Ezt olvasta már?


Vihar - Katasztrófavédelem: 654 esethez riasztották a tűzoltókat kedden országszerte

A viharos szél miatt 654 esethez riasztották a tűzoltókat kedden. A legtöbb beavatkozásra az Észak-Dunántúlon, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, de Pest megyében és fővárosban is számos helyen adott munkát a viharos időjárás.

A közlemény szerint több mint száz épületben, köztük tizenkét közintézményben keletkeztek károk országszerte: a viharos szél megbontotta a tetőket, vakolatdarabokat sodort le a házak homlokzatáról és harminchét ponton villanyvezetékeket szaggatott le.

Kedden éjfélig az erős szél miatt százhatvankilenc esetben kellett vihar okozta káresethez vonulniuk a fővárosi tűzoltóknak. Több helyen kidőlt fa rongált meg autókat, kerítéseket, oszlopokat és vezetékeket, vagy akadályozta a forgalmat.

Pest megyében csaknem száz alkalommal kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. A legtöbbször úttestre, kerítésre, háztetőkre dőlt fákat, leszakadt ágakat kellett eltávolítaniuk.

A munkálatokban a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat munkatársai is közreműködtek. A leszakadt vezetékek rövidebb-hosszabb időre áramkimaradásokat is okoztak egyes településeken, de az áramszolgáltatás az esti órákra mindenhol helyreállt.

Három épület olyan mértékben károsodott, hogy az ott élők ideiglenes elhelyezéséről gondoskodni kellett.

A szél öt esetben szén-monoxid-mérgezést okozott,; négy embert szén-monoxid-mérgezés gyanújával, egy embert pedig mérgezéssel szállítottak a mentők kórházba.

Győr-Moson-Sopron megyében nyolcvan esetben vonultak a viharos széllel kapcsolatos káresetekhez a tűzoltók. Megyeszerte útra dőlt, forgalmi akadályt okozó fákhoz, lehasadt faágakhoz riasztották az egységeket, de épületekről lógó cserepekről, leszakadt közlekedési lámpákról, kidőlt villanyoszlopokról is érkezett bejelentés.

Veszprém megyében hetvenhat riasztásból hatvanhat műszaki mentés volt.

Az MTI úgy értesült, Szigligeten mintegy 100 négyzetméteren felgyulladt a nádas, Veszprémben egy óvoda tetőszerkezetét bontotta meg a szél, Kislődön egy templomtornyot rongált meg a vihar, Tapolcán és Kövesgyőrpusztán fát döntött ki a szél.

Fejér megyében több mint hetven helyszínen szüntettek meg balesetveszélyt a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók. A beavatkozások felénél az utakra dőlt és a földből félig kifordult, épületeket veszélyeztető fákat daraboltak fel.

Tácon és Válon az általános iskola, Bicskén a művelődési ház tetőszerkezetének lemezfedését bontotta meg a szél. Polgárdiban az idősek otthona tetején igazították meg a meglazult cserepeket a város önkormányzati tűzoltói.

Komárom-Esztergom megyében kedd délután négy óráig több mint harminc riasztás érkezett. Főként kerítésre, úttestre, járdára leszakadt ágak, és úttestre kidőlt fák miatt kellett kivonulniuk. A legtöbb bejelentés a tatabányai járásból érkezett. Késő délutánra mindenhol sikerült felszámolni a károkat.

Somogy megyében a helyenként 100 kilométer per órás sebességet is megközelítő széllökések fákat döntöttek ki, ágakat szakítottak le, házak tetőszerkezetét bontottak meg. Megyeszerte komoly károkat okozott a viharos szél, a legsúlyosabb pusztítást Marcali térségében, Tabon és a megye középső részén végezte. A megyében harmincegy esetben kellett a tűzoltóknak beavatkozniuk a viharkárok miatt.

Vas megyében tizenhat segélyhívás érkezett kidőlt fák és megsérült tetőszerkezetek miatt. Szombathelyen az evangélikus templom tornyának palafedését, Celldömölkön a piacépület, két lakóépület, valamint egy általános iskola tetőfedését, Sárváron egy hotelépület lemezborítású tetőszerkezetét kezdte meg a viharos erejű szél.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében tizenkétszer kellett beavatkozniuk a szakembereknek. Többnyire veszélyessé vált fák, faágak miatt kellett vonulniuk, amelyek úttestre vagy villanyvezetékre dőltek.

Tolna megyében tíz esetben avatkoztak be. Jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak és károsodott épületek miatt vonultak.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hat helyen avatkoztak be a hivatásos tűzoltók a viharos szél okozta károk miatt.

Csongrád megyében nyolc lakossági bejelentés érkezett. A leszakadt ágak és a kidőlt fák veszélyeztették az autósok és a gyalogosok forgalmát is.

Nógrád megyében is több helyszínen kellett segíteniük a tűzoltóknak főként az útra dőlt fák miatt.

Zala megyében nyolc alkalommal riasztották a tűzoltókat a viharos időben kidőlt fák által elzárt útszakaszokhoz.

Bács-Kiskun megyében tizenöt esethez vonultak ki a tűzoltókat, jellemzően nagy méretű letört faágak, valamint két esetben parkoló járművekre zuhanó faágak eltávolítását kérték.

Szabolcs-Szatmár megyében a viharos erejű szél több helyen okozott fennakadást kedden. A 41-es szánú főúton Nyíregyházánál, Besenyődnél és Baktalórántházánál dőlt az úttestre fa, akadályozva a forgalmat.

Heves megyében a viharos szél miatt három esetben kellett beavatkozni. Horton, a Toldi Miklós utcában a szél leszakította egy családi ház tetőszerkezetének széldeszkáját. Vámosgyörkön, a József Attila utcában egy csaknem tízméteres akácfa dőlt az úttestre - áll az összefoglalóban.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.