Ezt olvasta már?

0

Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke

Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal.


hirdetés

A politikus tájékoztatása szerint 401 alapszervezet élt a jelölési jogával és 556 küldött jelent meg a kongresszuson.

Sneider Tamás a szavazatok 54 százalékát, 298 voksot szerzett meg, a másik jelölt, Toroczkai László pedig 46 százalékot kapott, ami 256 szavazat. Az érvénytelen szavazatok száma kettő volt - tájékoztatott Mirkóczki Ádám.

Azt is ismertette, hogy a szavazást megelőzően mindkét jelölt 12 perces beszédet mondott, azelőtt pedig Vona Gábor leköszönő pártelnök tartott egy értékelő beszédet az elmúlt kétéves elnökségi ciklusról. A szóvivő kellően önkritikusnak és tényszerűnek írta le ezt a felszólalást.

A szoros eredményt és az esetleges pártszakadást firtató kérdést úgy kommentálta: két nagyon erős személy indult az elnöki posztért, nem várt 80-20 százalékos győzelmet egyik fél javára sem. A Jobbik történetében nem is volt még ennyire éles elnökválasztás - értékelt.

Arra a kérdésre, hogy egy küldött távozóban a sajtó elé dobta küldötti kártyáját, úgy reagált, nem tudja ki az, nyilvánvalóan Toroczkai László iránt elkötelezett ember volt, aki így fejezte ki csalódottságát. Abszolút nem ilyen hangulatban telt a tanácskozás - tette hozzá, jelezve, legfeljebb 10-15-en távoztak, a határozatképességhez mintegy 270 embernek el kellene menni.

A kongresszus az elnökhelyettes, az alelnökök és a választmányi elnök megválasztásával folytatja munkáját.







0
0

hírek innen, onnan

Kilenc éremmel gazdagodtunk a kajak-kenu világkupán

A magyar versenyzők kilenc érmet, egy aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szereztek vasárnap a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa 200...

Jövőheti időjárás: zápor, napsütés, zivatar, napsütés

Összességében azért kicsit melegebb lesz.

Imádja az internet népe a kosármeccsen óriásit táncoló kissrácot

Tavaris táncát látni kell, de LeBron James brutális zsákolása is elég látványos volt.

Egy hétig is megmarad a lakk, ha így fested a körmöd: nem lesz csíkos

Apróságok, mégis sokat számítanak. Ezek a trükkök minden körömproblémára megoldást nyújtanak.

Jövő héten ilyen is, meg olyan is lesz az időjárás, de melegebb lesz

A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt kissé melegszik a...

Sarolta hercegnő mindenkit elbűvölt

Sarolta hercegnőnek nagybátyja, Harry herceg esküvőjén igazán különleges feladat jutott, ő volt az egyik virágdobó kislány....

A jövő héten is folytatódik a változékony idő

A jövő héten is folytatódik a változékony idő: a napsütés mellett többször várható zápor, zivatar. Ezzel együtt kissé melegszik a...

A negyedosztályba is követte csapatát a Parma kapitánya, és megígérte, vele jutnak vissza az élvonalba

Három évvel ezelőtt lehetetlennek tűnt, de visszajutott az élvonalba a Parma.

"Kövér nem érti, mi ellen tiltakozom"

Kövér László ma a kormány házi rádiójában azt nyilatkozta, hogy szerinte nekem nem lenne helyem a Parlamentben. Joga van ilyeneket...

0

Sport

Szavazza meg, hogy tizenegyes volt-e a Fradi ellen befújt büntető?

Díbusz Dénes elérte a labdát, Lanzafame átesett rajta. Bozsik Péter szerint ez nem büntető. Ön is szavazhat, az volt-e?

Buffon az ellenfél díszsorfala között hagyta el pályát - videó.

A Juventus kapusa utolsó meccsét játszotta Torinóban.

Bombameglepetés: a Frankfurt legyőzte a Bayernt a Német Kupa döntőjében

Horvát hősök az Eintrachtnál, Heynckes búcsúja keserűre sikerült.

Ronaldo lecserélése után a Real elszórakozta kétgólos előnyét

A portugál góllal tért vissza az El Clásicón összeszedett sérüléséből.

Készítsen zsepit az esti Barca-meccshez

Iniesta utoljára lép pályára a katalán klubban. A Veszprém-Szeged kézidöntő vissszavágója is ma lesz.

