Több mint 18 ezer új dal 2016-ban is
Az előző évhez hasonlóan 2016-ban ismét több mint 18 ezer új magyar zeneművet regisztráltak. Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület statisztikái alapján 15 563 hazai szerző és jogutód részesült jogdíjkifizetésben. - Pécsi Napilap -
A tavaly regisztrált 18 030 új zenemű közel azonos a tavalyelőtt bejelentett dalok mennyiségével (18 348). Az Artisjus 558 444 különböző zenemű elhangzását azonosította be és dolgozta fel 2016-ban, az egyesület 8,627 milliárd forint jogdíjat osztott szét az alkotók és jogutódjaik között - szerepel az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
Mint írták, a zeneművek műfajának eloszlási arányában lényegi változások észlelhetőek: míg 2015-ben és 2014-ben az elektro/dance és a rock műfaj fej-fej mellett haladt, tavaly a bejelentett új dalok mindössze 11 százaléka volt rockzene, így a 14 százalékot elérő elektro/dance leelőzte. Az első helyen még mindig a popzene áll (21 százalék), de az alternatív, a világzene, a hiphop és a klasszikus zene is meghatározó, 8-9 százalékos részesedéssel. A filmzene 6 százalékkal, a dzsessz 3-mal, a latin és a gyerekzene 2-2 százalékkal szerepel a listán.
2016-ban 1279 szerző kapott legalább havi 50 ezer forint jogdíjat. Havi 1 millió feletti összeget 33-an, 500 ezer és 1 millió közöttit 75-en kaptak zeneműveik után. 100 ezer és 500 ezer forint közötti jogdíjat 613-an, 50 ezer és 100 ezer forint közöttit 558 szerző és jogutód kapott havonta.
A regisztrált dalok a szerzők együttműködése terén is újat mutattak tavaly: az Ol'Starz Óvakodj utókor című szerzeményénél húsz alkotó működött közre. Közülük az egyik Busa Pista, aki 2016-ban összesen 43 társszerzővel működött együtt különböző zeneművekben.
A bejelentett dalok szerzőinek többsége magyar, az élőzenei lejátszás esetén 60, a kiadott hangfelvételeken 66 százalék a hazai szerzeményű dalok aránya. Az összes jogdíjkifizetésben a magyar dalok aránya elérte az 52 százalékot, ez az arány 2015-ben még csak 49 százalék volt. A rádiós elhangzások után járó jogdíjak tekintetében az összes jogdíj 44 százaléka került magyar szerzőkhöz (a törvény 35 százalékos minimális arányt ír elő a rádióban játszott magyar dalokra). A tévés elhangzások után a kifizetett jogdíjak 46 százaléka, az eladott hangfelvételek után 66 százalék jutott magyarokhoz - szerepel az Artisjus összesítésében.
hírek innen, onnan
Ők biztonságosnak hitték, de baj lett belőle: nálad is a fal mellé van halmozva a tüzelő?
Több helyen is felcsaptak a lángok: tűzifa, farakás és kémény miatt is riasztották a tűzoltókat.
Időzített pokolgép: roller égette porig a belvárosi lakást
Újabb elektromos roller okozott tüzet: hétfőn hajnalban egy V. kerületi társasházban kellett intézkedni a tűzoltóknak. A Időzített...
Az FSZB letartóztatott egy tinédzsert, miután az USA terrortámadásra figyelmeztette Moszkvát
A gyanúsított egy kiskorú orosz állampolgár, aki korábban a TikTokon pózolt fegyverekkel.
Ráthonyi-Palácsik Tímea kislánya arca tüneményes: az 1 éves Haley kifestett arccal mosolygott a kamerába
Ráthonyi-Palácsik Tímea friss fotókon mutatta meg gyermekeit, mindkettőjüktől elolvadtunk.
Véghajrában kapcsoltak rá a lakásvásárlók, megrohanták a piacot az Otthon Start utolsó napjaiban
38 százalékkal több telefonos érdeklődés érkezett.
Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Névtelenül is jelezhetők a visszaélések.
Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Felcsút kiemelkedik a rangsorból.
Az SMS halott, az RCS pedig digitális rezervátummá válhat a Google miatt – Nincs mit tenni?
Miközben a technológiai világ évekig ünnepelte, hogy a korszerű RCS protokoll végleg felváltja a múlt évezredből itt ragadt SMS-t,...
Megfejthették, miért nagyobbodik meg a férfiak prosztatája az életkor előrehaladtával
A Johns Hopkins Egyetem kutatói egy új sejttípust fedeztek fel a prosztatában, amely segíthet megérteni, miért alakul ki az életkor...
Závada Pál: Semmi sem indokolja, hogy a történelemhamisító intézményeket változatlanul pénzelje a kormány
A Kossuth-díjas író felháborítónak tartja a péntek éjjel benyújtott büdzsé kulturális tételeit. Szerinte megdöbbentő azt látni,...
Van-e gyerektartás váltott gondozás esetén? Az ügyvéd meglepő válasza
Létezik egy úgynevezett kiegészítő gyerektartást, melyet akkor is megállapíthat a bíróság, ha a szülők megosztva nevelik a gyermeket...
Sport
Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról
A volt kormányfő szerint az egész nemzet profitált belőlük.
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál
Megvan Szoboszlai Dominik utódja a Liverpoolnál? Ingyen igazolhatnak világbajnok spanyol sztárt az Anfieldre az Atlético Madridból.
