Ezt olvasta már?


Síeljen biztonságban – bankkártyája mellé már síbiztosítást is igényelhet!

Még javában tart a tél, bár idén nem sok télies időjárással kényeztetett bennünket. Éppen emiatt döntöttek úgy sokan ebben a szezonban is, hogy olyan helyekre utaznak, ahol sok hó hullott, és aktívan hódolnak a téli sportoknak. Ahhoz, hogy biztonságban is tudják magukat, nem árt körülnézni az utasbiztosítások területén.

 

Utasbiztosítás – síbiztosítás

Ma már szinte mindenki tudja, ha nyaralásra, síelésre utazik, főleg ha külföldre, hogy utasbiztosítás nélkül nem szabad útra kelni, hiszen bármilyen baleset, nem várt esemény következik be, az utasbiztosításra hagyatkozhatunk. Fokozottan igaz ez a síelésre vagy bármilyen más aktív sportra, hiszen ezeknél még inkább ki vagyunk téve a baleseteknek és a sérüléseknek. Szerencsére ma már ezzel a legtöbben tisztában vannak, és időben gondoskodnak utazásaik biztosításáról.

Tehát azzal mindenki egyetért, hogy síbiztosítást kötni kell, igen ám, de hol és milyet? Ma már széleskörűen tudunk tájékozódni lehetőségeinkről, akár ismerősi körünkben kérünk tanácsot, akár biztosításszakértőt kérdezünk, akár az interneten keresgélünk. Persze a helyzetünk nem ilyen egyszerű, hiszen nehéz eligazodni a sok szerteágazó információ útvesztőjében. Éppen ezért sokan véletlenszerűen választanak, és ráböknek egy nekik tetsző vagy kényelmes megoldásra.

Figyeljen bankjára!

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a folyószámlánkat vezető bankok is kötnek biztosításokat, éppen ezért érdemes első körben náluk kezdeni a tájékozódást. Kevesen vannak vele tisztában ugyanis, hogy sok bankkártyához tartozik beépített utasbiztosítás. Ez a fajta utasbiztosítás sok mindent fedez, és azt sem árt tudni, hogy sokféle opcióval ki is egészíthető. Ezek a kiegészítő biztosítások a bankon keresztül könnyen és kényelmesen kérhetők, és sokszor még számos kedvezményt is igénybe vehetünk vele. A bankkártyához kapcsolódó síbiztosítás tehát mindenképpen kedvező megoldás lehet azoknak, akik egy egyszerű, ám mégis kedvező megoldást szeretnének választani.

Fontos a síbiztosítás – legyen körültekintő!

Aki igazán körültekintő, és szeretne magáról és családtagjairól a síelés önfeledt perceiben is gondoskodni, az nem mulasztja el a síbiztosítás megkötését. Hiszen hiába bízunk magunkban száz százalékosan, hiába ismerjük a síelés minden csínját-bínját, egy baleset lehetőségét soha nem lehet kizárni, még a legnagyobb óvatosság mellett sem. Ugyan a balesetet a biztosítás megkötésével sem tudjuk elkerülni, de legalább az anyagi vonzatát enyhíteni tudjuk általa. Attól függően, hogy milyen síbiztosítási csomagot választunk, kiterjedhet a fedezet akár a legkomolyabb költségekkel járó mentőhelikopteres mentés költségeire is . Sőt, olyan biztosítások is léteznek, melyek nem csak a testi sérülésre, illetve annak ellátására nyújtanak fedezetet, hanem még a felszerelésünk károsodására is.

Azt is jó, ha tudjuk, hogy nem elegendő egy „sima” utasbiztosítás megkötése, ha síelni megyünk, hiszen a síelés aktivitásának köszönhetően sokkal kockázatosabb tevékenység egy átlagos kirándulásnál. Ezen túlmenően egy esetleges síbaleset esetén komoly mentési költségekkel is számolnunk kell, ilyen típusú térítést azonban egy átlagos utasbiztosítás nem tartalmaz.

Mielőtt útra kelnénk tehát és élveznénk a tél örömeit, mindenképpen figyeljünk ezekre az apró, ám annál fontosabb részletekre a síbiztosításunk megkötésénél.

(X)







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

0
0

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

0