Ezt olvasta már?


Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom

Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom, már megindult a szervezet bejegyzési eljárása a bíróságon.

A Jobbikból kivált, mozgalmat alapító politikusok kedden a Fővárosi Törvényszék civil szervezetek irodája előtt tartott sajtótájékoztatójukon bemutatták, illetve megnevezték a párt vezető tisztviselőit; a párt alapító elnöke Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere lesz.

 

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő elmondta, a párttá alakuláshoz szükséges papírokat már beadták a bíróságra, és június 13-án elindult a Mi Hazánk Mozgalom pártként való bejegyzési eljárása.

Közölte, mozgalmuk alapító nyilatkozatát végleges formájában augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra, addig azonban a dokumentum első formájáról társadalmi párbeszédet akarnak folytatni, július 15-étől. A dokumentumban rögzítik majd a párt politikai irányelveit - tette hozzá.

Toroczkai László alapító elnök, Ásotthalom polgármestere közölte, azért még a párt zászlóbontó nagygyűlése előtt adták be kérelmüket a bíróságra, hogy - megelőzve politikai ellenfeleiket - a párt nevét levédjék. Hozzátette: a bejegyzés a törvényszékről kapott ígéretek szerint "szeptember környékére várható".

Közölte, ügyvezető elnökség működik a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai között van Dúró Dóra elnökhelyettes, Árgyelán János pártigazgató, valamint a párt alelnökei: Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Császárné Kollár Tímea, aki korábban a Jobbikban regionális igazgatóként tevékenykedett.

Elmondta, szervezetüknek már 1500 tagja, illetve jelentkezője van, és velük elindult a párt felépítése; most azon dolgoznak, hogy "becsatornázzák a megkereséseket".

Az eddigi hivatalos nyilatkozatok, illetve facebookos bejegyzések alapján már 60 olyan önkormányzati mandátummal rendelkeznek, amelyet jobbikos listán szereztek képviselők, de szerint ennél "lényegesen több várható" a következő hetekben, hónapokban - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón az elnökségből megjelent még Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, aki korábban a Jobbik Nógrád megyei elnöke volt, azt mondta, négy alappillérre építik a pártot: a hitelességre, a bajtársiasságra, a hazafiságra és a politikájukban képviselt "aranyközépútra".

Toroczkai László kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta, "egyelőre úgy tűnik", hogy a Jobbik is politikai ellenfeleik között van, mert "úgy viselkedik".

Arra a kérdésre, igényt tartanak-e a Jobbik költségvetési támogatásának egy részére, igennel válaszolt, hozzátéve: erről tárgyalásokat kezdeményez Sneider Tamással, a Jobbik elnökével. Szerinte a Jobbik tisztújító kongresszusán kapott szavazati aránynak megfelelő pénzt kellene kapnia mozgalmuknak az állami támogatásból; ez 46,4 százalék.

Hozzátette: ha ezt nem kapják meg, akkor közadakozásból, önerőből, "mozgalmi lendülettel" működnek majd.

Kérdésre válaszolva azt is mondta, rövid távon nem, de hosszú távon számítanak arra, hogy a Jobbik parlamenti frakciójából kiválva még többen csatlakoznak Dúró Dórához, illetve pártjukhoz.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Netflix új misztikus sorozata sem tudta felülmúlni a Sötétséget

A nyugdíjas forradalmárok sikere ellenére a Netflix nem tudta megismételni a Sötétség időutazós tökéletességét.

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk....

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat...

Kullancsok ellen okosan

A természet közelsége feltölt, kikapcsol és élményekkel gazdagít – különösen igaz ez a mondás gyermekek, kirándulók és...

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.