Szeptemberben lesz a TeSzedd! hulladékgyűjtő akció
Szeptember 15-17-én lesz a TeSzedd!2017 - önkéntesen a tiszta Magyarországért akció - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy Magyarország az akcióval csatlakozik a nemzetközi takarítási világnaphoz. Az akció célja idén is a tisztább és egészségesebb környezet kialakítása az illegálisan közterületekre helyezett szemétkupacok eltüntetésével. Emellett a környezettudatos gondolkodásmód erősítése is cél, valamint a lakosság körében népszerűsíteni az önkéntességet, amelynek jelentős közösségépítő szerepe is van.
Hozzátette: a középiskolák számára azért is hasznos lehet a TeSzedd mozgalomban való részvétel, mivel így a diákok a számukra kötelezően előírt 50 óra közösségi szolgálat egy részét ebben az önkéntes akcióban is teljesíthetik.
Az államtitkár megemlítette, hogy az elmúlt években két nagy nemzetközi, önkéntességen alapuló mozgalomhoz is csatlakozott Magyarország: a "Tisztítsuk meg Európát!" és a "Tisztítsuk meg a Földet!" akciókhoz.
A TeSzedd! akció főszervezője idén is a Földművelésügyi Minisztérium.
A hetedik alkalommal megrendezendő önkéntes szemétszedési akcióra jelentkezők szerda reggeltől regisztrálhatnak a teszedd.hu weblapon - közölte Búsi Lajos, az FM zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára. Emellett külön felhívta a figyelmet arra, hogy veszélyes hulladékokat ennek az akciónak a keretében nem gyűjtenek.
A TeSzedd! mozgalomban tavaly 190 ezer önkéntes vállalta lakókörnyezetének megtisztítását, 2240 helyszínen csaknem 2900 tonna szemetet gyűjtöttek össze, ami mintegy négyszerese az öt évvel ezelőtti mennyiségnek.
hírek innen, onnan
Bódi Csabi élete teljesen megváltozott: 25 kg-ot fogyott
A mulatós sztár éveken át küzdött súlyproblémáival.
„Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
W. Wendy azt állítja, a párja a hajánál fogva vonszolta és ütötte-verte őt. Az ügyészség szerint azonban, ha bántalmazta is a férfi a...
Ezen a héten érkezik az HBO új Trónok harca sorozata
Négy nap múlva érkezik az HBO új fantasy‑sorozata.
"Bármilyen akadály legyőzhető" – még az Exatlon sztárja is a súlyos beteg Zsombit segíti
Zsombit támogatták a jótékonysági tornán.
Az átjárónál gázolt el egy embert a vonat Törökbálinton
Egy átjárónál gázolt a vonat Törökbálinton, egy ember ütött el a szerelvény. A baleset miatt a vasúti forgalom megállt, mentesítő...
Egy lépéssel közelebb Tóth Alex távozása? A Fradi véglegesítette BL-győztes futballistáját
Volt visszaút a brémai lejtmenetből.
Egy szem csokis kekszet kaptak a Wizz Air római járatának utasai, akiket 14 óra alatt buszoztattak Belgrádból Budapestre
Eredetileg délelőtt tízkor kellett volna landolniuk, de a a hóhelyzet miatt végül a szerb fővárosban szállt le a gépük Budapest helyett.
Elképesztő összeget parkoltatnak a számlájukon ezek a magyarok
A forint erősödése sok devizában tartott megtakarítás hozamát visszavágta, ennek ellenére 2025-ben így is rekordvagyont kezelt a...
Vége Budapest átvilágításának, Karácsony Gergely sem hagyta szó nélkül
A fővárosnak kevesebb pénzből kell ugyanazokat a szolgáltatásokat nyújtani, mint korábban, hiszen tavaly is 13 százalékkal kevesebb...
Felfoghatatlan tragédia: 9 csecsemő halt meg egy hónap alatt ebben a kórházban, a rendőrök letartóztattak két orvost
Rejtélyes halálesetek rázták meg egy szibériai kórház szülészetét: január első napjaiban kilenc csecsemő halt meg, az ügyben két...
Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet
A 2024-es elnökválasztási kampányban gyakran hangoztatott érv volt republikánus oldalról, hogy Donald Trump egyetlen háborút sem indított...
A tapéta többé nem háttér – 5 trend, amit nem kell jövőre lecserélned
Ha eddig úgy gondoltál a tapétára, mint egy gyors hangulati elemre, amit néhány év múlva biztosan megunsz, 2026-ban érdemes újragondolnod...
Sport
A Fradi kikosarazta a Premier League-ből érkező 3,8 milliárdos ajánlatot Tóth Alexért
A helyi hírek szerint az angol egyesület továbbra is tárgyalásban van a zöld-fehérekkel.
