Változékony időben lesz részünk a pünkösdi hétvégén
Pénteken, illetve szombaton az ország nagy részén még csapadékmentes időre lehet számítani, míg vasárnap délután elszórtan már záporokra, zivatarokra is készülhetünk.
Ma délelőtt az ország nyugati felén változóan, többfelé erősen felhős lesz az ég, míg máshol csak kevés felhő zavarhatja a többórás napsütést. Csapadék nem várható. Délután a Dunántúlon és a középső tájakon is csökken a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap. Keleten folytatódik a többnyire gyengén felhős, napos idő. Csapadék nem lesz. Gyenge, változó irányú légmozgás mellett a legmelegebb órákban 25, 30 fok várható.
hírek innen, onnan
Közös hadgyakorlatot tart Grönlandon több európai ország Trump fenyegetései miatt
Dánia szerdán bejelentette, hogy „szoros együttműködésben a NATO-szövetségesekkel” növeli katonai jelenlétét. Nem sokkal később...
Öt banknak is tartozik a megroggyant agrárcég, aminél sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség
A kormány megígérte a gazdák kártalanítását, ám a nyilvános adatok szerint kérdéses, hogy erre a Bászna Gabona felszámolásakor...
Vihar előtti csend a devizapiacon - amerikai adatok billenthetik meg a forintot
Csendesen indult csütörtök reggel a devizapiacokon. Napközben viszont érkezik pár amerikai makro adat, mint például a...
Élesen vált Ungár Péter, a parlamentből a gyerekvédelembe tart
Ungár Péter, az LMP társelnöke és országgyűlési képviselője nem indul a 2026-os választáson, felhagy a politikával, és a jövőben a...
Kiszáll a politikából Ungár Péter és gyerekvédelmi dolgozó lesz
A politikus a teljes karrierváltás mellett döntött.
Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után
A szakértő szerint a vezetőnek mentális egészségügyi napokat, pénzügyi támogatást és jóléti forrásokat kellene felajánlaniuk a...
Nem adja fel Vitályos Eszter, ismét a nem létező Tisza-csomagról írt
Egy nap sem telt el a bíróság döntése óta.
Halálra gázolt egy gyalogost az Üllői úton, majd elmenekült
A férfi belehalt a sérüléseibe.
Trump szerint abbamaradt a gyilkolás Iránban
Távolabb került az amerikai beavatkozás lehetősége, miután az amerikai elnököt úgy tájékoztatták, hogy a rezsim nem végez ki ellene...
Fontos határidők a szőlősgazdáknak: így igényelhető új telepítési engedély 2026-ban
A módosított jogszabály pontos határidőket, érvényességi szabályokat és támogatási korlátozásokat határoz meg a termelők számára.
4 nap múlva robban a bomba az HBO-n, érkezik a világhírű sorozat várva várt új fejezete, amibe beleremeg az internet
Még el sem kezdődött, de a stúdió máris berendelte a folytatást! Ilyet még nem látott a világ a streaming történetében.
Hármas karambol Budapest egyik legforgalmasabb útján: aki teheti, kerüljön!
Összeütközött egy kamion és két személygépkocsi csütörtök reggel a Könyves Kálmán körút és a Mester utca kereszteződésében,...
Sport
A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért
A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.
Őrület Ausztráliában: nem Sinner, nem Alcaraz, hanem egy amatőr nyert egymillió dollárt
Hatalmas sikert hozott az Australian Open új versenye.
Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet
Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.
Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst
Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.
Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival
Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.
Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot
Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.
A magyar válogatott 15 gólos győzelem-mel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét
Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.
Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött
A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása
A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Bulvár
Csúnyán búcsúzik Lázár János
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b
Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből
Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.
Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla
Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.
Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem
Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.
Kettős hazaárulónak nevezte Habsburg Károly Orbán EU-s pártcsaládjának egyes tagjait
A Habsburg–Lotaringiai-ház feje 65. születésnapja alkalmából mondott beszédet Bécsben.
Megfizethetetlen lesz az egyik kedvenc zöldségünk?
Új csúcsok felé tart az ára – a hideg tél és a magas hajtatási költségek további drágulást vetítenek előre.
Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
A politikai elemző kijelentette: „Ilyen még nem volt”.
Itt a lista, rendkívüli áremelkedés jön hazánkban, alapvető termékeket érint
2 évig halogatták az áremelést, most viszont már nincs mit tenni, valószínűleg sokkal többe fog kerülni, hogyha fáj valamid. Minden háztartást érinteni fog a változás.
Megkeresést kapott Rónai Egon, még a választások előtt megvalósulhat egy komoly vita
Potenciális időpont is felmerült.
Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
A rendőrség elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a kormányzati hirdetésekben szereplő állítások valósak voltak-e.
blogmorzsák
Mérgek nyomában
Ha túl sok a méreganyag, a testünk jelzéseket küld. Érdemes ezeket időben felismerni!
Mensi-túlélőkalauz
Így enyhítsd a tüneteket!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


