Ezt olvasta már?


Új támogató a vízilabda-szövetségnél

Új támogatóval bővült a magyar vízilabda-család, a Daikin Hungary Kft. a jövőben a sportág utánpótlását segíti.

 

"Új partnerrel bővül a magyar vízilabda-család. Külön öröm, hogy nem egy meglévő támogató hosszabbít velünk szerződét, hanem egy új szponzor áll mellénk" - mondta a Margitszigeten a Széchy-medence mellett tartott szerdai sajtótájékoztatón Madaras Norbert, a magyar szövetség elnöke.

Az olimpiai bajnok szakember megjegyezte, hogy bár a TAO-támogatások a költségek egy részét lefedik, szükség van minden segítségre. Arról is beszélt, hogy 2019-ben elindult egy program, amely az U20-as férfi csapat másfél hete nyert világbajnoki címében csúcsosodott ki. Az elnök elmondta: bízik benne, hogy a mostani fiatal világbajnokok közül többen ott tudnak majd lenni a 2028-as olimpiai csapatban. Az U20-as korosztályban eddig két magyar vb-címet jegyeztek fel a krónikások (1995 és 2007), és abból a két csapatból 19 olimpiai arany született.

Zuggó Balázs, a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hűtéssel, fűtéssel, légtechnikával foglalkozó cég büszke távol-keleti, japán gyökereire.

"A japán kultúrában és a cégnél is fontos, hogy csapatban gondolkodunk. A csapatsikerek érdekében azonban az egyéni érdekek néha háttérbe szorulnak, csak így lehetünk együtt eredményesek. Támogatásunknál a legsikeresebb magyar csapatsportot választottuk, elköteleződtünk az utánpótlás, vagyis a fiatalok és a jövő támogatása mellett." - fogalmazott.

"A kirakat mindig a felnőttcsapat, a támogatók is őket találják meg először. A Daikin támogatása azért is jelentős, mert azt a korosztályt segítik, akik egyszer a kirakatba kerülhetnek, de az ő eredményük, az utánpótlásklubok munkája nélkül nem lesznek sikerek. Nagyon fontos, hogy folyamatosan legyenek olyan fiatal játékosok, akik versenyhelyzetet teremtenek a felnőtteknek, mert csak így lehet sikeres a magyar vízilabda" - hangsúlyozta az olimpiai bajnok Székely Bulcsú, az utánpótlásbizottság vezetője, az 1995-ös U20-as világbajnok csapat tagja.

Az új szerződés egy év plusz opcióval köttetett meg, és a "bemutatkozása" a július második hetében Szegeden sorra kerülő U17-es Daikin Kupán lesz, amelyen Európa legjobb csapatai és az amerikai válogatott vesz majd részt.

 

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Hamarosan nyit két közkedvelt budapesti strand, de a tavalyinál drágábban

A felnőtt-, diák- és nyugdíjas belépők ára 200-300 forinttal emelkedik idén két népszerű budapesti strandfürdőben. Az egyik...

Bűnügyi felügyeletbe helyezték, szabadon járkálhat Budapesten a zuglói gyilkosság vádlottja

A Fővárosi Törvényszék szóvivője szerint nem dönthettek másként.

Leszedeti a Tisza-kormány a közintézmények faláról a Nemzeti Hitvallást, tárgyalták a vagyonadó bevezetését

Magyar Péter azt ígéri, hogy megszüntetik „a kriptovaluták kriminalizását” is.

Új szintre lép a fizetés: már ez is lehetséges

A hazai e-kereskedelmi piac újabb fordulóponthoz érkezett: a Click to Pay globális online fizetési megoldás mostantól a SimplePay...

Bukott a milliárdos biznisz: rendőrök vitték el a tiltott szerekkel kereskedő banda öt tagját, egyikük egy ismert testépítő

Óriási nemzetközi gyógyszerhamisító hálózatot számolt fel az agglomerációban a rendőrség. Az illegális potencianövelőkkel és...

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Grönlandot nem sikerült megszereznie, de egy másik sziget összejöhet Trumpnak

Sietnie kell, mert Kína árnyéka vetül az Indiai-óceánra.

Mérföldkő az öregedéskutatásban: megkezdődött a sejteket visszafiatalító génterápia első emberi kísérlete

A Nature beszámolója szerint a bostoni biotechnológiai vállalat olyan eljárást vizsgál, amelynek célja a károsodott sejtek fiatalosabb...

Fordulat Gálvölgyi János ügyében – váratlant lépett az ügyészség

Vádat emeltek két mentésirányító, egy betegszállítás-felvevő és egy mentésvezető ellen Gálvölgyi János rosszullétének ügyében.

Császár Előd egy füzetben gyűjtötte a hódításait, de a listázás csúnya véget ért

Császár Előd elárulta, hogy a zenekara, az FLM indulásáig nem volt a legsikeresebb a lányoknál, de utána már mindennél könnyebben ment...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0