Újra tájképi park lesz a pápai Várkert
Közel hatszáz fát vágnak majd ki a nagy múltú pápai Belső-Várkert megújítása során. Az ezzel kapcsolatos terveket tájépítész szakemberek készítették, akik részletes tájékoztatást adtak az itteni növényvilágot érintő változások hátteréről.
Mint ismert, a Zöld Város I. nevet viselő, egymilliárd forint pályázati támogatásból megvalósuló önkormányzati projektnek köszönhetően teljesen megújul többek között a Belső-Várkert. Az erre vonatkozó terveket a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda készítette el, melynek munkatársai az érintett helyszínt bejárva mutatták be a sajtó képviselőinek a népszerű pápai közparkra irányuló beavatkozások okait.
Több szempontot is figyelembe vettek
Herczeg Ágnes tájépítész, az említett iroda vezető tervezője megjegyezte, a tervek kidolgozásakor több szempontot is figyelembe vettek. Ügyeltek rá, hogy a mai kor elvárásainak, használati igényeinek megfelelően alakítsák át a Várkertet, a pápaiak a magukénak érezzék a kedvelt közparkot. Emellett fontos volt az ökológiai állapot fenntarthatóságának kérdése, tehát az, hogy a város kis anyagi ráfordítással is fenn tudja tartani ezt a nagy kiterjedésű zöldterületet. Nem utolsó sorban pedig – a kerttörténeti tudományos dokumentációk alapján – a történeti kertjelleg visszaállítás ugyancsak lényeges kritérium volt. Herczeg Ágnes és Bechtold Ágnes tájépítész, művészettörténész egyaránt kijelentette: a pápai Várkert országosan, sőt, közép-európai viszonylatban is kiemelkedő örökségvédelmi értéket képvisel.
A tervezési munka folyamán figyelembe vették a park korabeli térszerkezetét és úthálózatát. Bechtold Ágnes elmondta, a Belső-Várkertnek a története során több korszaka is volt, ezek közül némelyikről nagyon kevés feljegyzés maradt fent, míg mások jól dokumentáltak, mint például a tájképi park (az angolkert) időszaka. Utóbbinak az a jellemzője, hogy facsoportokból és tisztásokból áll, miközben precízen meg van komponálva, hogy honnan milyen látvány tárul fel a lombok között. A történeti növényanyagra támaszkodva a tájképi park visszaállítását szeretnék megvalósítani a Várkertben.
Az elmúlt 50-60 esztendőben elhanyagolták a Várkertet
Kovács Attila tájépítész, faápoló és favizsgáló szakmérnök hangsúlyozta, a cél a történeti, nagy értéket képviselő egyedek megőrzése, amihez elengedhetetlen például az úgynevezett invazív fajok, az alánőtt egyedek eltávolítására. Hozzáfűzte, az elmúlt 50-60 esztendőben elhanyagolták a Várkertet, aminek eredményeként a rendkívül értékes platánok körül elgyomosodott a talaj, fává nőtt magoncok árnyékolják az értékes egyedeket, melyeknél így aszimmetrikus növekedések alakultak ki, ezáltal sérülékenyebbé és balesetveszélyessé váltak. A park több mint 1600 fájából közel hatszázat távolítanak el. Kovács Attila rámutatott, a kivágandó fák jelentős része 10-20 centiméter átmérőjű magonc, a kisebbik részük pedig 20-40 centiméter átmérőjű egyed. Mindössze kettő nagy méretű fát távolítanak el: az egyik egy inváziós faj, ami gyomosít, a gyep sem marad meg alatta, illetve sérült is, míg a másik egy csonk fa. Ezek semmilyen ökológiai szolgáltatást nem nyújtanak. A favizsgáló úgy fogalmazott, a fakivágások nyomán a megóvni kívánt egyedeknek több terük lesz, „fellélegeznek”. A tervekben fatelepítés is szerepel, első ütemben mintegy 120 darab őshonos egyedet ültetnek majd el.
Áldozó Tamás polgármester emlékeztetett, a Belső-Várkert megújításának terveit elektronikusan és papír alapon is bárki megtekintheti. A városvezetés szeretné, hogy a pápaiak még a tervezési szakaszban mondják el a véleményüket a beruházásról, és értelmes, szakmai alapokon álló, a hisztériakeltést nélkülöző párbeszéd, vita alakuljon ki a témáról. A park átalakítását szolgáló munkálatok várhatóan idén decemberben kezdődhetnek meg.
forrás: veol.hu
hírek innen, onnan
Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére
A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.
Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026
Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...
Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé
A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


