Vigyázat, fokozódik a nyír pollenszórása
Az elkövetkező napokban várhatóan országszerte fokozódik a nyír pollenszórása, a déli, délnyugati országrészben a koncentrációja már a magas szintet is elérheti - tette közzé az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán. - Pécsi Napilap -
Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) országos környezet-egészségügyi igazgatóságának jelentése szerint magas lehet még továbbra is többfelé a nyár, a kőris, a juhar, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenének koncentrációja is. A fűz virágpora jellemzően közepes, az égeré alacsony mennyiségben van jelen. Elkezdődött a gyertyán pollenszórása, bár virágporából egyelőre csak egy-egy szem fordul elő a levegőben.
A kültéri allergén gombák spóraszáma általában az alacsony-közepes tartományban van.
hírek innen, onnan
Nem hiszed el, kivel találkozott Joshi Bharat és szerelme: világhírességbe botlottak bele
Dúl a szerelem Joshi Bharat és menyasszonya, Kiss Virág szinkronszínésznő között. A pár nemrég egy hihetetlenül romantikus utazáson...
Legalább félezer embert palizott be egy 21 éves nő
Soha nem küldte el az általa hirdetett termékeket. 15 bankszámlát nyitott a bűncselekmények elkövetéséhez.
Szijjártó Péter: lesz még egy magyar űrhajós.
Kapu Tibor után a kiképzett tartalék, Cserényi Gyula is hamarosan mehet az űrbe – erről folytat tárgyalásokat a magyar kormány.
Most érkezett! Elképesztő bejelentést tett a Kreml: lehet, hogy elmarad a budapesti csúcstalálkozó?
Moszkva kedden láthatóan igyekezett tompítani a várakozásokat egy küszöbön álló csúcstalálkozóval kapcsolatban.
Kilőtt a népszerű sajt ára: a kiváltságosok csemegéje lesz?
A nyers tej ára már közel 200 Ft/kg, a trappista sajt gyártói ára pedig 13%-kal nőtt egy év alatt. Nézd meg a részleteket!
Új Pioneer® hibridek és biológiai megoldások a Cortevától: így készülhetnek a gazdák a jövő kihívásaira
Új kukorica- és napraforgó hibridek kiemelkedő tulajdonságokkal.
A Szegedi Tudományegyetem megnyitja az ország első krio-elektronmikroszkópiás központját
A Szegedi Tudományegyetemen jön létre Magyarország első krio-elektronmikroszkópos kutatóplatformja.
Bizarr helyzetben kapták le a Jonas Brothers sztárját, mindent tagad
Szokatlan videó terjed az énekesről.
Szijjártó Péter esélyt ad az amerikai technológiának
Washingtonban határozottan kiállt az amerikai-magyar atomenergetikai együttműködés mellett.
Ezeken az utcákon nem lesz csapvíz szerdától – Vezetékcsere miatti zavarokra figyelmeztet a Fővárosi Vízművek
Fontos közleményt adott ki a Fővárosi Vízművek: néhány utcában szerdától akadozhat a vízszolgáltatás
A lusták edzésterve: így lehetsz fittebb napi 5 perc mozgással.
Gondolj csak bele: ha minden órában nyújtózol egyet, leguggolsz tízszer, vagy lépcsőt választasz a lift helyett, máris több mozgást...
Egyetlen hozzávaló is elég ahhoz, hogy a hús puha legyen
Omlós, szaftos vajpuha lesz a hús ezzel az egyszerű, filléres trükkel.
Sport
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Akár élete végéig is eltilthatják a Fradi kapusát a labdaszedő bántalmazásáért
Az NB I-ben egy hónapig biztosan nem látjuk újra a pályán.
„Egy családban megvédjük egymást” – az Újpest edzésén járt a fellökött labdaszedő fiú
Az Újpest FC arról számolt be, hogy a vasárnapi esti derbin fellökött fiút vendégül látta az első csapat.
Menesztették Dejan Sztankovicsot?
Dejan Sztankovicsot az orosz média szerint menesztették a moszkvai Szpartak éléről. A Sport Express X-bejegyzése alapján a Ferencváros korábbi vezetőedzőjét 20:40-kor menesztették már, a bejelentés már csak idő k
Jürgen Klopp visszatérhet a Liverpool kispadjára
A német szakember a legutóbbi interjújában beszélt a lehetőségről.
Kedden és szerdán is lesz rangadó – Ezeket a meccseket rendezik meg a BL-ben a héten
Jön a Bajnokok Ligája-alapszakasz 3. fordulója.
