegyében
Máshol azonban sok napsütés várható.
Új szereplő lépett színre az árván maradt zuglói sporttelep ügyében
A volt klubelnök szerint a „klinikai halál” állapotából újra lehet(ne), sőt kell(ene) éleszteni a klubot.
Enrique Iglesias 73 éves anyukája lenyűgözően néz ki: 20 évet letagadhatna
Isabel Preysler 73 évesen is sugárzó szépség, akire világsztár énekes fia is rendkívül büszke.
Elítéltek, vádlottak és gyanúsítottak is indulnak polgármesternek
Az sem zavarja a jelölteket, hogy egy jövőbeni jogerős szabadságvesztés kiszabása esetén távozniuk kellene.
Milyen Kína? Sorban jönnek a német befektetések Magyarországra
A politikai feszültségek ellenére nincs változás a német gazdasági tevékenységben Magyarországon.
Nemcsak téli dísz: íme, a legszebb nyári ajtódísz ötletek
Bár az ajtódíszek és koszorúk inkább télen, a karácsonyi időszakban jellemzőek, a szakemberek arra bíztatnak, hogy a nyári időszakban...
Lapos tetős házak – Modern megoldás rengeteg előnnyel
Szereted a modern és praktikus megoldásokat? Akkor a lapos tetős házak éppen neked valók. Akár építkezés, akár felújítás előtt...
Beindult az eperszezon: a termelő szerint nem lesz jó vége
Beindult az eperszezon az ország legnagyobb epertermő vidékein. Már nem csak a fóliában ért be a termés, hanem a szabadföldi eper is...
Felnőttek és a plüssállataik – gyerekes hóbort vagy annál összetettebb társadalmi jelenség?
A felnőttkort már korántsem a szerint definiáljuk, ahogyan azt szüleink, nagyszüleink tették. De nem csupán ez áll annak hátterében,...
5 dolog, amit nemrég értettünk meg a női testről
Számos kutatócsoport tanulmányozza a női testet. Mutatjuk, miket tudtak meg.
Fillérekből kihozható: ez most a fiatalok kedvenc lakberendezési trendje
Szereted, ha az otthonodban több stílus, korszak és irányzat keveredik? Akkor ez lesz számodra a tökéletes belsőépítészeti trend.
Fagyállóval ölnek Nyíregyházán: már több tucat áldozat lehet
Több gazdi számolt be arról, hogy megmérgezték a macskáját.
Sport
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
Szörnyű tragédia: megállt a szíve, 43 évesen meghalt az olimpiai bajnok legenda
A játékos korábban az alkohollal és kábítószerrel is küzdött.
Dárdai Pál megerősítette, hogy kirúgják a Herthától: így vigasztalódik a magyar edző
A közönség a nevét énekelve búcsúzott tőle.
Tomori Zsuzsanna: „Ez most nekünk felér egy győzelemmel, a Győrnek pedig sok sikert kívánunk a BL-re.&rd...
Az FTC Rail Cargo Hungaria „csak” két góllal, 32-30-ra kapott ki szombaton délután Győrben, ezzel pedig újabb nagy lépést tett a bajnoki címért vezető úton, hiszen a két csapat őszi meccsén Tomoriék hattal vert
Mbappé csillagászati összegű ajánlatra mondott nemet
A franciák világbajnok támadóját Szaúd-Arábiából is megkörnyékezték.
Mészöly Géza megbukott? Ki lehet az Újpest edzője?
Gyanítható, hogy az Újpest labdarúgócsapatának új tulajdonosai nem Mészöly Gézával képzelik el a közös munka folytatását Újpesten. De ki lehet a lila-fehér csapat edzője?
Elküldte a magyar válogatott focistáját a Bundesliga-csapat
A 43-szoros válogatott védő kölcsönben szerepelt a csapatnál, ahol nem nem számoltak vele.
Korda György arénás retróvonatáról nemigen volt leszállás
A 85 éves előadó mindent beleadott, még egy életműdíjat is bezsebelt közben.
A Győr 0-2-ről felállva győzött, ezzel megelőzte a Vasast; két csapat kiesett az NB II-ből
A Győr kétgólos hátrányból fordított és 3-2-ra győzött Kazincbarcikán a labdarúgó NB II 32. fordulójában. A második, feljutást érő helyre fellépő győriek ezzel megelőzték a hétfőn a Haladást fogadó Vasa
A PSG nem tudott Mbappé döntéséről, az elnök is a videóból tudta meg
Hét év után illik ilyet?
Négygólos Kisvárda-előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá
Az NB I 32. fordulójában a két, már biztosan kieső csapat mérkőzött meg egymással. Az első negyedóra végén a sokadik […] A Négygólos Kisvárda előny után jött a termékeny mezőkövesdi hajrá bejegyzés elősz
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
Rasovszky Kristóf mindent egy lapra tesz fel Párizsban, ahol még a Szajna vízminőségétől sem riadnak vissza a magyar nyíltvizi úszók.
Bulvár
Most érkezett: nagy a baj, felfoghatatlan embertömeg jelent meg a magyar határon
Több mint 16 500-an érkeztek Ukrajnából szombaton.
Elképesztő áron kínálják a lángost a Balatonon
Van, ahol háromezer forintnál is többet kell fizetni érte.
„A wc papírt nem lehetett lehúzni” 10 kínos eset, amikor valaki későn tudott meg valamit
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy rácsodálkoztunk valamire, ami mások számára teljesen egyértelmű volt. Az alábbi esetekben egészen meglepő dolgokkal kapcsolatban ámultak el egyesek.
Miért szűnik meg felnőttkorban sok testvérkapcsolat?
Általános feltételezés, hogy a testvérkapcsolat valódi kincs: élethosszig tartó támogatást és barátságot jelent. Ehhez képest a valóság megdöbbentő a kutatások szerint: a testvérek fele alig találkozik.
Megszakad a szív: bejelentették a megrázó hírt Karsai Dánielről
Most jött a szomorú bejelentés.
Masszív pénzeső Magyarországon, ilyet még nem láttunk
Erős hátszelet kapott a forint.
Nulla pontot kapott az Eurovíziós Dalfesztivál legnagyobb vesztese, zseniálisan reagált
Lezajlott a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál, melynek döntője már ott nem várt fordulatot vett, amikor a finálé előtt kizárták a Holland indulót annak erőszakos viselkedése miatt. Arról nem is beszélve, hogy a köz
Most érkezett: Rettenetes buszbaleset történt, több diák meghalt
11 ember meghalt a balesetben.
Húsz éve nem látott siker kapujában Magyarország
Bőven lesz miért szorítani idén nyáron.
Az űrből is látszódik Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea háza, ennyit ér a luxusingatlan
Szinte felfoghatatlan összegbe került a ház, amit a magasból is ki lehet szúrni, persze alapos ráközelítéssel.
Új tankolási módszer Magyarországon
Ingyentankolásból űzött sportot egy kecskeméti férfi, most elég sok van a rovásán.
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat