Ezt olvasta már?

A munka törvénykönyve módosítása ellen tüntettek a fővárosban

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére indult Kossuth téri rendezvény alkalmi felszólalásokkal kezdődött szerda délután a fővárosban. A szervezők arra buzdítottá...

0

Újra elindulnak a Google autói a magyar utakon

A Google ma bejelentette, hogy megkezdik a Street View, vagyis az Utcakép funkcióinak frissítését Magyarországon, melynek célja, hogy a Google Térkép naprakész legyen.


hirdetés

A Google autói május 16-án indulnak el a magyarországi utakon, hogy a korábban kihagyott régiókról fényképeket gyűjtsenek, valamint, hogy a meglévő helyszínekről készített felvételeket frissítsék.

Az Utcakép a Google Térkép rendkívül népszerű szolgáltatása, amely már több mint 80 országban érhető el világszerte. 360 fokban készített felvételek egy panorámakép-rendszert hoznak létre, mely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A szolgáltatás a Google Earth és a Google Térkép mobil verziójában is elérhető.

A Google Térkép felhasználói, valamint a térképeken megjelenő vállalkozások számára kiemelten fontos, hogy az Utcakép felvételei naprakészek legyenek. Turisztikai irodák és helyi szervezetek igényére az olyan helyszínekről is készül felvétel, amelyek semmilyen más járművel, csupán gyalogosan közelíthetőek meg. Ezek a felvételek a hátizsák formájú berendezés, a Trekker segítségével készülnek.

A Google kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére, az Utcakép funkció elkészítése folyamán. A képek közzétételét megelőzően az összes felismerhető arc és rendszám automatikusan elhomályosításra kerül. A felvételek közzétételét követően is van lehetőség a további részletek elhomályosítására, a „Hiba bejelentése” gombra kattintva. A weboldalon ez az elem a képablak jobb alsó sarkában látható, az alkalmazásban pedig a megjelölési gombról vagy a menügombról érhető el.







0

hírek innen, onnan

Debrecen decemberben is nagyot zöldült

Tíz új elektromos töltőállomást adtak át.

Faág szakadt a kocsijára? Így készüljön a kártérítésre.

Tanácsok arra az esetre, ha nem akar feleslegesen járkálni a pénz után.

Még mindig rohamrendőrök védik a Parlamentet, az O1G feliratokat letísztitották

A tegnapi tüntetés után kezdik rendbe rakni a Kossuth teret és környékét, amit még mindig nagy erőkkel véd a rendőrség. A Parlament...

Felszámolás alá került a Traubit gyártó cég

A debreceni üzemet és a védjegyeket 1,1 milliárd forintért adnák el.

Amerikai nagykövet: sikerült magasabb szintre emelni az amerikai-magyar kapcsolatokat

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete szerint az elmúlt hónapokban sikerült magasabb szintre emelni az amerikai-magyar kapcsolatokat, a...

Uniós bíróság: az Európai Bizottság nem módosíthatja az Euro 6 motorokra vonatkozó kibocsátási határértéket

Az Európai Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy az új vizsgálatok esetében módosítsa az Euro 6 motorokra vonatkozó...

Karácsonyi őrület - Hogyan készülnek a magyarok?

A karácsonyi időszak nem csak a családi összejövetelekről és a szépen feldíszített karácsonyfáról szól. Az ünnepet megelőző hetek...

Nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csalt el egy budapesti bűnözői csoport

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...

CIB Bank: majdnem 50 ezer forintot költünk a karácsonyi kiadásokra

Nőnek az idén a karácsonyi ünnepekre szánt kiadások; a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a tavalyinál 4...

Magyarországon mutatja be elsőként a BENU megújult gyógyszertár-koncepcióját

A BENU hét év után megújítja gyógyszertár-koncepcióját, és Európában elsőként Magyarországon, a BENU Gyógyszertár Budapest...

Budapesten járt a világ egyik kedvenc szülésze

A hétvégén Budapestre látogatott a 88 éves, francia Michel Odent, aki több évtizede jelentős szerepet játszik a szülés történetének...

0

Sport

A románokat legyőzve búcsúzott az EB-től a kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Romániát a franciaországi Eb-n.

Real Madrid, Manchester United, Juventus - kitűzték a gyászlobogót

A címvédő Real történelmi pofonba szaladt bele a Bernabéuban. José Mourinho nem tanult semmit a vereségből. BL-szerda.

A norvégok eldöntötték, hogy bejutunk-e az kézi-vb elődöntőjébe

Gyakorlatilag lehetetlen lesz annyira megvernünk a románokat, hogy éremért játszhassunk.

Erdei Zsolt döbbenetes vallomása: "Megpróbáltam a balhétól megóvni a családomat"

A zűrösebb időkben is helyt állt családapaként Erdei Zsolt, egykori profi ökölvívó.

Csatak részegen próbálta ki a síugrást a szobájában Kimi Räikkönen

Lappföld Legendák szólnak a 2007-es világbajnok Forma1-es pilóta, Kimi Räikkönen (39) tivornyázásairól, a finn sportember kedveli az alkoholt, ha éppen nem 300 kilométer/órás sebességgel száguld valamelyik versenypályán.

Madridban verte bucira a Realt a Cszka Moszkva

Ugyan nem volt tétje, de azért egy mégis rosszul néz ki, ha hazai pályán három góllal elverik a Realt.

Hatalmas győzelemmel zárta az évet a magyar férfi válogatott

Fölényes győzelemmel zárta az évet a magyar férfiválogatott.

Hatalmas verésbe szaladt bele hazai pályán a Real

A címvédő otthon, az AS Roma idegenben kapott ki a BL csoportkörének utolsó játéknapján.

Hetedik a magyar női kéziválogatott, nem lesz norvég Eb-címvédés

A hollandok hat góllal győzték le a németeket Nancyban.

Hatalmas meccsen győzte le Romániát az Eb-t a női kéziválogatott

Egy nagy győzelemmel sikerült zárnia a középdöntőt a lányoknak.

Egyszerűen bepottyant a medencébe a világbajnokságon

Megvan a csütörtöki nap lúzere is a rövidpályás úszó-vb-n.

0

Bulvár

Parlamenti botrány: Áder János váratlanul megjelent az ülésteremben

Áder Jánost nagy tapssal fogadták a fideszes képviselők, miközben az ellenzékiek egyfolytában fütyültek és szirénáztak.

Az 51 éves magyar műsorvezetőnő 15 évvel fiatalabb ügyvédjébe szerelmes

Pártos Csilla már egy éve él boldog kapcsolatban ügyvéd párjával.

Tom Cruise retteg, valószínűleg leleplezik piszkos titkát

Attól tart, egykori párja ki fog tálalni róla önéletrajzi könyvében. Vajon mitől fél, hogy kiderül?

Óriási havazás jön a hétvégén

Helyenként akár 20 centiméternyi hó is hullhat a hétvégén egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.

Most érkezett: meghalt az MSZP-s politikus

Életének 82. évében szerdán elhunyt Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, volt országgyűlési képviselő, az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte a köztestület az MTI-vel.

Így néz ki a túlóra a németeknél

Tavaly tíz éves csúcsra, 2007 óta a legmagasabbra emelkedett a német alkalmazottak által ledolgozott túlórák száma - számolt be szerdán a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adatait idézve a heise.de hírportál. 2017-ben egy munkavállalóra átlagosan 26,7 óra túlmunka jutott.

Reggeli krákogással kezdődik a halálos betegség

Nem tulajdonít különösebb jelentőséget neki, mégis zavarja a mindennapokban jelentkező kifulladás és köhögés? Hogy elejét vegye a komolyabb és visszafordíthatatlan folyamatoknak, mihamarabb keresse fel háziorvosát, és ha dohányzik, tegye le a...

Nagyot buknak a nyugdíjasok a Nők40-nel: itt a megdöbbentő állítás

A"Nők 40" nyugdíjkedvezmény indoklása szerint a társadalom elismeri a nők fokozott, kettős tehervállalását, hiszen helyt kell állniuk a munkahelyen és a családban is. A kedvezményt választók azonban sokat veszítenek, Gerencsér László, a közgazdaságtudomány kandidátusának tanulmánya szerint. Úgy látja: azért választják mégis sokan, mert nincs meg a megfelelő nyugdíjismeretük.

TEK-es páncélosok vonultak a belváros felé

Nem tudni pontosan, mi miatt kapták a riasztást, de valószínű, hogy összefügg a délutáni-esti tüntetéshullámmal.

Gyurcsány a Kossuth téren: ne dobáljuk őket

A DK elnöke nem értett egyet az egyik szimpatizánsukkal a Parlament előtt.

Mi történik? Ez zajlik a Kossuth téren, míg a Parlamentben tombol a káosz - fotók

Elkezdtek gyülekezni az emberek a Kossuth téren, a Parlament előtt, miután kaotikus események vették kezdetüket az országgyűlés üléstermében. Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa élő facebookos közvetítésében arra szólította fel az embereket, menjenek a Kossuth térre, amely kérésnek egyelőre a fenti galériánk képein látható eredménye van...

Fotón az Orbán mögött álló két állítólagos TEK-es

Ellenzéki képviselők szerint TEK-esek állhattak Orbán mögött az ülésteremben.

blogmorzsák

Sakkozz az életedért!

Véletlen egybeesések, WC-ülőke melegítő szolgák és miért küldött Hitler részvét-táviratot az USA-ba? Tucatnyi észbontó tény a múltból.

Oda az igazságszolgáltatás függetlensége

Egyszer a magyar igazságszolgáltatás történetének fekete szerdájaként emlegethetik majd 2018. december 12-ét.

Elromlott a fűtés? Zárjuk be az óvodát!

2018-ban Magyarországon egy fészbúk csoportban megüzenik, hogy bezár az óvoda.

Hét képtelen történet magyar képregényszerzőktől

Egy kötet, amiben a krimi és a horror határmezsgyéjén lebegő írásokat egy izgalmas sci-fi képregény köti össze.

Dicsőséges nagyurak, hogy vagytok?

Tegnap végre elkezdődött valami?

Breaking news: Magyarországon van ellenzék!

Hálásak lehetünk az ellenzéknek, mert szemtől szembe tett fel kérdéseket Orbánnak - és így tízezrek láthatták az igazi arcát.

December 12-e igazi tétje

Úgy tűnik, az ellenzék végre megtalálta a saját hangját.

A dolgozóknak még na­gyobb lesz a motiváció­juk, hogy külföldre menjenek

Ezzel a lépéssel a Fidesz még csak nem is javítja a magyar gazdaság versenyképességét.

5 szuper karácsonyi ajándék

Már csak picit több mint egy hét van hátra karácsonyig.

A Német Lovagrend utolsó menedéke

A Baltikumból kikergették őket. Aztán Csehországból is. A csehek? Ó, nem! A németek.

Rabszolgák ők is!

A rabszolgának sem ad fel­men­tést, hogy „parancsra tettem”!

Wellington bélszín kicsit másképp

Ez a fenséges fogás az ünnepi asztal dísze lesz!

0