Ezt olvasta már?


Sikeresen végződött a pápai helikopteres hadgyakorlat

Az eddigi tapasztalatok alapján teljes siker a pápai légikikötőben zajló, Fire Blade 2017 elnevezésű többnemzeti helikopteres hadgyakorlat, amely komoly kihívás elé állítja a házigazda katonákat. - Pápai Napilap -

Mint mondta, a pápai bázison biztosítják a nagyszabású kiképzőprogram közel ötszáz résztvevőjének elhelyezését, étkeztetését, a repülőtér kiszolgálását, itt történik a tervezés, a különböző feladatokat végrehajtó katonák innen indulnak el, ide érkeznek vissza. Az ezredes kiemelte: a gyakorlat támogatása komplex, hatalmas feladat, amiben egyebek mellett a repülésirányítóktól kezdve a meteorológusokon és a logisztikusokon keresztül a hadműveleti tervezőkig bezárólag a teljes katonai támaszpont részt vesz.

Gangler László példaként megjegyezte, a repülésirányításnak adott esetben 10-12 helikopter együttes elindulását és visszaérkezését kell levezényelnie. Rámutatott, a bázis hosszú távú fejlesztési tervében a képességeik fejlettségi szintje eljutott odáig, hogy a pápai katonák ilyen összetett, európai léptékkel mérve is nagy volumenű feladatokat képesek befogadni. Mintegy másfél éves előkészítő munka eredménye, hogy ennek a gyakorlatnak az MH Pápa Bázisrepülőtér adhat otthont – fűzte hozzá a bázisparancsnok.

Koch János főhadnagy, repülésirányító elmondta: a pápai reptér 2015-ben átadott új, egyedülálló irányítótornyában rendelkezésre áll a kellő mennyiségű irányítópozíció, amikkel az ilyen szinten megnövekedett légi forgalom is magabiztosan kezelhető. A főhadnagy rendkívül fontosnak nevezte, hogy a repülésirányítók a gyakorlatban is használhassák azt a szaktudást, mellyel rendelkeznek.

Orbán Attila százados, a logisztikai század parancsnoka ugyancsak nagyon hasznosnak, egyúttal komoly kihívásnak nevezte a Fire Blade 2017-et. – A szokványos munkától leginkább az üzemanyag-ellátással kapcsolatban tapasztalható eltérés. Például egy C-17-es teherszállító repülőgép feltöltése nagyjából 130 ezer liter üzemanyagot jelent. Ezen a gyakorlaton eddig összesen fogyott el ennyi üzemanyag, ám ezt kisebb mennyiségenként, mégis egy időben kellett biztosítanunk – árulta el a százados.

– Nagyon örülök ennek a gyakorlatnak, hiszen régen volt már ilyen nagyszabású helikopteres gyakorlat Pápán, melynek során rengeteg tapasztalatot szerzünk, és gyakorolhatjuk a megszerzett tudást – hangsúlyozta Gyöngyös Gábor százados, a repülést biztosító század parancsnoka. Hasonló véleményen volt Bódai Miklós százados, gyakorlattervező is, aki a hosszan tartó előkészítő munkát irányította.

 

Forrás: Veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Szombaton még fellélegezhetünk, aztán elszabadul a forróság – Időjárás-előrejelzés

Szombaton még napos, száraz és kellemesen meleg idő várható, de ez már csak rövid átmenet. Vasárnap hidegfront érkezik, mögötte pedig...

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Generációs különbségek - Ezt jelenti a jó élet a boomereknek, az X és a Z generációnak

A „jó élet” fogalma mindenki számára mást jelent, és ez nem is csoda, hiszen az emberek eltérő célokkal, vágyakkal és...

Totálkárosra törte a lopott furgont, balesetet okozott, de nem adta fel: újabb autót akart lenyúlni

Megsérült egy vétlen sofőr, miután egy férfi egy lopott kisteherautóval okozott balesetet, amelyről lehullott a rakomány. A vétkes fél...

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A...

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak...

Johnny Depp teljesen átalakult: így jelent meg a Comic-Conon

Johnny Depp ismét meglepte a rajongóit. A színész váratlanul bukkant fel a San Diegó-i Comic-Conon, méghozzá olyan átalakulással, hogy...

Ezért sárgul meg az uborka levele. Nehogy rossz tápoldatot adj neki.

Sárgul az uborka levele a szélétől befelé? A kánikulai főszezonban sokan rossz tápoldatot választanak, pedig könnyen orvosolható a gond!...

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0