A Real Madrid felköpött és aláállt azzal, hogy kirúgta Xabi Alonsót
Xabi Alonsót nagyjából fél év után kirúgta a Real Madrid. A Leverkusenben csodát tevő fiatal edzőnek elsősorban nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia, hanem azért, mert a Real Madrid épp azt nem adta meg az
„Elfogadhatatlan” – kiderült, mi történt a Liverpool öltözőjében Szoboszlai hibája után
Csapattársa elmondta, mit tett a magyar játékos a Barnsley elleni meccs félidejében.
Őrület Ausztráliában: nem Sinner, nem Alcaraz, hanem egy amatőr nyert egymillió dollárt
Hatalmas sikert hozott az Australian Open új versenye.
Kinevezték az MU új edzőjét, Klopp szenzációs visszatérése a téma - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Óriási bravúr: Marozsán Fábián legyőzte a második kiemeltet
Másodszor is a világranglista 13. helyezettje fölé kerekedett.
Apránként kiderül, miként romlott meg Xabi Alonso viszonya a játékosaival
Kezdettől fogva nem működött a kémia edző és labdarúgói között.
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.
A magyar válogatott 15 gólos győzelemmel zárta az Európa-bajnokság csoportkörét
Hibátlan mérleggel zárt Varga Zsolt együttese, amely hat pontot visz magával.
Rejtély Tóth Alex átigazolása körül, aki az olaszok szerint kedden véglegesen döntött
A Lazio sportigazgatója, Aneglo Fabiani Spanyolországba, a Ferencváros edzőtáborának helyszínére is elutazott, de hiába.
Kubatov: "Négy magyar játékosért közel 5 millió eurós ajánlatot tettünk, de nem adnak el nekünk egyet sem"
Hiába ajánlott összesen közel 5 millió eurót négy magyar kiszemeltért a Fradi, nem akarják őket neki eladni - árulta el Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
Az EHF a magyarokat is figyelmezteti a kézi Eb előtt, hatalmas szenzáció van készülőben
A kézilabda Eb-n a mieink sorrendben Lengyelországgal, Olaszországgal és Izlanddal játszanak a csoportkörben.
Bulvár
Csúnyán búcsúzik Lázár János
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Emelni kell a nyugdíjakat, erre a következtetésre jutott a HRW, amely szerint az egyszeri segélyek, mint az élelmiszerutalvány nem segítenek hosszútávon az időseknek, akiknek több mint kétharmada 2024 végéig a havi b
Elhunyt a Szomszédok és az Angyalbőrben színésze: Orosz István 76 évesen zárta le örökre a szemét
Orosz István a magyar színjátszás és szinkronszakma meghatározó alakja volt.
O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
Pilisvörösváron már dübörög a kampány.
Jön a 180 fokos fordulat az időjárásban: a saját bőrünkön tapasztaljuk majd, amire álmunkban nem gondoltunk volna
Noha egyelőre még nem tágít az ítéletidő (szerdán ónos esőre kell majd számítani több megyében is), küszöbön a meteorológiai fordulat - derül ki a friss előrejelzésekből.
Meghalt a rutinműtét közben egy kismama és a babája is, mivel oxigén helyett más gáz érkezett a csőből
Varsóban egy várandós nő tervezett műtétje tragédiába torkollott: sem a kismama, sem a baba nem élte túl.
Gyakran eszel mandarint? Vigyázz. Baj lehet belőle.
A mandarin igazi vitaminbomba, de vajon tényleg jót tesz, ha naponta falatozol belőle? Összegyűjtöttük, mire számíthatsz, ha minden nap mandarint eszel, és hol húzd meg a határt!
Megszólaltak Dudás Miki legközelebbi barátai: soha nem hallott dolgokat meséltek róla
Dudás Miki közvetlen barátai elmondták, bár küzdött a gondjaival, mindig lehetett számítani a sportolóra.
Leáll az OTP, nem juthatsz hozzá a pénzedhez, nem lesznek elérhetőek a befektetéseid sem
Fontos figyelmeztetést adott ki a magyar bank. Milliókat érint a bejelentés.
Letartóztatták éjjel az egyik legismertebb színészt
A 24 és a A kijelölt túlélő sztárját, Kiefer Sutherlandet hétfő éjjel tartóztatták le Hollywoodban, miután a Los Angeles-i rendőrség egy fuvarmegosztó sofőrrel történt incidenshez riasztást kapott.
Ezért járhatatlanok a magyar utak, megmutatták, hogy hogyan dolgoznak a hóügyeletesek
Járhatatlan, csúszós, jeges utak tarkítják Magyarországot. Sokan útnak sem mernek indulni, csak a legbátrabbak vetemednek arra, hogy elinduljanak otthonról. A Magyar Közút most egy sokkoló posztot tett, megmutatták, h
"Soha az életben nem megyek ide többet": Hihetetlen, mit fogadott meg Aurelio újév alkalmából
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato Caversaccio próbálja

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


