Ezt olvasta már?


Varga Mihály: átláthatóbb lesz a költségvetés

Átláthatóbb lesz a jövő évi költségvetés - jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter.

A lap csütörtöki számában a miniszter kitért arra is: felmerült a lehetősége, hogy a parlament őszi ülésére halasszák a 2021-es költségvetési törvényjavaslat vitáját. Hozzátette, nem érdemes azonban feladni az elmúlt öt évben a magyar gazdaság szereplői számára összegyűjtött versenyelőnyt, ami abban nyilvánul meg, hogy a kiszámíthatóság és a tervezhetőség más országokhoz képest sokkal hamarabb jelenik meg minden gazdasági szereplő, a vállalkozások és a háztartások számára.

Arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz más a 2021-es büdzsé, mint a korábbiak voltak, azt válaszolta, hogy tartalmi módosítás is történt. A költségvetés szerkezetét átláthatóbbá tették: a dokumentumban szereplő sorok száma megfeleződik 2021-re. Ugyanakkor fontosabb a formánál a tartalom: a jövő évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése lesz - szögezte le.

Egyik pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására. A másik fő pillére a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alap, amely a munkahelyek védelméhez és újrateremtéséhez gyűjti össze az anyagi erőforrásokat. Ez az alap fedezetet nyújt a beruházások ösztönzésére, közútfejlesztésre, karbantartásra, az innovációs támogatásokra.

"Igyekeztünk minél nagyobb tartalékkal megtervezni a 2021-es költségvetést a GDP fél százalékát kitevő, 270 milliárd forintos központi tartalék nem nevezhető kevésnek" - húzta alá Varga Mihály. A pénzügyminiszter az állami beruházások közül két nagy beruházást emelt ki, a Budapest-Belgrád vasútvonal építését és Paks-2-t. Hozzátette, folytatódni fog a Magyar falu program, az Egészséges Budapest program, vagy a megyei jogú városokat támogató Modern városok program is.

Rámutatott: minden ok megvan az optimizmusra, a járványveszély sikeres kezelése után a gazdasági forgatókönyvek kezelésében is sikeresebb lehet Magyarország más országoknál. Adott a lehetőség arra, hogy gyorsabban épüljön vissza a gazdasági növekedés, mint másutt. A törlesztési program, az adóintézkedések és a munkahelyvédelmi programok is hatékonynak bizonyultak - jelentette ki.

Hozzátette: azzal lehet kalkulálni, hogy a statisztikai mélypontot áprilisban értük el, és májusban, majd júniusban egyre inkább érezhető lesz a kilábalás, a gazdaság talpra állása. Azzal terveznek, hogy a kiesett két hónap és a fokozatos visszaállás miatt 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz idén.

A munkaerőpiaccal kapcsolatban a miniszter elmondta: nem az a cél, hogy a közszférán belül történjen a munkahelyek visszaépítése, de ez nem zárja ki, hogy azokhoz az állami intézményekhez és vállalatokhoz, ahol a válság előtt munkaerőhiány volt, megpróbálják a megnövekedett munkanélküliséget átvezetni és ezzel csökkenteni.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A...

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak...

Johnny Depp teljesen átalakult: így jelent meg a Comic-Conon

Johnny Depp ismét meglepte a rajongóit. A színész váratlanul bukkant fel a San Diegó-i Comic-Conon, méghozzá olyan átalakulással, hogy...

Ezért sárgul meg az uborka levele. Nehogy rossz tápoldatot adj neki.

Sárgul az uborka levele a szélétől befelé? A kánikulai főszezonban sokan rossz tápoldatot választanak, pedig könnyen orvosolható a gond!...

Így hűtik az olaszok a lakást légkondi nélkül hőhullám idején: nagyon egyszerű, mégis hatékony

A hőhullám idején légkondi nélkül egyszerűen nem lehet élni a lakásban.

Két hozzávaló, tíz perc – sokak szerint ez a házilag elkészíthető kozmetikum a leghatásosabb a szem alatti ráncok ellen

Ezt ígéri egy házi szépségápolási praktika, amelyhez mindössze argánolajra és E-vitamin-kapszulára van szükség.

Órákig akadozhat az OTP internetes bankkártyás fizetési szolgáltatása, közölte a dátumot a NAV

Az OTP karbantartása miatt kiesések várhatók ezekben az órákban - közleményt adott ki a NAV.

Zalaegerszeg utcáin, normál forgalmi körülmények között kezdik majd tesztelni az önvezető járműveket

A fejlesztők többek között azt elemzik, hogyan reagál a rendszer a különböző forgalmi helyzetekre, a jelzőlámpákra és útburkolati...

Az élet építőkockáira bukkantak az űrben lebegő Szabadság-szoborban

A déli égbolt egyik legdúsabb csillagképző régiójában nemcsak születő és pusztuló óriáscsillagok formálják a látványos...

A csillagok már döntöttek: ez a csillagjegy augusztusban megütheti a lottófőnyereményt

Augusztus sorsfordító változást hoz. Egy csillagjegyre hatalmas lottónyeremény várhat, a jelek pedig mindenütt ott vannak körülötted....

A Bűnvadászok ügyében rendőri mulasztást vizsgál az ombudsman – A legyek ura és az önjelölt rendfenntartás

Hivatalos vizsgálat indult a Mi Hazánkhoz kötődő Bűnvadászok akciói nyomán felmerült rendőri mulasztás miatt. A legyek ura az...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.