Ezt olvasta már?


Tovább csökkent a halálos közúti balesetek száma Európában

Noha a 2017-es statisztikák 2 százalékos, javuló tendenciát mutatnak, további erőfeszítésekre van szükség az Európai Unió azon célkitűzésének megvalósításához, hogy a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a jelenlegi adatok felére csökkenjen - közölte az Európai Bizottság kedden.

A tájékoztatás szerint a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák alapján 2017-ben 25 300-an vesztették életüket Európa útjain, amely azt mutatja, hogy két egymást követő évben is háromszázzal kevesebben haltak meg az utakon, azaz mintegy 2 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma az Európai Unióban. A 2010-es adatokhoz képest pedig 6200-zal (20 százalék) kevesebb közúti halálesetet jelent.

Violeta Bulc, a bizottság közlekedési ügyekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján elmondta, noha a tendencia biztató, nagy kihívást jelent az EU azon célkitűzésének teljesítése, hogy 2010 és 2020 között a felére csökkenjen a halálos kimenetelű közúti balesetek száma. A halálos balesetek mellett a becslések szerint tavaly 135 ezren szenvedtek súlyos sérülést közúti balesetben, akiknek jelentős része veszélyeztetett úthasználó, gyalogos, kerékpáros vagy motoros volt. A halálos kimenetelű és a sérüléssel járó közúti balesetek az áldozatokon kívül a társadalom egészét is érintik. Ellátásuk becsült költsége mintegy 120 milliárd euró (egy euró mintegy 310 forint) évente - emelte ki.

Az uniós bizottság jelentése szerint az egymillió európai lakosra átlagosan jutó 49 halálos kimenetelű közúti balesetet tekintve Európa útjai 2017-ben is messze a legbiztonságosabbak voltak a világon. Az Európai Unión belül egymillió lakosra kivetítve 2017-ben Svédország (25 haláleset), az Egyesült Királyság (27), Hollandia (31) és Dánia (32) számolt be a legkedvezőbb számadatokról. A bejelentett adatok szerint 2016-hoz képest Észtországban (32 százalékkal) és Szlovéniában (20 százalékkal) csökkent a legnagyobb mértékben a közúti halálesetek száma. Emellett 2017-ben tovább csökkent a különbség a tagállamok között, mindössze két tagállam, Románia és Bulgária regisztrált egymillió lakosra vetítve 80-nál több halálesetet. A jelentés szerint egymillió lakosra vetítve Magyarországon 67 ember halt meg az utakon 2017-ben.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A karma ott üt, ahol a legjobban fáj! Ez a 3 csillagjegy most minden bűnért megfizet

Érzed, hogy valami megváltozott körülötted? Mintha a sors hirtelen nem engedné tovább a félrenézést, és sorra dőlnének ki a...

Kincsvadászok: egy sci-fi film könyörögne ezért a különleges tárgyért, és harc is indult az eladóval

Egy sci-filmben is megállná a helyét ez a tárgy, de a kérdés viszont az, hogy vajon meddig menne el érte Molnár Viktor, akinek nagyon...

Volodimir Zelenszkij: energetikai vészhelyzetet hirdetnek Ukrajnában

Kijevben két napja nincs áram, miközben nappal is hidegebb van mínusz 10 foknál. Az ukrán parlament Denisz Smihal eddigi védelmi minisztert...

Így veheted fel a legeredményesebben a harcot a magas vérnyomás ellen

Tudd meg, mitől válhat a DASH-étrend a szíved legjobb barátjává!

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml...

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal...

Őrület Magyarországon: válni akart a férj, a neje álmában majdnem megölte

Végrehajtandó börtönbüntetésre módosult annak a feleségnek az ítélete, aki rátámadt a férjére, miután az közölte vele, hogy válni...

Eltűnt a gyönyörű magyar szépségkirálynő, körözi a rendőrség

Három hónapja hiába várják vissza a gyermekotthonba, miközben a közösségi oldalaira rendszeresen posztol a 17 éves lány. Október óta...

Egészséges agyra vágysz? Ne hagyd ki a lábnapot.

Az agy egészségére általában vitaminokkal, alvással és mentális gyakorlatokkal próbálunk hatni, miközben van egy sokkal...

The 25 Best Dressed: Íme 2025 legemlékezetesebb vörös szőnyeges pillanatai

2025 is megannyi csillogó és emlékezetes vörös szőnyeges pillanatot hozott nekünk!

Kórházi ágyán köszöntötte Szentesi Évát születésnapján Tóth Vera

2025 utolsó napjaiban került kórházba Szentesi Éva. Születésnapján ellátogatott hozzá Tóth Vera is, hogy személyesen köszöntse fel.

0

Sport

A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért

A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.

A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót

Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az

„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után

Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.

Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet

Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.

Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival

Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.

Varga Barnabás érkezése miatt is omlott össze az AEK? Az edző megtalálta a felelőst

Sorozatban tíz győzelem után jött a magyar futballista, majd két botlás.

Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott

A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.

A magyar válogatott 15 gólos győzelem-mel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét

Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.

Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött

A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben

A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.

Bulvár

Csúnyán búcsúzik Lázár János

Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar. 

Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni

Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b

Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét

Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.

Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből

Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.

Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna

Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.

Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla

Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.

Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem

Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.

Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.

A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!

Stohl András exfelesége máris új életet kezdett a válás után: ez a férfi rabolhatta el a szívét

2025 nyarán derült ki, hogy Stohl András színész-műsorvezető öt év házasság után elválik a feleségétől. A híresség nemsokára a TV2 népszerű párkereső reality-jében, A Nagy Ő-ben keresi majd a boldogságot,

"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából

Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt

A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.

Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek

Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h