Sikeresebbé válhat a mesterséges megtermékenyítés hála a pécsi kutatásnak
A mesterséges megtermékenyítés sikerességét befolyásoló markert azonosított a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Semmelweis Egyetem (SE) húszfős közös kutatócsoportja - közölte Szekeres Júlia immunológus pénteken az MTI-vel.
A Nature Scientific Reports című folyóiratában a napokban megjelent tanulmányukkal kapcsolatban az egyetemi tanár felhívta a figyelmet arra, hogy a fejlett országokban egyre későbbi időpontra tolódik a gyermekvállalás, és emiatt egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítés alkalmazására.
A beavatkozás jelenlegi gyakorlata szerint egynél több embriót ültetnek be az anya méhébe, hogy fokozzák a terhesség létrejöttének esélyét. Számos esetben azonban két embrió is beágyazódik - vagy akár az összes -, az iker- és a többes terhesség azonban a csecsemők fejlődési visszamaradását is eredményezheti, és a koraszülés egyik leggyakoribb oka - emelte ki a kutató, hozzátéve, hogy a cél ezért azon egyetlen embrió beültetése lenne, amely a legjobb beágyazódási képességgel rendelkezik.
Jelenleg morfológiai megjelenésük alapján választják ki a beültetésre szánt embriókat, "bebizonyosodott azonban, hogy a 'szép' embrió nem feltétlenül jó is egyben, ezért számos próbálkozás irányul olyan jellemzők, markerek azonosítására, amelyek segítségével a beágyazódni képes embrió felismerhető" - magyarázta.
A sejtek folyamatosan kibocsátanak membránnal körülvett "hólyagocskákat", extracelluláris vesiculumokat. E "hólyagocskák" különféle molekulákat tartalmaznak, és alkalmasak arra, hogy információt közvetítsenek az egyik sejttől a másikig - tette hozzá. "Az általunk alkalmazott módszer azon a megfigyelésen alapul, hogy a sikeresen beágyazódó embrió tenyésztőfolyadékában lényegesen kevesebb a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculum, mint a beagyazódni képtelen embrióéban" - magyarázta.
"Klinikai adatok ismeretében megállapítható, hogy ha két embrió beültetése után egyes terhesség jött létre, az egyik beültetett embrió tenyésztőfolyadékában a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma alacsony, a másikéban pedig magas. Ha két embrió beültetése ikerterhességet eredményezett, mindkét embrió tenyésztőfolyadékában alacsony a nukleinsavat tartalmazó extracelluláris vesiculumok száma" - fejtette ki.
Százhatvan embrió tenyésztőfolyadékának vizsgálata igazolta, hogy az ilyen módon azonosított embrió beágyazódásának 90 százalék az esélye - hangsúlyozta. "Mivel azonban a terhesség létrejöttében az anyai tényezők is jelentős szerepet játszanak, ez természetesen nem jelenti azt, hogy az ilyen embriók beültetése után 90 százalék lesz a sikeres terhesség valószínűsége" - tette hozzá a kutató. Módszerük alkalmazása azonban jelentősen fokozhatja a mesterséges megtermékenyítési eljárások hatékonyságát és csökkentheti az ikerterhességek gyakoriságát - mondta Szekeres Júlia.
A jelenleg használatos eljárásokkal szemben az új módszer előnye, hogy a vizsgálat nagyon gyorsan és viszonylag egyszerűen elvégezhető, így lehetőség van arra, hogy a tenyésztett embriók közül közvetlenül a beültetés előtt kiválasszák a legalkalmasabbat - összegezte.
A PTE-n e kutatással párhuzamosan folyik egy mintegy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló - a chip-technológiát a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése érdekében alkalmazó - kutatói program is. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló, tavaly novemberben indult hároméves projekt céljáról a pécsi egyetem korábban azt közölte, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet kívánják 50 százalék fölé emelni egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi a szülészeti rutinba történő beillesztést.
hírek innen, onnan
Fia 2,2 milliós juttatásának felét követeli az anya, a meny váratlan lépéssel válaszol
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Nekiment a Fővárosi Állatkert a Nagycirkusznak, szakmai munkájuk akadályozásáról beszélnek
Súlyos konfliktus robbant ki a Fővárosi Állatkert és a Fővárosi Nagycirkusz között. Az állatkert péntektől kitelepülést szervez az...
Még várat magára a kánikula és csak elszórtan lehet eső
Vasárnap nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor zivatar.
Felfoghatatlan összegek: ennyit keresnek percenként a világ legjobban fizetett focistái
A modern futball már régen nem csupán a gólokról és a trófeákról szól. A világ legismertebb futballistái ma már nemcsak a pályán...
Cadillac: butaság lenne kinyírni a benzinmotorokat
Olyannyira, hogy egy korábban nyugdíjazott, benzines SUV-t hoznak vissza a kínálatba.
Mi történik, ha esővizet iszol? Így reagál szervezeted
Az esővíz összegyűjtése – elsősorban a háztetőkről – évezredek óta ismert gyakorlat. De vajon megihatjuk? A válasz összetett.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Kitálalt a magyar író a kötelező olvasmányokról: "ezzel a művel majdnem keresztbe törték minden érdeklődésemet az olvasás iránt"
Bár egy korábbi konszenzus szerint éppen a kreatív iparágak vannak biztonságban a technológia térnyerésétől, ez az állítás több...
Trump EU-vámfenyegetése: 301-as vizsgálat a Google-bírság után – A kaukázusi krétakör és a szabályalkotó hatalom
Donald Trump 301-as kereskedelmi vizsgálatot és jelentős vámot helyezett kilátásba az EU-val szemben a Google 890 millió eurós bírsága...
Ő az a csodaszép barna hölgy, aki elcsavarta a vb-győztes Lamine Yamal fejét
Olyan jól mutatnak együtt!
Emlékszel Mike Delfinóra? A 63 éves James Denton ma is piszok jóképű
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.
Pataki Zita ilyen körülmények között él: csodaszép kert veszi körbe otthonát
Pataki Zita kertje egy igazi oázis, tele burjánzó, zöld növényekkel és csodaszép virágokkal.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Kereshet új klubot – közölte José Mourinho a Real Madrid sztárjával
Máshol rendszeresen játszhatna.
Bulvár
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Dagad a botrány Magyar Péter leköpése miatt: a miniszterelnök a hibás a történtekért
Leköpték Magyar Péter miniszterelnököt a Nyugati pályaudvaron. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint orbitális hibát vétett a személyvédelem. Tényleg a miniszterelnök hibázott?
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


