Vízügy: súlyos volt az idei aszály, de nem rendkívüli
Bár nagyon súlyos volt az idei aszály, nem tekinthető rendkívüli méretűnek: hasonló súlyosságú aszályok 20-50 évente bekövetkeznek Magyarországon - áll az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közzétett elemzésében.
Az elmúlt évszázadokban viszonylag rendszeresen előfordultak aszályos időszakok, a 11. és a 19. század között eltelt nyolcszáz évben mintegy harminc rendkívül súlyos aszályt jegyeztek fel, amelyek idején nagyobb folyóink vízszintje jelentősen lecsökkent, az állatállomány nagyobb része elpusztult és éhínség ütötte fel a fejét. Az 1794. évi és az 1863. évi aszályt tekintették az eddig előforduló legnagyobbaknak - írták.
A 20. század sem volt mentes az aszályoktól, 1930 és 2000 között 33 olyan év volt, ami aszályosnak minősíthető. Az 1904-ben, 1935-ben, 1952-ben és 1990-ben bekövetkező aszályok súlyosak voltak. Az 1952-es messze kiemelkedett közülük: június 27. és augusztus 17. között a csapadék mennyisége a sokéves átlag tíz százalékát sem érte el, az ötven százalékát is csak kis foltokban haladta meg. Az aszály jelentősen hozzájárult az életszínvonal 1952-es mélypontjának kialakulásához, 1953 első hónapjaira pedig élelmiszerhiány alakult ki - idézték fel.
Az elemzés szerint az idei aszály tekinthető a 21. század eddigi legkomolyabbjának. (A csapadék mennyisége már 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a sokéves átlagtól, és nyaranta hosszú hőhullámok voltak.) Az agrárév csapadékösszege rendkívül alacsony volt, Szegeden mindössze 275 milliméter, ami a sokéves átlag fele, és máshol is alig haladta meg a 300 millimétert.
A Dunán, a Tiszán és a Dráván elmaradt a tavaszi árhullám, mindhárom folyón rendkívül alacsony vízállások és vízhozamok voltak tapasztalhatók. A Dráván februárban megdőlt az addig mért legkisebb vízállás, de a Dunán és a Tiszán is a legkisebb vízálláshoz közeli értékeket mértek. A téli hónapok havi középhőmérsékletei 1-6 Celsius-fok körül mozogtak, a júliusi középhőmérséklet 24,7 fok volt, ami csaknem három fokkal magasabb a sokéves átlagnál. Az első becslések szerint az aszály következtében egymillió hektárt érintett-érint aszálykár, a napraforgó esetében hozzávetőleg ötvenszázalékos a terméskiesés - írták.
Megjegyezték: mind az 1794-es, mind az 1863-as, mind a 2022-es évet egy száraz időszak előzte meg. 1794-et megelőzően 1790-ben már aszály volt és 1793-ban is szárazság volt tapasztalható, szinte teljesen csapadékmentes őszi-téli időjárással. 1863-at megelőzően 1861 és 1862 is száraz is volt. Ezekhez az évekhez hasonlóan 2022-t megelőzően 2020-ban és 2021-ben is a sokéves átlagnál kevesebb csapadék hullott, idén pedig a sokéves átlagnál mintegy 45 százalékkal kevesebb.
Az elemzés felhívja a figyelmet arra, hogy a meteorológiai aszály (a csapadékhiány) mindhárom esetben hidrológiai aszállyal párosult, azaz a folyók vízhozama elmaradt a szokásostól. Ugyanez tapasztalható a mostani aszály idején is: Magyarország folyóin 2017 óta nem vonult le nagyobb árhullám, 2022-ben legfeljebb közepes vízállás volt mérhető, míg júliusra a negatív vízszintrekordok dőltek meg.
Az aszály kialakulásának harmadik tényezője a szokatlanul meleg időjárás: 1794-ben és 1863-ban is nagyon enyhe tél és kiugróan meleg nyár volt a jellemző, akárcsak 2022-ben.
Az idei aszály nagyon súlyosnak ítélhető, de az eddig tapasztalt legsúlyosabb, valóban katasztrofális aszályok mértékét nem érte el. "Ez egyben azt is jelenti, hogy egy, a jelenleginél is súlyosabb aszály nagy valószínűséggel be fog következni" - jegyezték meg.
