Ezt olvasta már?

0

Új gépek érkeztek Pápa kórházába

Mintegy 20 millió forint értékben három új, modern orvosi eszközzel, egy altató- és két lélegeztetőgéppel gazdagodott a Gróf Esterházy Kórház.


hirdetés

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő a készülékek átadásakor kifejtette, a mostani eszközbeszerzésekkel a korábbi gyakorlatot folytatják. A pápai egészségügyi intézmény 2002 márciusában átadott új épületszárnyában többek között új központi műtőblokkot és intenzív osztályt alakítottak ki, ám az azóta eltelt 17 év az eszközök amortizációjával járt. Emellett egyre korszerűbb berendezéseket fejlesztettek ki, amik jobban szolgálják a betegbiztonságot, éppen ezért az utóbbi években európai uniós, állami, illetve alapítványi forrásokból számos eszközbeszerzés történt a központi műtő és az intenzív osztály fejlesztése érdekében.

 

A legutóbb, mintegy 20 millió forint értékben megvásárolt három géppel egyrészt régebbieket cserélnek le, továbbá pluszfunkciókat is biztosítanak. Töreki-Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója elmondta, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az országban összesen 722 altató- és lélegeztetőgépet szerzett be, ezekből három Pápára került. Az új készülékek kombinált feladatok ellátására is alkalmasak.

 

A főigazgató megjegyezte, intézményük 2016 óta négy új altató- és öt lélegeztetőgéppel erősítette meg a betegellátást.

Beéry Kálmán és Havrilla Gyula főorvosok hangsúlyozták, az új orvosi eszközök a legmodernebb technikát képviselik, ezzel maximális lesz a betegbiztonság. A két lélegeztetőgép egyebek mellett széles körű lélegeztetési üzemmódokat és különböző tüdővédelmi eljárásokat tesz lehetővé.

 

Az altatógép biztonságosabbá és hatékonyabbá teszi az altatást és a lélegeztetést, a betegőrző monitor pedig részletgazdag képet nyújt a páciens állapotáról a beavatkozás ideje alatt, valamint szükség esetén utána is. Jelenleg a pápai kórház intenzív osztályán az összes betegágynál modern készülék áll az orvosok rendelkezésére. Havrilla Gyula hozzáfűzte, intézményükben évente közel 900 altatásos műtétet végeznek el, és nagyon fontos, hogy ezek a beavatkozások a legnagyobb biztonságban történjenek.

 

 

 

 

 

forrás: veol.hu








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Segíthet-e a fejfájás megelőzésében a helyes étrend?

A fejfájás megelőzésében az étrend is nagyon fontos szerepet játszhat.

Kevesebb alkoholt ittak az emberek a kijárási korlátozások alatt

Egy friss kutatás eredményei szerint az emberek nem pótolták otthon azt az alkoholmennyiséget a koronavírus miatti korlátozások idején,...

"Vegyétek le a térdeteket a nyakunkról!" - Washingtoni tömegmenetre szólítottak George Floyd gyászszertartásán

Washingtoni tömegmenetre szólítottak fel azon a Minneapolisban tartott gyászszertartáson, amelyen megemlékeztek George Floydról, arról a 46...

Virtuális kiállítás nyílt a Skanzen Facebook-oldalán

Online kiállítás nyílt csütörtökön a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.

Már júliusban hosszabbíthat Hamiltonnal a Mercedes

Akár már júliusban aláírhatja új szerződését a Mercedes csapatával a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton.

Az FIA idén is odafigyel a motortrükkökre

Idén is fellép a V6-os erőforrások trükkös használata ellen a Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

Családi bizniszben terítette a drogot egy nyírbátori nő

Még a 14 éves fia is besegített az üzletbe. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Nyírbátori...

Betakarítási kockázatokat hoz a meleg időjárás

Jó napja volt a befektetőknek a Chicagói árutőzsdén, a fontosabb termékek ára mind emelkedett. A búza 3 százalékot, a kukorica és a...

Sport

És akkor jött a kapus és bevágta az egyenlítő gólt a 86. percben

Ezzel hosszabbításra mentette a meccset, majd tizenegyesekkel meg is nyerték azt.

˝Ez egy óriási ajándék, amit kaptam ettől az országtól, amiért hálás vagyok˝

Trianon 100. évfordulóján mély gondolatokat osztott meg erdélyi születésű kommentátorunk. 

Edzés közben rosszul lett és meghalt a 22 éves magyar válogatott sportoló

Gyászol a magyar birkózócsalád: tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóth Bendegúz.

A nemzetközi sajtó figyelmét sem kerülte el a Magyar Kupa döntője

Egészen pontosan, hogy bizonyos szektorokban kudarcot vallottak a távolságtartásra vonatkozó szabályok.

Meghalt az olimpiai bajnok magyar párbajtőrvívó

Sportolói pályafutása után orvosként hat nyári olimpián volt az egészségügyi csapat tagja.

Pepe megint igazi Pepe volt

Újraindult a portugál bajnokság is, egy hatalmas gól mellett a Porto vereségét is feljegyezhettük. Meg azt, hogy Pepe nem változik.

22 évesen meghalt a magyar válogatott birkózó, Tóth Bendegúz

Az U23-as Eb-ezüstérmes sportoló edzés közben lett rosszul.