Egy rejtett üzenetet is belecsempésztek Messiék új mezébe

Látványos bemutató keretein belül leplezték le a jövő évi mezt.

Egy bajnoki cím és egy kupagyőzelem ment el rosszul megítélt tizenegyeseken

Emlékezetes szombaton vannak túl a játékvezetők, a magyar NB I-ben egy bajnoki címet, Németországban egy kupafinálét döntöttek el, bár nem ez lenne a dolguk.

Simán nyert a Videoton, utolsó helyen a Vasas

A Fradinak győznie kell, hogy maradjon esélye a bajnoki címre.

Doppingoltak-e az NSZK játékosai az 1954-es vb-döntőben?

Máig megfejthetetlen rejtély ez. Miként az is, hogyan lőhette az égbe Roberto Baggio a tizenegyest 1994-ben a döntőben?

Kettétört a kezében a teniszütő - videó.

Robert Farah kezében csak a grip maradt.

Hokiszenzáció: Svájc Kanadát legyőzve jutott vb-döntőbe

Svédország megsemmisítő verést mért az amerikaiakra.

0

Bulvár

Varga Mihály nyolc évet várt erre a pillanatra

Megható képet posztolt a Fidesz régi-új minisztere. Katt.

Meghalt a kultikus hazai rockzenész: a Facebookon is gyászolják barátai

Magyar Péter az Európa Kiadó és a Balaton dobosaként vált ismertté

Tragédia a kutyakiállításon: Leharapta a nyertes yorki fejét egy másik kutya

Felfogni sem lehet azt, ami egy átlagos kutyaversenyen történt.

Beindulnak az oroszok

Az orosz kormányfő jóváhagyta az orosz autóipar fejlesztésével kapcsolatos, 2025-ig szóló kormányzati stratégiát. Ebben egyebek között az szerepel, hogy a hazai gyártók a belső kereslet 80-90 százalékát fedezik majd 2025-re.

Sokkoló részlet: egy másik kislányt is találtak Adrienn feltételezett gyilkosánál

Újabb részletek derültek ki a 8 éves sólyi kislány meggyilkolásával kapcsolatban.

Csak erős idegzetűeknek: Borzalmas képek érkeztek a kuncsorbai balesetről

Egy ember a helyszínen meghalt, hárman megsérültek szombat délelőtt Kuncsorba és Kétpó között, a 46-os úton, amikor összeütközött három gépjármű.

blogmorzsák

Ikonikus italok, ikonikus filmekből

Te hányat kóstoltál már?

Hat idézet, melyek akár az Orbán-kormányról is szólhatnának

Bemutatják, hogy buknak el az ilyen rendszerek

Foci vb: a magas fiatalok az alacsony öregek ellen

Melyek a legfiatalabb és a legöregebb csapatok a közelgő foci vébén?

Jelentkezett az LMP egyik árulója

Csárdit olvasóink alig 2 százaléka látta téglának, amiből talán az a tanulság, hogy a Fidesz emberei jól álcázzák magukat.

Mit élvez annyira ez a meztelen nő?

Eleinte csak az arcát látjuk, de már az is erotikus. Videó.

Tippek a terhesség alatti hátfájdalom ellen

A várandósok többsége tapasztal enyhébb vagy súlyosabb derék- és hátfájást a terhesség alatt. Miért alakul ez ki és hogyan kerülhető el?

Ezt a 10 dolgot érdemes tudni Harry herceg és Meghan Markle esküvőjéről

Ha már elvesztél a részletekben, itt egy tömör összefoglaló.

Cannes melegebb, mint valaha

Fiú testbe született balerináról, önpusztító férfiprostiról és kenyai leszbikusokról is láttunk csodás filmet.

Cara Delevingne valóságos polihisztor

Egyre többször láthatjuk filmekben, emellett zenél, ruhákat tervez, és igen, regényt is írt, ráadásul nem is rosszat.

Ez mitől nem romlik meg 40 évig?

A királyi torták sokkal több titkot rejtenek, mint gondoltuk. Néha kicsit bizarr titkokat is. 37 éves tortaszeletet valaki?

Ilyen volt az angol hercegi esküvő képekben

Harry herceg és Meghan Markle immáron férj és feleség. Éljen az ifjú pár!

Ilyen az élet a háborús Szíriában

Megrázó képek egy olyan or­szágról, ahol a halál és rombolás a mindennapok részévé vált.

0