Szükség van a romákra az európai munkaerőpiacon
Idén ismét az Európai Parlament ad otthont a már hagyományosan minden évben megrendezendő Roma Hétnek. A nagyszabású rendezvény megszervezését az Európai Néppárt is támogatta.
A heti eseménysorozat alkalmat nyújt a szakemberek, politikusok és roma aktivisták számára, hogy stratégiai módszereket alakítsanak ki az anti-ciganizmus elleni harc érdekében, de emellett a hálózat és kapacitásépítés elősegítése is fontos célja az rendezvénysorozatnak.
A mai konferencia az európai uniós romastratégia 2020 utáni jövőjéről szólt, ahol Járóka Lívia, az EP alelnöke záróbeszédében kiemelte, hogy a munkahelyteremtés fontos tényező Európa legszegényebb rétegeinek integrációjának előrelendítése érdekében, melyet gyárak nyitásával, kis- és középvállalkozások fejlesztésével lehet elérni.
A fideszes politikus hangsúlyozta: a személyek közötti faji- vagy etnikai származásra való tekintet nélkül meg kell erősíteni az egyenlő bánásmód irányelvét, annak érdekében, hogy az a cigányellenesség elleni küzdelem hatékony eszköze legyen. Mindezek mellett a digitalizáció elterjesztése is fontos eszköz a roma felzárkóztatásban, amely egy új, de annál fontosabb prioritási elem.
Magyarországról a különböző civilszervezetek képviselői mellett roma szakkollégisták kisebb csoportja is részt vett az eseményen, akik az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) tisztviselőivel egyetértésben javasolták az európai roma egyetemi ösztöndíjprogramok elterjesztését és a roma gyakornoki program újraindítását az EU-s intézményekben. Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület nevében a nemzeti stratégiák hatékonyságának ellenőrzését szorgalmazta és javasolta, hogy az Európai Statisztikai Hivatal dolgozzon ki egy olyan mérési-értékelési rendszert, amely konkrét jelzőszámokat tartalmaz és alkalmas a nemzeti stratégiák eredményességének pontosabb megállapítására.
A néppárti képviselő végezetül elmondta: a 2020 tervezési időszak egyik fő prioritása, hogy az EU olyan jogi szabályozást vezessen be, amely szankcionálja azokat a tagállamokat, amelyek nem haladnak a célszámok irányába. Ezzel veszélyeztetik Európa versenyképességét, mivel a demográfiai trendek azt mutatják, hogy 2040-re minél több szegénysorból jövő munkaerőre lesz szükség. Az ő képzésük felgyorsítása érdekében vállalkozásfejlesztő programok elindítása is szükségessé válik.
hírek innen, onnan
Kihúzták az ötmilliárdot érő öt számot, de senki nem találta el őket
Harminchatan azért nyertek több mint másfél milliót.
„Valószínűleg azért választották ezt a megosztó témát, mert lemondtak arról, hogy a fiatalok rájuk szavazzanak” – A klubélet szabadságáért tüntettek Budapesten
Amíg Bécsben nem diszkórazziákat tartanak, hanem bevizsgálják a drogokat a mérgezések elkerüléséért, itt az alkoholmérgezés lassan...
Iráni fenyegetés miatt feszültség a Hormuzi-szorosnál, a világ olajellátásának ötöde kerülhet veszélybe
Az iráni Forradalmi Gárda rádióüzenetben jelentette be a Hormuzi-szoros lezárását a hajóforgalom elől. A bejelentés hatására több...
Ezekkel a számokkal lehetett volna ötmilliárd forintot nyerni a lottón
Aki páros számokra fogadott a lottón, vagy 60-nál nagyobbakra, az most egész biztosan rosszul döntött.
Irán miatt már ezernél is több magyarnak kellene segítség
Jócskán megugrott a nap elejéhez képest a konzuli védelemért folyamodók száma.
Trump akár át is venné egész Iránt
Legalábbis nyersen így fogalmazott egy friss villáminterjúban az Irán ellen megindított támadás kapcsán.
Izraeli források szerint meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője
Sajtóértesülések szerint Trumpnak és Netanjahunak is bemutatták a bizonyítékot.
Váratlan kijelentést tett Zelenszkij kabinetfőnöke
Oroszország a legutóbbi genfi tárgyalásokon elfogadta az Egyesült Államok által Ukrajnának felajánlott háború utáni biztonsági...
Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása? - Tényleg elszállnak az energiaárak?
A Közel-Keleten kitört háború nyomán a helyi hírek szerint Irán lezárta a Hormuzi-szorost, a világ legfontosabb olaj- és...
Orvosmeteorológia: indul a tavasz, nem is akármilyen.
Ilyen időjárással indul a tavasz.
Lefekvés előtti titkos szokás: egy kanál ebből, és éjszaka is dolgozni kezd a tested
A legtöbben úgy gondolják, este már nincs értelme a fogyással foglalkozni. Pedig van egy egyszerű, természetes alapanyag, amely lefekvés...
Mit jelent a Hormuzi-szoros lezárása?
A Közel-Keleten kitört háború nyomán a helyi hírek szerint Irán lezárta a Hormuzi-szorost, a világ legfontosabb olaj- és...
Sport
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
A szenzációs Szoboszlai ismét villant
Újabb gólpasszt jegyzett a magyar futballista.
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Itt van 10 bomba fotó a világ legszexibb női futballistájáról
Hoztunk egy galériát tíz erős fotóval a 27 éves csatárról.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el
Elképesztő bravúrt mutatott be a válogatott kapus.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
Magyar edzővel és egy 153 centiméter magas játékossal törte meg a 18 éve tartó átkot a német kiscsapat
Kiélezett csatában nyerte meg a kupadöntőt a kisvárosi együttes.
Szoboszlai Dominik fickándozott, mint hal a vízben a kedvenc posztján
A Liverpool hivatalos oldala még a meccs emberének is kihozta honfitársunkat.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Térdre kényszeríti a világot Irán, példátlan válságot indít el, amit tettek
Beváltotta Irán, amitől az egész világ rettegett.
Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal
Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe
Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya
Összeeresztették az amerikai és a szovjet csúcsfegyvert - lehet tippelni, hogy melyik nyert
Legendás vadászrepülő küzdött meg a légvédelmi rakétával a szimulációban.
Izrael-Irán háború 2026: több száz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni.
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.
Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben
A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


