Ezt olvasta már?


Svájcba költözött a világhírű magyar freestyle focista!

Szász Kitti nem sokkal azután, hogy harmadik helyezést ért el a Red Bull Street Style 2020-as kiírásában, Svájcba költözött. A freestyler már a helyi sporttársakkal is megismerkedett, és az új trükkök felfedezése mellett arra is ad időt magának, hogy túrázva ismerje meg a környéket.

A freestyler párja kapott egy munkalehetőséget Zürichben, és hamar meghozták együtt a döntést,

költöznek. „Én ebből a szempontból rugalmas vagyok, hiszen freestyle-ozom. Mivel így a munka miatt

nem voltam Magyarországhoz kötve, úgy döntöttünk: kipróbáljuk itt ezt az egy évet, aztán meglátjuk,

hogy tetszik” – fejtette ki Szász Kitti az új élethelyzet kapcsán.

Mivel most nincsenek nemzetközi fellépései, és így kevésbé tudja magát elfoglalni, a honvágy néha

beférkőzik a napjaiba. „Az edzések folynak természetesen, de már nagyon hiányzik, hogy közönség

előtt szerepelhessek, trükközhessek. Zürich egyébként nagyon tetszik, sokat túrázunk, másra most

nem is nagyon van lehetőség” – árulta el a sportoló, aki azt is elmondta, hol edz most a budapesti

garázs helyett. „Olyan lakásba költöztünk, ahol nincs mosógép, hanem egy közös mosóhelységbe

járunk. Mellette pedig van egy nagy terület, ahol pont elférek, és a zaj sem szűrődik át sehova. A

belmagasság nem a legideálisabb, de teljesen jó átmeneti megoldás.”

A helyi freestyle közösségnek van egy kis online csoportja, ahová már az első héten bejelentkezett, és

bár tudták már, hogy érkezik, sokan azt hitték, csak egy szimpla pletyka a hír. „Találkozó vagy verseny

sajnos most nincs velük, egyelőre csak online folyik a kapcsolattartás. Kettejükkel volt alkalmam

találkozni még a szigorítások előtt, edzettünk egyet közösen. Nagyon várom már, hogy a többiekkel is

találkozhassak.”

Bár mostanában lazább edzéseket tart, most arra is van ideje, hogy új trükköket tanuljon. A tavalyi

Red Bull Street Style világbajnokság után még vegyes érzések kavarogtak benne, de ma már azt

mondja, megnyugtató , hogy még harmadik tudott lenni egy ilyen megmérettetésen.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

Könyörögve kéri a villanyszerelő: soha ne dugd ezt a 7 készüléket a hosszabbítóba.

Tűzveszély fenyeget, ha nem figyelsz a háztartási gépek energiaigényére.

Káoszt okozott egy idős nő az M44-esen, hiába villogott a többi autós

Életveszélyes helyzet alakult ki az M44-es autóúton, Kecskemét és Kunszentmárton között. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett tragédia.

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.