Edzés közben lett rosszul, majd elhunyt a 22 éves sportoló

Huszonkét éves korában elhunyt Tóth Bendegúz, az Esmtk válogatott birkózója.

A derbi hőséből hamarosan kegyvesztett lett

A városi rangadón duplázott, pár hétre rá már új csapata volt.

Gyászol a sportvilág: hosszú betegség után elhunyt a magyar olimpiai bajnok párbajtőrvívó

Hosszan tartó betegség után 87 éves korában elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőrvívó.

Megdöbbentő kijelentést tett a nyomozócsoport Aján Tamásról

A nemrégiben leköszönt elnök a "félelem kultúrájával" irányította az IWF-et a McLaren-nyomozás szerint.

Semmibe vették az MLSZ szabályait: megszegték a vírus miatti távolságtartást a kupadöntőn

Budapest ? A nézők és a focisták fittyet hánytak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírásokra a Magyar Kupa döntőjében. A Budapest Honvéd 2-1-re verte a Mezőkövesdet, de ennél nagyobb port kavart, hogy az új Puskás Arénában gyakorlatilag semmibe vették a hazai szövetség (MLSZ) ajánlásait.

0

Bulvár

Megölte magát a professzor, hogy bizonyítsa a halál utáni létet: Thomas Bradford állítólag üzent a túlvilágról

Mi történik a halál után? Thomas Bradford spiritualista öngyilkosságával szerette volna bizonyítani a tudat halál utáni létezését.

A színésznő csúnya módon alázta kollégáit: egyre többen teregetik ki róla a szennyest

Lea Michele hiába kért bocsánatot régi viselkedéséért, ez sokakat nem győzött meg.

Koronavírus második hullám: A járványszakértő szerint súlyosabb második hullám jöhet.

A Univerisity of California járványspecialistája, Ravina Kullar szerint a Covid-19 második hulláma akár sokkal súlyosabb lefolyású is lehet, mint amilyen az első volt.

Papp Gergő házassága 15 év után tönkrement - A műsorvezető új párra is lelt

Papp Gergő és felesége külön utakon folytatják tovább életüket.

Kitálalt egy barát: ezt tette Szilágyi István a fiával

Ezért engedett meg mindent a fiának.

Azt hittem, hogy az edzés miatt fáj a felkarcsontom, de magam is meglepődtem, hogy valójában mitől

Egyik éjjel elkezdett fájni a felkarcsontom. Na, gondoltam, kár volt az ötkilós súlyzóval bohóckodni. De rosszul gondoltam: nem ez volt a baj. A nagy home office-letapadás

Fontos változás kapujában: három helyett hat hónap alatt veszítheti érvényét a TAJ-szám

Egy most benyújtott törványjavaslat szerint három helyett hat havi tb-vel kell tartozni ahhoz, hogy érvénytelenítsék a TAJ-számot. Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege viszont nőni fog.

Élőlényeket találtak a daganatokban, új rákterápia jöhet

Összesen 528 különböző baktériumfajt azonosítottak a tumorokban.

Ilyen tünetek jelentkezhetik a Parkinson-kórt

Viszonylag gyakori idegrendszeri betegségről van szó, amelynek oka a dopaminhiány. Ilyen a Parkinson-kór.

Teljesen megáll a tömegközlekedés ma délután: mi az egyperces szünet oka?

Az utasok közben egyperces megemlékezést hallgathatnak a trianoni döntés századik évfordulóján.

blogmorzsák

Rejtett városi túraösvények

Budapest tele van rejtett utakkal, ka­paszkodókkal, meredek sziklafalak­kal, tavakkal és mocsarakkal.

Tolkien apó elveszett meséi

Érdekes részletek tucatjaival, jegyzetekkel bőven ellátva gazdagodtak Középfölde mára klasszikussá vált történetei.

A Biblia egyik leggyakrabban félreértett kifejezése

Vajon tényleg szó szerint kell érteni a "szemet szemért, fogat fogért" törvényét?

Feldolgozni a gyászt

"Ha a gyermeke­met találod meg félig holtan, őt is ott hagyod meghalni?"

És akkor a magyarok mindent feltettek a feketére

Aztán a rulett asztalt verve bizonygatták, hogy ők a népek Krisztusa.

Üdvözölnek a halálba menők

„Ezen az éjszakán egész Európában dalok száguldanak egymás felé.“

A Trianoni szerződés már nincs érvényben

Tévhitek, ritkán hallott tények a békediktátumról.

Orbán nagymester játszmája

Az ellenzék csapdába esett, ahogy egy amatőr sakkozó lecsap a vesztét hozó tisztáldozatra.

„Nosztalgiázunk a Nagy-Magyarország térkép előtt“

„Az magyar, aki jól érzi magát, ha pökhendi lehet másokkal.“

Dani bevitte a tesztdrónt a susnyásba

Hogy neked már ne kelljen utána csinálnod, ha már kifizetted az új Mavic Air-edet!

Kalauzhal

Napjaink tőzsdei ökoszisztémá­ját egyre inkább tőzsdecápák és kalauzhalak uralják, a táplálék pedig a kereskedési profit.

3 ok, amiért optimisták lehetünk az ingatlanpiacon

Persze nem folytatódik az áremelkedés eddigi üteme, de összeomlásra sem kell számítanod.