Ezt olvasta már?


Szeged: Elsőfokú ítélet született a Takszöv-ügyben

Elsőfokú ítélet született a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó, Takszöv-ügyként ismerté vált csalási ügyben hétfőn a Szegedi Törvényszéken.

 

 

A bíróság húsz vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mint tettest, illetve mint bűnsegédet. Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a törvényszék, egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, sikkasztás, csődbűncselekmény és magánokirat-hamisítás bűntettében is bűnösnek mondtak ki.

Az ismeretlen helyen tartózkodó elsőrendű vádlottat öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. A többi vádlottra rövidebb idejű szabadságvesztést szabtak ki, egy részüknél a büntetés végrehajtását felfüggesztették, egy vádlottat pénzbüntetéssel sújtottak. A bűnszervezetben résztvevő vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Több vádlottal szemben - esetenként több tíz millió forintra - vagyonelkobzást rendelt el a törvényszék.

2010-ben 46 vádlottal szemben indult elsőfokú eljárás a Csongrád Megyei Bíróságon, közülük 35 vádlott ügyében született hétfőn elmarasztaló ítélet. A vádlottak közül többen elhunytak az elmúlt 12 évben, illetve az eljárás során az ügyészség által indítványozott büntetést elfogadva egyezséget kötöttek.

A vádirat szerint a vádlottak egy bérleti szerződéseken, illetve csendesfaktor-konstrukción alapuló csalássorozattal 2002 és 2007 között 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melynek csak egy része térült meg.

A magyar kriminalisztika történetében ritkának számító csalás lényege az volt, hogy több mint 300 cég több mint 1100 fiktív bérleti szerződést kötött a bűnszervezeteket vezető négy vádlott által létrehozott nyolc bérbeadó cég valamelyikével, úgy, hogy a bérleti szerződésekben feltüntetett eszközök vagy nem is léteztek vagy valós értékük csupán töredéke volt a megállapodásokban feltüntetettnek. Többször is előfordult, hogy a bérbe vevő cég ugyanaz a vállalkozás volt, amely az adott eszközt szállította az ügylethez.

Ezt követően a bérbeadó cégek a bérletidíj-követelést a teljes érték körülbelül 70-85 százalékáért eladták a takarékszövetkezeteknek. Ám a pénzintézetek csak követelésük egy részéhez jutottak hozzá a bérbe vevő cégektől. A vállalkozások egy részét a vádlottak a bűncselekmények érdekében hozták létre, akadt olyan, amelyet az elkövetők megtévesztéssel vontak be az ügyletekbe, és olyan is, amely a csalásból származó pénz miatt vett részt benne.

A megszerzett összeget a vádlottak részben a bűnszervezet működtetésére fordították: valótlan tartalmú számlákat finanszíroztak belőle, a csalásban közreműködőket "fizették ki", jelentős összeget befektették, de költötték luxuscikkekre és támogatták belőle a Diósgyőr NB I-es focicsapatát is.

A bűncselekmények miatt 2005-ben indult az első nyomozás, de a csalások egészen 2007 nyaráig folytatódtak.

Bathó Nikolett bíró az indoklás során kifejtette, a bűncselekmény-sorozathoz hozzájárult a nagy fokú sértetti közrehatás, az hogy a takarékszövetkezetek gyakran nem éltek a szerződések közjegyzői okiratba foglalásának lehetőségével, ha mégis, jellemzően a fizetési nehézségek jelentkezése után sem indítottak eljárást. A bérleti szerződések gyakran a szükséges formai követelményeknek sem feleltek meg, időnként tartalmuk is logikátlan volt.

Az ügyészség három munkanap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére. A védők egy része hasonlóan járt el, többen pedig felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbeztek.

 

MTI







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0