Ezt olvasta már?


Ügyvédjei szerint S. Ábel senkire sem veszélyes

Ügyvédjei szerint senkire sem veszélyes a korábban több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen elítélt és a múlt héten robbanóanyaggal visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezett S. Ábel.

Ütő-Siklódi Zoltán és Kiss D. Csaba keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy ügyfelük soha nem ártott senkinek és ezúttal sem állt szándékában. A két védő a jelenlegi, robbanóanyaggal visszaélés miatt indult eljárásában képviseli S. Ábelt.

A fiatalembert korábban jogerősen elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverével többször a levegőbe lőtt, és azért is büntetőeljárás indult ellene, mert joghallgatóként diáktársai megöléséről fantáziált. Utóbbi ügyben végül közveszéllyel fenyegetés miatt mondták ki bűnösnek. Legutóbb rablás előkészülete miatt indult ellene eljárás, mivel beszerzett egy működőképes muzeális pisztolyt, amelyet a rendőrség pár hete lefoglalt tőle.

Ütő-Siklódi Zoltán arról beszélt, bár ügyfeléről az agresszív, tömeggyilkos rabló képe alakult ki, az ügyiratok azt igazolják, hogy senkire sem veszélyes. Az iratokból rövid idézeteket felolvasva az ügyvéd közölte: bűncselekmény elkövetésére utaló eszközt nem találtak védencénél. A nyomozóhatóság szerinti robbanószerről a védő azt mondta: az egyik flakon poros volt, polc kitámasztására használták, és találtak a rendőrök bontatlan gyógyszeres üvegcsét is. Ügyfelüknek gyűjtőszenvedélye van, szereti a muzeális fegyvereket, a magyar történelmi ereklyéket, de például karórákat is gyűjt - tette hozzá.

Kiss D. Csaba arról beszélt, hogy ügyfelüket "konspiratív módon" figyelték, követték, lehallgatták, a szülei ingatlanját bekamerázták. Arról, hogy egy barátjával folytatott beszélgetésre hivatkozva azzal gyanúsítják, prostituáltak kirablására készült, a védő azt mondta, nevetve beszélgettek egy barátjával erről, csak viccelődtek.

A megfigyelésekkel kapcsolatban közölte: olyan falba épített titkosszolgálati eszközt használhattak, amelyet csak rendkívüli esetekben szoktak. Kérdésként vetette fel, hogy ha olyan veszélyes szerekkel kísérletezett védencük, akkor miért hagyták a városban közlekedni, miért nem fogták el két héttel korábban. Szerinte a magyarázat az lehet, hogy a szer - amelyet egyébként Kamaraerdőnél egy fa tövében kiöntött S. Ábel - valójában nem volt robbanószer. A vegyület bármely összetevője barkácsboltban, festékboltban beszerezhető, a kísérletezés velük nem ütközik törvénybe - állította.

Az MTI kérdésére, hogy mi volt a célja S. Ábelnek a vegyülettel, az ügyvéd azt mondta, egyelőre "taktikai okból" nem válaszol.

A Fővárosi Törvényszék múlt hétfői közleményében azt írta: a robbanóanyaggal visszaélés miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős, mert S. Ábel ügyvédjei megtámadták.

A bíróság szerint a gyanúsított júliusban úgy döntött, hogy robbanószert állít elő. Folyamatosan kísérletezett, és július végére elkészített egy a "megbízhatatlansága és veszélyessége miatt még engedéllyel sem előállítható" robbanószert. Az anyag alkalmas emberi élet kioltására, ha felrobban, 3-5 méter sugarú körben okoz súlyos, maradandó sérüléseket, és a másodlagos repeszek is okozhatnak halálos sérüléseket. Titkos adatszerzéssel kiderítették, hogy a férfi egy barátjával arról beszélt, prostituáltakat kellene kirabolni. A bíróság szerint nem kizárt, hogy a rabláshoz vagy véletlenszerűen kiválasztott emberek ellen akarta felhasználni az anyagot.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A fiatalok negyede azonnal elköltözne otthonról

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az...

Eszkalálódik a helyez: Ciprus is célponttá válhatott - Felszálltak a vadászgépek

Nagy-Britannia védelmi minisztere, John Healey bejelentette: két iráni rakétát lőttek le az RAF vadászgépei, melyek Ciprus felé tartottak.

Panni túrabakanccsal lepte meg Károly királyt és a királynét - hogy került a magyar nő által készített lábbeli a britek uralkodójának lábára?

III. Károly király és Kamilla királyné koronázására különleges ajándék érkezett Magyarországról a Buckingham-palotába: egy-egy pár...

Ezt jelentheti az, ha üresen hagyja a hétvégéit és nem tömi tele programokkal

Nem feltétlenül tudatos döntés, hanem az érzelmi tartalékok lassú kimerülésének jele lehet.

Most végre kiderül, miért maradt el a nagy magyar repülőrajt?

Minden napra jut majd magyaráznivaló statisztika: kedden a pocsék GDP-adatról tudunk meg többet, más napokon viszont reménykedhetünk a...

Simicska Lajos egykori jobbkeze váratlanul újra aktivizálta magát

Nyerges Zsolt sorra alapítja az új cégeket, ezúttal egy részvénytársaságot rakott össze.

Győztek a fuvarozók, mégsem emelkednek az útdíjak

Eredetileg 54 százalékkal növelte volna a teherjárművek főúti infrastruktúradíját a minisztérium.

Számonkérték követőiket a fideszesek, hogy megosztották-e Orbán Viktor videóját

Továbbítottad öt ismerősödnek a fenti üzenetet? – ez most a nagy kérdés a kormánypárti képviselők csatornáján.

Nagy a káosz: zuhannak a tőzsdék a Közel-Keleten

Súlyos turbulenciát okozott az Öböl-térség piacain az amerikai–izraeli csapásokat követő iráni megtorlás. A kuvaiti tőzsde...

Több százezer magyar szenvedi meg a tavaszi napsütést

Az enyhe idő hatására ugrásszerűen megnőtt a korai allergén növények virágporának koncentrációja, így egyre több...

Kimondta a neves asztrológus! Ez a 4 csillagjegy megdöbbentő titkokkal fog szembesülni

A horoszkóp szerint az elkövetkező napokban négy csillagjegy életében váratlan felismerések és titkok fedődhetnek fel, amelyek hosszú...

0

Sport

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"

Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal

Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.

Magyar Péter sorsa megpecsételődött, a múltban rejlik a 2026-os választás titka

Nagyon nagy tétje van az áprilisi választásnak, de úgy tűnik, hogy van egy eddig számításba nem vett tényező, ami sokat nyom a latba.

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede

A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát

A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.

DPK-gyűlés Esztergomban: Vegyük el a nemzetárulók szavazati jogát, kezdjük Dobrev Klárával

Tiszás fiatalokkal is találkoztunk a Háborúellenes Gyűlésen.