Eldőlt a Bayern München vezetőedzőjének a sorsa
A Bayern München labdarúgócsapatának irányítói két évvel, 2029 nyaráig meghosszabbították Vincent Kompany vezetőedző szerződését.
Ez már nem vicc: Verstappen világos üzenetet küldött a McLarennek
Míg a Forma–1-es idény nagy része a McLarenek sikereitől volt hangos, a nyári szünet óta eltelt időszak nem róluk szól.
Nem köntörfalazott Horváth Ferenc és odaszúrt az ETO-nak
A Tatabánya vezetőedzője büszke volt a játékosaira az ETO Akadémia legyőzése után, és nem bírta ki, hogy ne szóljon be az élvonalbeli játékosokkal felálló ellenfélnek.
Véres focimeccs, 7 piros lap, sosem látott botrány - videó
Ilyen meccset még Dél-Amerikában sem játszanak sokszor.
Hivatalos panaszt nyújtott be az Arsenallal szemben az Atlético Madrid
Az Atlético Madrid játékosai panaszkodnak, hogy nem volt meleg víz a zuhanyzáshoz az Emirates-ben tartott edzés után, a Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően. A Marca értesülései szerint jelezték a problémát az
Bulvár
Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá
Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.
Nagy a baj, megszólalt a Mol a százhalombattai tűzzel kapcsolatban
Az éjszaka tűz ütött ki a Mol százhalombattai olajfinomítójában.
Öt centiről ordított az arcomba a kivitelező, hogy elvágják a torkomat. Mondtam, hogy egy pillanat, elindítom a videót
Rezsnyák Pétert egy életveszélyes tető tette híressé, azóta a lehúzós szakik rémálma. Műszaki ellenőrként dolgozik, a videózásba csak azért kezdett bele, hogy a gyakori kérdéseket ne kelljen minden alkalommal e
Soha ne fogyaszd így a kávét: a májad bánhatja, ha mégis ezt teszed
Sokan el sem tudják képzelni a napjukat egy csésze kávé nélkül, de egyáltalán nem mindegy, hogyan isszuk, ugyanis egyetlen rossz szokás is elég ahhoz, hogy a májunkat teljesen tönkretegyük ezzel az itallal.
„Azt hittem, szexrabszolgaként fogok meghalni” – posztumusz megjelent Virginia Giuffre, András herceg vádlójának memoárja
A Nobody’s Girl (magyarul: Senki lánya) c. kötetben Giuffre beszámol azokról az alkalmakról is, amikor Jeffrey Epstein András hercegnek „kínálták fel” őt – amikor Giuffre mindössze 17 éves volt. Elmondása szer
Sajtóhírek szerint a fellökött labdaszedő családja döntött a Fradi-kapus feljelentéséről
Legalább három meccset ki kell, hogy hagyjon. De az ügy kimenetele lehet sokkal súlyosabb is.
Veszélyben a budapesti Trump-Putyin-csúcs
Az amerikai külügyminiszter nem javasolja Trumpnak.
Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
Nem ünneplik a budapesti „békecsúcsot” az uniós külügyminiszterek.
UFO ütközött az utasszállítónak 11 ezer méteren - A pilóta is megsérült - Fotók
Kényszerleszállást hajtott végre egy United Airlines járat Salt Lake Cityben. Eddig ismeretlen okok miatt a pilótafülke ablaka hirtelen betört, a pilóta pedig megsérült Mindez 11 ezer méteren.
A magyar műsorvezetőnőre adás közben törtek rá a kommandósok: a stúdióból vitték el
DJ Yaminát bilincsben vitték el a Rádió 1 stúdiójából a kommandósok.
Kispál András a Fideszről: Az én pofámról ég a bőr ezek miatt, amiatt is, ahogy az oroszoknak lefeküdtek
Azt mondja, rettentő kellemetlen, amikor a külföldi koncertjein Orbán Viktorral azonosítják, mert magyar.
Döbbenetes fenyegetőzés Donald Trumptól: "ki lesznek irtva, és ezt ők is tudják"
Donald Trump azt közölte, hogy "a Hamász megsemmisül, ha nem tartja tiszteletben" a Gázai övezetben kötött tűzszüneti megállapodást.
blogmorzsák
A pontok és kártyák útvesztője: mindent a hűségprogramokról
A 21. századi versenypiacon a vásárlók megtartása kulcskérdés. De vajon megéri csatlakozni ezekhez a rendszerekhez?
22+2 kuponos kínai kütyü akár karácsonyra is!
Ezek olyan kínai kütyük, amiket te is elfogadnál!
Tévesen „felfázásként” emlegetjük
Tipikus kockázati tényezőket is mutatunk.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat