Ezt olvasta már?


Vizes vb: látványos megnyitóünnepség a Dunán

Rendkívül látványos megnyitóünnepséggel kezdődött meg péntek este hivatalosan Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 17. világbajnoksága.

A megnyitóünnepség Eötvös Péter, Kossuth-díjas világhírű magyar zeneszerző, a Duna hangja című, 12 éves korában szerzett kórusművével kezdődött, amelyhez a világbajnokság alkalmából új szöveget írt Varró Dániel költő. A Lánchíd lábánál, a Duna pest felőli oldalán felállított óriásszínpadon a Cantemus gyermekkórus működött közre.

Ezt követően a víz és a kultúra találkozásának magyarországi történetét mutatták be, az "időutazás" Aquincumnál kezdődött, majd a honfoglalás, a reneszánsz Buda, Mátyás király, s a huszárok korszakának fontosabb emlékeivel folytatódott. Kodály Zoltán Háry János című dalműve következett 160 táncos közreműködésével, majd Liszt Ferencről is megemlékeztek, akinek egyik kedvelt alkotóhelye a Duna-part volt.

A kulturális-történelmi blokkot követően a sport került előtérbe, előbb az első magyar olimpiai aranyérem tulajdonosát, az úszólegendát, Hajós Alfrédot méltatták, majd a vizes sportok legsikeresebb magyar képviselőinek tiszteletére felcsendült a Himnusz. Több olimpiai bajnok személyesen is megjelent, s ott volt az ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök is.

Ezt követően a helyszíneket, majd a vb-n szereplő vizes sportágakat mutatták be. Felvonultatták a világbajnokságon résztvevő országok lobogóit, a sort a házigazda Magyarország nemzeti zászlaja zárta, amelyet Varga Dénes, az olimpiai és világbajnok vízilabdázó vitt fel a színpadra.

Tarlós István főpolgármester Budapest nevében köszöntötte a világbajnokság versenyzőit, szervezőit és nézőit. Felidézte a férfi vízilabda-válogatottal három olimpiai aranyérmet nyert Kemény Dénes szövetségi kapitány szavait: "teljesítőképességünk határa sokkal messzebb van annál, mint ahogy gondoljuk magunkról".

"Teljesítettük az embert próbáló vállalást, Budapest felkészült a világbajnokság megrendezésére" - hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a vb fővárosi helyszínei Budapest talán legjellemzőbb és legszebb részei közül kerülnek ki.

"Mától több mint két hétig a világörökségi rangra emelt budai vár, a Gellérthegy, a Parlament, a Lánchíd látképe előtt, többek között a gyönyörű Margitszigeten versenyeznek a világ legjobbjai. Budapest nemcsak rendezője, valódi házigazdája lesz a világbajnokságnak" - ígérte a főpolgármester, majd zárta beszédét: "Azt kívánom minden sportolónak, hogy a következő napokban Budapesten valósítsa meg álmait, amiért évek óta keményen dolgozik. Izgalmas küzdelmeket és emlékezetes napokat kívánok mindenkinek, Isten hozta önöket Budapesten!"

"Rendkívüli öröm számunkra, hogy itt lehetünk Budapest gyönyörű városában. Nem választhattunk volna jobb helyszínt ennek az ünnepnek" - mondta Julio C. Maglione, a FINA elnöke, aki többször kiemelte Orbán Viktor miniszterelnök folyamatos támogatását. Hozzátette, a Duna központi szerepet tölt be a versenyben, amely tökéletesen visszaigazolja mottójukat: "a víz a mi világunk".

Elmondta: "Készen állunk arra, hogy csodálatos fesztivál részesei legyünk az előttünk álló bő két hétben. 180-nál több ország 2000 sportolója kápráztatja el a világot a következő napokban. Ismét megmutatják a hat vizes sportág nagyszerűségét ezreknek itt a helyszínen, Budapesten, és millióknak a tv-k előtt világszerte. Ez a sport szépsége, és a vizes sportágak büszkék, hogy változatosságukkal gyönyörködtethetnek."