Két egymást követő este piált és bulizott, edzésre is a kocsmából ment az angol válogatott sztárja
Jack Grealish neve az elmúlt napokban nem a pályán nyújtott teljesítménye miatt került előtérbe, hanem azért, mert a sajtó szerint két egymást követő estén is ivással és bulival telt az ideje, nem sokkal azelőtt
Szétszedi a BBC a Liverpool sztárját az Arsenal elleni kudarc után
Egy hatalmas hiba döntőnek bizonyult.
Botrányos támadás az egyik liverpooli újságírótól Szoboszlai és Kerkez ellen
No és a bíró is kritikán aluli volt, tiszta tizenegyestől fosztotta meg a Vörösöket.
Megérkezett a csatamezőre Szoboszlai Dominik: óriási hírt kaptak a Liverpool-szurkolók
Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.
Ki ez a srác, aki tegnap az FC Barcelona kezdőcsapatában találta magát?
Brian Farinas bekezdett.
Kiderült, kik döntöttek az Orbán-kormány alatt több mint 1400 milliárd forint sporttámogatás sorsáról
2027-től megszűnik a sporttao rendszere.
Ten Hag nem áll le, újra belerúgott Ronaldóba: Szerinte a portugál már 7-8 éve képtelen a legmagasabb szinten teljesíteni
Erik ten Hagnál újra előkerült Cristiano Ronaldo mint téma.
Szoboszlai Dominik beállt a PL-rangadón, de a Liverpool kaput eltaláló lövés nélkül zárt és pont nélkül maradt
A sérülésből felépülő Szoboszlai pályára lépett, de a Liverpool így is kikapott otthon a bajnoktól.
Otthagyta a Fradit, élete lehetőségét kaphatja a Premier League-ben
Robbie Keane is szerepel a Crystal Palace edzőjelöltjei között, miközben tovább romlott a londoni csapat helyzete. A Ferencváros korábbi vezetőedzőjét a brit sajtó Pierre Sage lehetséges utódjaként emlegeti. Olvasta
Gazdag Dániel bombagóllal sokkolta Lionel Messit, de a 39 éves zseni megfordította a meccset
Edzője szerint a veterán argentin érdemelte volna meg az Aranylabdát.
Bulvár
„Hagyd, anyu, ne szomorkodj, majd a következő házkutatásnál előkerül”
„A budapesti értelmiségiek féltek, de fogalmuk sem volt arról, kikkel állnak szemben, mi folyik a Szovjetunióban. Nagy Imrének igen. Tudott a Gulagról, a borzalmakról, neki így sokkal nehezebb volt a szembefordulás.
Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
Szpottolták a Mészáros-klánt Ferihegyen.
„A türelem nem tart ki a végtelenségig.” Csányi Péter bankvezér a Magyar-kormány lépéseiről és az OTP orosz kivonulásáról
Miért nem hagyják ott Oroszországot, meddig várnak a piacbarát fordulatra, és mennyire az övé már az OTP? Nagyinterjú Csányi Péter bankvezérrel.
Döbbenet a ravatalnál: kinyitotta a szemét a koporsóban fekvő tinédzser, a saját temetésén tért magához
Ez az a fajta történet, amiből a rémálmok születnek. Egy virálissá vált videó rögzítette azt a sokkoló pillanatot, amikor egy 15 éves lány – akiről azt hitték, hogy meghalt – hirtelen felébredt a koporsójáb
Ennyire szoros még sosem volt a verseny Orbán Viktor és Magyar Péter között
Fej fej mellett a két vezető, izgalmas időszak elé nézünk.
Hatalmas politikai öngól lett a Fidesz támadása: Magyar Péter kapta az ingyenreklámot
Dull Szabolcs és Nagy Attila Tibor politikai elemzők szerint is Magyar Péternek kedvezett, hogy a Fidesz egyes politikusai támadni kezdték a Fókuszcsoport miniszterelnökről készült riportját. A szakértők úgy látják
Sötét jövőképet vázolt fel a történész professzor, szerinte Lengyelország lehet a következő globális háború kiindulópontja
Egy elismert történész szerint a jelenlegi világpolitikai feszültségek közepette Oroszország egyetlen meggondolatlan lépése pillanatok alatt kirobbanthatja a harmadik világháborút.
Emberdaráló és titkos objektum van a Jászai Mari tér alatt? Döbbenetes titkot rejthet a pesti Fehér Ház
Elgondolkodtató videó került ki az internetre, szörnyű legenda terjed a pesti Fehér Házról.
Ismét elrendelték a kötelező maszkviselést: itt érvényes a régi-új szabály
A megnövekedett légúti betegségek miatt rendeltek el Debrecenben maszkviselést. A szakemberek szerint máshol is fennáll a lehetősége, hogy visszavezetik.
Elesett otthon, vérmérgezésben hunyt el a kórházban – A család hiába keres válaszokat a történtekre
Húgyúti fertőzés következtében kialakult vérmérgezés okozta egy 77 éves férfi halálát a szombathelyi Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Kórházban. Lánya szerint a család napokon át jelezte az apa panaszait, a f
Titkos háttéralkuval előzték meg Vlagyimir Putyint, az orosz elnöknek már a piros gombon volt az ujja
Egy Stasi-tiszt, egy amerikai ügyvéd és egy bankár akadályozta meg a katasztrófát.
Az apósom váratlanul megcsókolt a padlásfelújítás közben: azóta képtelen vagyok másra gondolni
Három évvel ezelőtt, nem sokkal az esküvőnk után költöztem a férjemmel a szüleihez. Elhatároztuk, hogy felújítjuk a padlásteret, és ott alakítjuk ki a közös otthonunkat. A munkálatokban a férjem édesapja, Józ

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


