Ezt olvasta már?


Szelektív hulladékgyűjtés Pápán: van még hova fejlődni

Valamelyest mérséklődött az illegális hulladéklerakás, azonban sokan még mindig nem a rendeltetésnek megfelelően használják a szelektív gyűjtőszigeteket – tájékoztatta lapunkat Mészáros Csaba, a Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Mészáros Csaba elmondta, tavaly a helyi önkormányzattal egyetértésben városszerte átszervezést végeztek a gyűjtőszigetek tekintetében, mely hatására valamelyest csökkent a szelektív hulladékgyűjtők környékén az illegálisan lerakott hulladék. – Noha a gyűjtőszigetek száma gyakorlatilag a felére csökkent, a meglévő edények száma nem változott, csak az elhelyezésük vált koncentráltabbá – emelte ki az ügyvezető. Hozzáfűzte, elsősorban azokat a gyűjtőszigeteket szüntették meg, ahol a legnagyobb mértékben jelentkezett az illegális hulladéklerakás, emellett pedig az önkormányzat a megmaradó szigetek közül jó néhánynál kamerás megfigyelőrendszert is kiépített.

– Ahol csak lehet, próbáljuk a házhoz menő, díjmentes szelektív hulladékgyűjtést preferálni, viszont ez fizikailag elsősorban a családi házas övezetekben valósítható meg, hiszen a lakótelepi környezetben, a társasházaknál egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy lakásonként külön szelektív hulladékgyűjtő edényt helyezzenek el a lakók. Emiatt alapvetően a lakótelepi környezetben találhatók meg koncentráltan a gyűjtőszigetek, de néhányat meg kellett hagynunk egyéb helyeken is, ugyanis a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés esetén nincs lehetőség az üveg gyűjtésére – mutatott rá Mészáros Csaba.

A Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette, a házhoz menő rendszer esetében tavaly figyeltek meg komolyabb felfutást, de azóta is folyamatosan jönnek új érdeklődők. – Jelenleg körülbelül háromezer felhasználónál tartunk. Ez még mindig csak fele az általunk ellátott körzetben található családi házas háztartásoknak, tehát lenne még hova fejlődni. Őszre tervezünk is ezzel kapcsolatban egy újabb kampányt, kihelyezett edényosztással egybekötve. Ezt egyébként az előbb említett problémák miatt is igyekszünk propagálni, ráadásul van egy olyan pozitív vonzata is, hogy a tapasztalatok szerint a házhoz menő rendszerben sokkal „tisztább” hulladék érkezik, azaz sokkal nagyobb arányban van az edényben olyasmi, ami tényleg oda való. Ugyanez nem mondható el a gyűjtőszigetek esetében, ahol a begyűjtött hulladék több mint fele nem szelektív konténerekbe való – fűzte hozzá Mészáros Csaba.

Papír, műanyag és üveg elhelyezésére nyílik lehetőség a szelektív gyűjtőszigeteknél. Az illegális hulladéklerakás visszaszorítása érdekében pedig kamerás megfigyelőrendszer is működik

Megjegyezte, a házhoz menő rendszerben az igénylők mindent egy edénybe gyűjtenek, így a papírt, a műanyagot és a fémet utólag még szét kell válogatni, azonban még a többletmunka ellenére is hatékonyabb ez a módszer az anyagkihozatal tekintetében. – A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés nemcsak nekünk jó, hanem a háztartásnak is könnyebbség, hogy az igénylő a saját ingatlanán tudja megoldani ezt a tevékenységet. Nem is beszélve arról, hogy a háztartási hulladék elkülönített gyűjtése jogszabályba foglalt kötelezettsége lenne mindenkinek – emelte ki a Közszolg Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Mészáros Csaba rámutatott, a gyűjtési napok ismeretében ki lehet számolni, mikor ürülnek ki a szigeteknél az edények, és ilyenkor nagyobb mennyiségű szelektíven gyűjtött hulladék elhelyezésére is adódik lehetőség, illetve a Szabó Dezső utcai hulladékudvarban ugyancsak át tudják venni azt, ami már nem fért bele a gyűjtőedényekbe. Azonban semmi esetre sem jó megoldás az edények mellé tenni a hulladékot.

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Újabb védőt igazol a Chelsea Xabi Alonso kérésére

A londoni klub 52 millió fontért szerződteti a Crystal Palace francia középhátvédjét, Maxence Lacroix-t.

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási...

Távozhat a PSG-től az aranylabdás Ousmane Dembélé

A szaúdi Al-Hilal csábítja a Paris Saint-Germain aranylabdás támadóját, Ousmane Dembélét, aki nyitott a váltásra.

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől

Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél

Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.