Áder János köztársasági elnök köszöntő beszédében felidézte, hogy az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd, egyben az úszósport első ötkarikás győztese is volt, s amellett, hogy kiváló sportoló, remek építész is, akinek a nevét viseli a vb egyik helyszíne a Margitszigeten.

"A nézőknek, szurkolóknak izgalmas versenyeket, a sportolóknak pedig sportszerű viadalokat kívánok" - mondta a köztársasági elnök.

A beszédek után a sportolók és a bírók eskütétele következett. A magyar csapatból a műugró Fazekas-Gondos Flóra és Kormos Villő, a szinkronúszó Kiss Szofi és Schwarcz Anett, a vízilabdázó Manhercz Krisztián és Takács Orsolya jelenlétében két fiatal úszó, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, illetve a tízszeres junior Európa-bajnok Késely Ajna mondta a szöveget, míg a bírók és tisztviselők nevében Bodrogi Viktor, az úszódöntők indítóbírója beszélt.

A magyarországi csúcsesemény egyik különlegességeként, az olimpia mintájára első ízben, a vb jelképe is feltűnt, egy vizes szimbólum, amelyet minden idők egyik legjobb női úszója, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina indította útjára. A Fontanának nevezett jelkép mostantól minden hasonló vizes világversenyen helyet kap majd.

Az esemény zárásaként felcsendült a világbajnokság szurkolói dala Radics Gigi és Takács Nikolas előadásában, majd CeeLo Green háromszoros Grammy-díjas amerikai énekes adta elő előbb a Bright lights bigger city, majd a Crazy című számát.

A megnyitóünnepséget színpompás tűzijáték zárta.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A legrosszabb dolog, amit a fokhagymával tehetsz a tárolás során.

A fokhagyma idő előtti megfonnyadása és csírázása sokak rémálma, pedig könnyen elkerülhető: mutatjuk, mi a legrosszabb, amit tehetsz a...

Mutatjuk, hogy alakul az üzemanyagok ára a hétvégén

A hétvége előtt sok autós figyeli az árakat, ám ezúttal érdekes fordulat következett be a kutakon. Nem úgy alakult, ahogy sokan várták....

Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle

Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Nem úgy néz ki.

Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela

Szerinte a demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik.

Az újabb klímakihívás a magyar gazdák számára is tartogathat meglepetéseket

Bár a jelenség a Csendes-óceán térségében alakul ki, hatásai az egész világon érezhetők. Az El Niño közvetlenül befolyásolhatja a...

Jákob Zoltán nagyobbik lánya meseszép: a 19 éves Lili ragyogott a görög nyaraláson

Jákob Zoltán nagyobbik lánya meseszép volt a görögországi nyaralásuk során.

Drogdílert fogtak a rendőrök: nyomkövető volt a csuklóján

Fehér por, némi készpénz és tizenhat mobiltelefon volt nála.

Új útvonalon repülnek a helikoptertaxik a Forma 1 alatt, de a betiltásukról szó sem lehet

A lakossági panaszok miatt azonban módosították az útvonalat.

Már a fővárosban is érezni a fojtogató füstöt: hatalmas területen pusztít a tűz Spanyolországban

A spanyol hatóságok abban bíznak, hogy továbbra is kedvező marad a szélirány szombaton ahhoz, hogy meg tudják fékezni az ország...

Úgy tűnik, tökéletes megoldást találtak Adolf Hitler szülőházára

Rengeteg vita után lezárult a történelem legszörnyűbb tömeggyilkosának egy fejezete.

Gyászol az ország. Elhunyt az egykori legendás műsorvezető

93 éves korában elhunyt Haim Yavin izraeli televíziós műsorvezető, dokumentumfilm-készítő és újságíró, akit hazájában évtizedeken...

0

Sport

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának

50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

0
0

Bulvár

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett

A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is