Ezt olvasta már?


Véradóbarát Munkahely lett az MH Pápa Bázisrepülőtér

Véradóbarát Munkahely díjat kapott a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér november 27-én, a Véradók Napján a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat fővárosi ünnepségén.

1988 óta november 27-én ünneplik meg hazánkban a Véradók Napját a Magyar Vöröskereszt jóvoltából. A szervezet idén ezen a napon az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen tartott központi ünnepséget a budapesti Gerbeaud Kávéházban, amelyen a sokszoros véradókat, a véradásszervezésben résztvevőket, a véradóbarát munkahelyeket és a véradómozgalom támogatóit ismerték el – köztük az MH Pápa Bázisrepülőteret is.

 

Az alakulat 2010 óta folyamatosan szervez véradásokat és ösztönzi az ott dolgozó állományt a rendszeres részvételre. A katonai szervezet fontos céljának tekinti, hogy ilyen módon is segítse a társadalmat, ezért kiemelten támogatja a munkahelyi véradást. Az Egészségügyi Központban általában évente négy alkalommal lehet vért adni, de 2019-ben rendhagyó módon összesen hatszor nyílt lehetőség erre. A helyszíni együttműködés a Pápai Transzfúziós Osztály munkatársaival történik, az előzetes egyeztetésben pedig a Magyar Vöröskereszt pápai területi képviselője, Szakály Mónika segíti az Egészségügyi Központ munkatársait.

 

A bázisrepülőtér állománya igen aktívnak tekinthető, hiszen átlagosan 40 fő vesz részt ezeken a helyi véradásokon. Emellett a Gróf Esterházy Kórházban a Pápai Transzfúziós Osztály péntekenként megszervezett, általános véradó lehetőségét is sokan kihasználják. A katonák és a honvédelmi alkalmazottak számára – a törvényi előírásoknak megfelelően – két szabadnap is jár a részvételért cserébe. Egyetlen véradó három beteg emberen segíthet, így a bázis dolgozói az önkéntes véradásnak köszönhetően évente akár közel 500 életet tudnak megmenteni.

 

Az MH Pápa Bázisrepülőtér a véradó mozgalom támogatásának elismeréseként – idén egyetlen katonai szervezetként – Véradóbarát Munkahely díjban részesült november 27-én a Véradók Napjának központi ünnepségén. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös elismerését a pápai katonai szervezet képviseletében Kondor Zoltán alezredes, törzsfőnök és Miletics Andrea zászlós, az Egészségügyi Központ asszisztens zászlósa vette át. A díjjal kapcsolatban Magasy Zsolt ezredes, parancsnok elmondta: „Megtisztelő, hogy ilyen elismerésben részesült a bázisunk. Fontos küldetésünknek tartjuk, hogy hozzájáruljunk a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat nélkülözhetetlen munkájához. Az MH Pápa Bázisrepülőtér katonai állományának véradó tagjai példamutató magatartást tanúsítva vesznek részt ezeken az alkalmakon, így ez az elismerés nekik köszönhető.”

 

 

 

 

forrás: infopapa.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ryan Gosling sci-fije lehagyta Tom Cruise életművét

Ryan Gosling sci-fi filmje világszinten is túlszárnyalta a Mission Impossible utolsó részének bevételét.

Így lehet egészségesebb a kerted már egy szezon alatt

Szeretnéd, ha a kerted már idén egészségesebb és szebb lenne? Egyszerű trükkökkel, egy szezon alatt látványos javulást érhetsz el –...

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre...

Így gondozd a kölyökmacskádat, kölyökkutyádat – Nem csak a helyes táplálás fontos

Egy kölyökmacska vagy kölyökkutya befogadása sok örömmel jár, de legalább annyi felelősséget is jelent. Mutatjuk, mire kell odafigyelned...

Ez a Star Wars-jelenet még 12 év után is letaglózza a rajongókat

A Cowboy Jedi halála indította el igazán a Lázadók Szövetségének felemelkedését.

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a...

Így lehet bőséges a termés vegyszerek nélkül

A természetes termesztés titka nem ördöngösség: mutatjuk, hogyan lehet igazán bőséges a termés vegyszerek nélkül, miközben a talaj is...

XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét

A katolikus egyházfő a Jó Pásztornak szentelt ünnepnapon János evangéliumának sorait idézte a pásztor és a tolvaj közötti...

Ez a sci-fi minden szinte más sorozatot maga mögé utasított

A Különválás két évad alatt hibátlan epizódsorozattal vált az Apple TV+ legsikeresebb sci-fijévé.

Orbán Viktor távozása, Magyar Péter névrokona

Lövöldözés volt a Trump-kormányzat sajtóvacsoráján. Zúgolódó orosz nagyvállalkozók, tisztviselők. A NER legeslegutolsó Nemzeti...

Ogier megnyerte a Kanári-szigetek-ralit, Solberg összetörte a Toyotát

Ogier 19,9 másodperccel Elfyn Evans előtt ért célba Las Palmasban, Sami Pajari pedig harmadik lett, így összejött a tiszta Toyota dobogó...

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel

A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke

A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.

Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Ez az 1 perces svéd szokás rekordidő alatt javít az életminőségeden

Egyetlen perc, ami meglepően sokat számít – a svédek régóta csinálják, most pedig egyre többen fedezik fel, mennyire hatékony.

Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni

Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?

Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?

Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or