Ezt olvasta már?


Veszprémben is vásárolhatunk csomagolásmentesen

A legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik. Már nem elég, ha különválogatjuk a szemetet, csökkenteni kell a mennyiségét.

Ebben segít a módszer, amit már nagyanyáink alkalmaztak és most mondhatni újra feltalálhatjuk: nem kell agyoncsomagolni a termékeket. Bár ezt a lehetőséget egyelőre kevés bolt biztosítja.

A legtöbb üzletben nem tiltják, hogy például a zöldségeket saját vászonzsákunkba tegyük. Magunkkal vihetjük saját bevásárlótáskánkat is, akkor nem kell újabb neylonból készültet venni. Kimondottan csomagolásmentes bolt azonban még kevés van, annak ellenére, hogy az elmúlt években szaporodott számuk. Veszprémben kettőt találtunk. A Zöldbolt tizenkét éve környezetbarát háztartási üzletként működik. Ökotermékeket kínál és van, amit náluk is csomagolásmentesen vehetünk meg. Beillettek választékába azok a folyékony tisztítószerek, amiket saját flakonjukba újratöltethetünk.

Ez a jogszabályi előírások miatt fontos, ugyanis vegyszert az üzletekben nem tehetnek bele ételtárolós edénybe, akkor se, ha azt a vevő viszi magával ezzel a céllal és ő kéri.

Zelenák Adrián, a Zöldbolt működtetője elmondta, hogy a folyékony tisztítószerek csomagolásai nagy térfogatúak, így jelentősen megnövelik a szemét mennyiségét, a hulladékszállításkor is problémát jelentenek emiatt. Ezért az e téren biztosított alternatív megoldásokkal sokat tehetünk környezetünkért. Az ökoüzletben többek között mosó- és mosogatószert is vehetünk kimérve, olyat is, ami akár szennyvíz újrahasznosításával készült. Az sem elhanyagolható, hogy a bolt zöldáramot használ, és a forgalmazott termékek kiválasztásakor többek között arra is figyelnek, hogy azok gyártásakor a hulladékok keletkezését elkerüljék. Elsősorban olyanok járnak ide, akik már váltani akarnak a zöld életmódra, környezettudatosabban élnek. Körükben népszerűek a csomagolásmentes tisztítószerek. Zel­nák Adriánnak meggyőződése, érdemes ezek kereskedelmével foglalkozniuk, mert van rá igény. Tapasztalata szerint egyre többekben tudatosul, hogy kevesebb hulladékból lesz újra alapanyag, mint amennyi keletkezik.

Szintén Veszprémben található a Feltöltő Pont nevű kereskedés, amelyben csak kimérve vásárolhatunk. Ráadásul természetes anyagokból álló élelmiszereket árul. Vezetője, Laczkó Boglárka elmondta, régóta áttért az ökoéletmódra, táplálkozási tanácsadással is foglalkozik. Munkája során ébredt rá, szükség lehet olyan boltra, ahol egy helyen szerezhetik be az egészségtudatosan élők az ennivalókat, a helyi termékeket.

– Nem régóta működik a Feltöltő Pont, decemberben nyílt meg. Tudom, lassú folyamat, míg sokaknak természetessé válik, hogy nem csak agyoncsomagolt árukat választhatnak. Többen már keresik a kimérve megvehetőeket. Akik pedig nem készülnek fel a vásárlásra otthonról hozott zsákokkal, üvegekkel, dobozokkal, azoknak papírzacskóban adom, amit kérnek. Az is fenntartható módon gyártott, hazai termék. Egyes flakonokra pedig betétdíjat számítok fel. Nálam kedvelik a vevők, hogy a tisztítószereseket újratölthetik – szögezte le Laczkó Boglárka és hozzátette: nem új, hanem régi módszer ez. Akik nem is alkalmazzák mindennap, azok közül is egyre többen igyekeznek odafigyelni rá, hajlanak, törekednek erre.

– Működni fog ez, csak meg kell szoknunk – állítja a boltvezető. Bizakodó, és ahhoz hasonlítja a jelenlegi helyzetet, amikor már csak pénzért adhattak a boltok nejlonzacskókat. Akkor az intézkedés hatására többen szereztek be tartósabb bevásárlószatyrokat, azt vásárláskor magukkal vitték. Most már vihetnénk magunkkal a boltokba saját tex­tilzsákokat, dunsztosüveget is és olyan műanyag dobozt, amit rendszeresen használunk, nem kell kidobnunk.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

J. D. Vance megmutatta a világnak a negyedik gyermekét

Alec születését vasárnap jelentették be, nem sokat vártak a közszemlére tett családi fotóval.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.