Ezt olvasta már?


Trump a terrorszervezet leküzdését ígérte az iraki kormányfőnek

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Haider al-Abádi iraki kormányfőt hétfőn, és azt ígérte neki, hogy "megszabadul" az Iszlám Állam nevű terrorszervezettől. (Pécsi Napilap)

Az amerikai elnök kiemelte, hogy Abádi "nagyon keményen dolgozik, és katonái bátran harcolnak" Moszul visszafoglalása érdekében. Az észak-iraki nagyvárosért tavaly október óta folyik a nemzetközi koalíció támogatta iraki hadsereg és helyi milíciák harca, az Iszlám Állam egyik fellegvárának számító város nagy részét már megszabadították a terroristáktól.

A találkozó után az iraki kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott: biztosítékokat kapott Donald Trumptól arra, hogy az amerikai kormányzat megnöveli az Iraknak eddig nyújtott támogatást a terroristák elleni harchoz.

Washington és Bagdad között január végén átmenetileg megromlott a viszony Donald Trump első elnöki rendelete miatt. Trump bevándorlást szigorító és a beutazásokat átmenetileg felfüggesztő első rendelete Irakot is érintette, mivel szerepelt azon a listán, amely hét országból átmenetileg megtiltotta a beutazást az Egyesült Államokba. A második elnöki rendeletben aztán - hosszas és aprólékos tárgyalások után, amelyek során Bagdad együttműködést ígért az iraki vízumkérőkre vonatkozó információk átadásában - Irak már nem szerepel a tiltólistán. Az amerikai bíróságok Trump első és második rendeletének végrehajtását is felfüggesztették.

Haider al-Abádi miniszterelnök az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció szerdai tanácskozására érkezett az amerikai fővárosba, Washingtonba.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Figyelj erre az önkiszolgáló kasszánál, különben többet fizethetsz a kelleténél

Az önkiszolgáló kasszák gyorsabbá teszik a fizetést – de egy apró figyelmetlenség is elég, hogy a végösszeg magasabb legyen a...

A Tisza Párt vak jelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon

Kényelmes kocogással aratott győzelmet.

7 szokás, amit az érzelmileg intelligens emberek rég kinőttek

Az érzelmileg intelligens emberek nemcsak azt tudják, hogyan kezeljék a saját érzéseiket, hanem azt is, mit érdemes kerülni a mindennapokban.

Szívfacsaró hír az Egyesült Arab Emírségekben ragadt turisták számára, a magyarokat is érinti

Nagyvonalú lépésre szánta el magát az iráni rakéták árnyékában élő Egyesült Arab Emírségek kormánya: az illetékes minisztérium...

Mindenki csodát várt ezektől a fegyverektől, mégis csúnyán felsültek

A legtöbb nagyobb, kézifegyvereket gyártó vállalat működése során többször is piacra dob olyan termékeket, amelyek finoman szólva is...

Az iráni erők lebombáztak egy, a Hormuzi-szoroson közlekedő tankerhajót

Legalább 150 tartályhajó horgonyoz a nyílt öbölben.

70 ezer liter ingyen víz a tetőről: Te is hagyod a csatornába folyni?

Egy átlagos családi ház tetőfelülete egy kisebb tavat képes megtölteni évente, mi mégis a drága hálózati vizet locsoljuk a tikkadó...

Michal Strnad, a fegyvergyáros szupersztár

Néhány óra leforgása alatt nem kevesebb, mint hárommilliárd euróval lett gazdagabb Michal Strnad, a cseh CSG cégcsoport tulajdonosa. A...

Infláció: a munkavállalók fele elégedetlen a fizetésével

Minden második magyar munkavállaló keveselli a fizetését, vagy kifejezetten kevésnek tartja, miközben ezzel párhuzamosan túl soknak érzik...

Elszabaduló indulatok

Dühösen elkeseredett előadás a Semmi 2.0. Kétségbeesés sugárzik belőle. Indulatcunami árad a nézőtérről. Dübörög hozzá a...

Rendkívüli döntés: katonai védelmet kap a nyíregyházi repülőtér

Péntektől két honvédségi helikopter teljesít szolgálatot a nyíregyházi repülőtéren, köztük a drónvédelem, valamint egy ismeretlen,...

0

Sport

„Borzasztó volt az egész" – Elek Gábor nem örülhetett igazán felesége tettének

Az Esztergom kiütéses vereséget szenvedett, az edző szerint ennél is súlyosabbat érdemelt volna.

A szenzációs Szoboszlai ismét villant

Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.

A zseniális Yamal csodagólt rúgott

A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.

Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról

Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.

Hadüzenet érkezett, amely megrengette a sportvilágot

Emmanuel Karalisz 617 centit ugrott, ennél magasabbra csak Armand Duplantis jutott eddig.

Közbeszólt a közel-keleti háború, a térségben ragadt a magyar úszóválogatott egy része

„Több ezer ember van a reptéren, se ki, se be nem lehet menni, mi is tanácstalanok vagyunk kicsit”, mondta Wladár Sándor, a Músz elnöke.

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.

Elveszítette legjobbját az ETO, csereember lett a nyerőember

Közel hétezer néző előtt játszott a listavezető az Újpest ellen.

A Barcelona elnöke beintett a Realnak, Flick Yamal kapcsán balhézott

A Lionel Messi rekordját megdöntő tinédzser nem csak a mesterhármasa miatt volt középpontban.

Egyre nagyobb a baj a magyar futballista Premier League-bajnok klubjánál

Angliában állítják, hogy nem Marco Rossi kulcsembere a hibás, de az edző már frusztrált.

0
0

Bulvár

Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek

Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.

Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?

Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.

Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert

Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.

Szomorú statisztika: a nők kétharmada állítja, önmagával élvezi a legjobban a szexet 

Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.

Percekkel ezelőtt jött a tragikus hír. Súlyos autóbalesetet szenvedett a legendás énekes

Komoly élet-és halál között küzd a country előadó, J.D. Graham, aki a legutóbbi videóüzenetében azt mondta: „alig vagyok életben”. A 48 éves zenész életét több súlyos sérülés és egy tragikus veszteség

Dobrev Klára: Aki a Tiszára akar szavazni, az szavazzon a Tiszára! De sok százezer ember nem tud

Győrben, a szabadhegyi lakótelepen kampányolt a Demokratikus Koalíció elnöke, ott kérdeztük őt.

Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban

Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.

Pokoli hetek várnak magyarok százezreire: ezt mindenképp el kell kerülniük

A magyarok számára nehéz időszak következik, de a szakértő szerint van segítség.

Megkezdődött az iráni megtorlás: Kuvait, Katar, Bahrein és Ciprus is tűz alá került

A brit csapatokat is csak néhány száz méterre kerülték el a becsapódások.

Tarjányi Péter: Jeruzsálem és Washington úgy döntött, lezárják a több évtizedes játszmát

A biztonságpolitikai szakértő szerint az elkövetkezendő 12–48 óra sorsdöntő lehet.

Agyvérzést kapott Rózsa György

A legendás magyar televíziós személyiség, Rózsa György az augusztusi Balatonnál történt agyvérzését követően most először állt kamerák elé, és beszélt arról, hogyan éli meg a felépülést, milyen emlékei