Végre járhatóbbak a murvás utak Pápán
A város több murvás, kavicsos útján javítási, karbantartási munkákat végzett a Városgondnokság az elmúlt idő-szakban. - Pápai Napilap -
Az érintett szakaszok többsége az Öreghegyben, a Kishegyben és a Törzsökhegyben található, de dolgoztak például a Várkertfürdő és a Bocsor utca környékén, továbbá egyebek mellett a Kőrösi, a Csoknyai és a Fenyves utcában. Az útjavítási munkák közel másfél hétig tartottak.
- Az előző évben négy alkalommal végeztünk javításokat, karbantartást az Öreghegy, a Kishegy és a Törzsökhegy útjain, valamint a város murvás utcáiban.
Ezt tervezzük idén is, az első útjavítást már megvalósítottuk - nyilatkozta a Naplónak Bakó István, a Városgondnokság igazgatója. Mint mondta, a tavalyihoz hasonlóan gréderrel és úthengerrel egyengették az utakat, ahol pedig a csaknem 9 méter hosszú gréder nem fér el, ott saját gépekkel dolgoztak.
Az intézményvezető megjegyezte, könnyebbség volt számukra, hogy az idei csapadékszegény, fagyos tél miatt ezúttal kevesebb kár keletkezett a murvás utakon. Bakó István kiemelte, a rendszeres és alapos karbantartás, gréderezés az évek folyamán javítja az utak minőségét, állapotát, de persze ezek sosem lesznek olyan minőségűek, mint a betonos, aszfaltos felületek.
| Fotó: Polgár Tibor |
A helyiek közül egyébként többen kérték, hogy a Városgondnokság szállítson ki az érintett utcákba néhány köbméter murvát, amit aztán a lakosok bedolgoznak az utakon keletkező kisebb kátyúkba. Így is történt, Bakó István pedig példaértékűnek nevezte ezt az együttműködést a lakossággal.
- A Városgondnokság munkája akkor ér sokat, ha együtt tudunk dolgozni a lakossággal, közösen tudunk eredményt elérni. Erre remek példa, hogy az utak karbantartásában a hegyekben élők is partnerek, jól működik a közös felelősségvállalás, a város által adott murva mindig a kátyúkba került - fűzte hozzá Bakó István. Az igazgató lapunk kérdésére elárulta: a murvás, kavicsos felületeket érintő legutóbbi karbantartási munkák mintegy kétmillió forintba kerültek.
Hangsúlyozta, az útjavításoknak természetesen lesznek újabb állomásai 2017-ben, hamarosan megkezdődik a meleg aszfaltos kátyúzás is.
Forrás: Veol.hu
hírek innen, onnan
Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor
Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A...
25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere
Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak...
Hogy meddig tart ki az igazi nyár? Jól látszik, mibe futunk bele itt augusztus 20-ig
A meteorológusok kiadták az előrejelzést.
Johnny Depp teljesen átalakult: így jelent meg a Comic-Conon
Johnny Depp ismét meglepte a rajongóit. A színész váratlanul bukkant fel a San Diegó-i Comic-Conon, méghozzá olyan átalakulással, hogy...
Ezért sárgul meg az uborka levele. Nehogy rossz tápoldatot adj neki.
Sárgul az uborka levele a szélétől befelé? A kánikulai főszezonban sokan rossz tápoldatot választanak, pedig könnyen orvosolható a gond!...
Így hűtik az olaszok a lakást légkondi nélkül hőhullám idején: nagyon egyszerű, mégis hatékony
A hőhullám idején légkondi nélkül egyszerűen nem lehet élni a lakásban.
Két hozzávaló, tíz perc – sokak szerint ez a házilag elkészíthető kozmetikum a leghatásosabb a szem alatti ráncok ellen
Ezt ígéri egy házi szépségápolási praktika, amelyhez mindössze argánolajra és E-vitamin-kapszulára van szükség.
Órákig akadozhat az OTP internetes bankkártyás fizetési szolgáltatása, közölte a dátumot a NAV
Az OTP karbantartása miatt kiesések várhatók ezekben az órákban - közleményt adott ki a NAV.
Zalaegerszeg utcáin, normál forgalmi körülmények között kezdik majd tesztelni az önvezető járműveket
A fejlesztők többek között azt elemzik, hogyan reagál a rendszer a különböző forgalmi helyzetekre, a jelzőlámpákra és útburkolati...
Az élet építőkockáira bukkantak az űrben lebegő Szabadság-szoborban
A déli égbolt egyik legdúsabb csillagképző régiójában nemcsak születő és pusztuló óriáscsillagok formálják a látványos...
A csillagok már döntöttek: ez a csillagjegy augusztusban megütheti a lottófőnyereményt
Augusztus sorsfordító változást hoz. Egy csillagjegyre hatalmas lottónyeremény várhat, a jelek pedig mindenütt ott vannak körülötted....
A Bűnvadászok ügyében rendőri mulasztást vizsgál az ombudsman – A legyek ura és az önjelölt rendfenntartás
Hivatalos vizsgálat indult a Mi Hazánkhoz kötődő Bűnvadászok akciói nyomán felmerült rendőri mulasztás miatt. A legyek ura az...
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