Azt írták, bár korábban rendszerint a folyamszabályozásokat jelölték meg az aszály okaként, a történelmi adatok azonban azt mutatják, hogy a folyamszabályozások előtt is rendszeresen sújtotta aszály az országot, ezért a folyók "vissza-kanyargósítása" nem jelent megoldást az aszályra, mivel a folyók drasztikusan csökkenő vízhozamát nem pótolja. Nem ígérkezik hatékony megoldásnak a vizek visszatartása, betározása sem, a legjelentősebb aszályok ugyanis a folyók alacsony vízhozamai mellett alakulnak ki, amikor elmaradtak a tavaszi árvizek és nincs eltárolható belvíz sem - írták, megjegyezve, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne kellene törekedni a vizek visszatartására.
Hozzátették, az aszály kérdésével foglalkozó szakemberek szerint az erdőknek nagyobb szerepük lehet a klíma helyi szintű javításában, a szél erejének megtörése, a párologtatás és a felhőképződés elősegítése és a hőmérséklet csökkentése révén. Az öntözéssel szemben hatékonyabb megoldás lehet a talajvízszint emelése, ami akár a víz csatornák medrében történő tározásával (medertározás) is elérhető, a mederből elszivárgó víz ugyanis a medertől mintegy ötszáz méter távolságban is szignifikánsan emelheti a talajvíz szintjét. Szintén segíthet, ha a csapadékosabb évek vizét vagy árvizét szikkasztó mezőkkel juttatják vissza a talajba, de törekedni kell az eddig kárba vesző víz - például a városok területéről elfolyó csapadékvíz - hasznosítására is.
hírek innen, onnan
„Oké, ő híres, de...” – Risztov Éva kikosarazná Dobrády Ákost, de a Tankcsapda frontemberére nem mondana nemet
A Forma–1-es Monacói Nagydíj nemcsak a száguldó cirkuszról, hanem a sztárparádéról is szólt: hatalmas tömeghisztéria alakult ki...
A „bűnös városban” kalandozik Cinthya Dictator és Molnár Tamás
Különleges helyszínen töltődik Cinthya Dictator és a férje, Molnár Tamás. A fotográfusművész és a zenész él-hal a bűnös...
Megszólalt a volt kormányfő: Medgyessy Péter ezt gondolja Magyar Péterről
A jelenlegi hazai politikai helyzetet, Magyar Péter intenzív közösségi médiás jelenlétét és a 2026-os választások tétjét is górcső...
Nyíltan bírálta a Sárkányok háza alkotóit a sztárszínész
A Criston Cole-t alakító színész szerint az írók szándékosan tették egyre ellenszenvesebbé a karakterét.
3,4 milliárd jut a kórházi klímák azonnali javítására
A kormányülésen döntés született az uniós források felhasználásáról, az óriásplakátokról és a „Nemzeti Hitvallás”...
A bevásárlás mint tanulási tér: szemléletformáló program indult szülőknek
Egyedülálló, szemléletformáló együttműködés indult a Hintalovon Alapítvány és a SPAR Magyarország között, amelynek célja, hogy a...
Brüsszel még rá sem bólintott, a kormány máris kiírt egy 540 milliárdos pályázatot a helyreállítási tervből
A kormány energetikai hálózatfejlesztésre és okosmérőkre írt ki pályázatot az uniós helyreállítási alapból. A brüsszeli döntés a...
Magyar Péter: Rendkívüli forrás érkezik a kórházi klímaberendezések javítására, a Tisza-kormány döntött a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjáról
A kabinet megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását is.
Megjött a bejelentés: megállapodott a Mol és a szerb állam a NIS felvásárlásáról!
Megegyezett a Mol és a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről, valamint a részvényesi viszonyok rendezéséről. A...
Jégeső, zivatar, felhőszakadás: durva éjszaka elé néz Magyarország, kiadták a narancssárga figyelmeztetést
Kiterjedt zivatarrendszer vonul át az országon az éjszaka folyamán, amely heves esőzéseket, viharos szelet és jégesőt hoz magával. Bár...
Ez a finom nyári zöldség csökkenti a vérnyomásod és védi a szíved.
Ez az egyszerű zöldség nemcsak finom, de könnyen felhasználható és változatos, hanem a szív- és érrendszer egészségét is...
Célkeresztbe vették az ukránok az orosz utánpótlást
A Délkelet-Ukrajnában megszállt megyék után újabb területen, a Dnyipro torkolatában lévő Kinburn-földnyelven folyik ukrán támadás az...
Sport
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet
Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból
Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


