Schanda: kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések
Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca szombati közleménye szerint.
Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.
"Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett" - fejtette ki.
A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is. A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához - fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.
Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket.
"A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést" - fogalmazott Schanda Tamás.
hírek innen, onnan
Szijjártó Péter: Dupla bűnnek számít, hogy az ukránok kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkolnak
A közel-keleti eszkaláció és az Irán elleni amerikai–izraeli támadások nyomán rendkívüli ülést tartott a Védelmi Tanács Budapesten....
Rakétatámadás Dubaj ellen - ég a Fairmont hotel, ezt lehet tudni most, magyarokat is érinthet
Miután szombaton reggel az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, órák alatt eszkalálódott a helyzet a Közel-Keleten. A légteret...
Felfoghatatlan veszteség: 7,4 millió csirkét kellett leölni négy hét alatt
Megdöbbentő adatok érkeztek az USA-ból: Pennsylvania államban a madárinfluenza rekordidő alatt pusztította el a baromfiállomány jelentős...
Reese Witherspoon lánya mindenkit elbűvölt a vörös szőnyegen: a 26 éves Ava dívaként tündökölt
Reese Witherspoon tehetsége mellett arról is híres volt mindig, milyen bájos vonásokkal áldotta meg a sors, melyekből láthatóan...
Emberben még sosem látott parazita okozott memóriazavart egy nőnél
Itt vannak a részletek.
NB I: Victory gólja győzelmet ugyan nem hozott, de a Diósgyőrnek nagyon fájt - videó
Babos góljával vezetett a Diósgyőr, de a kényszerűségből pályára lépő Victory találatával a ZTE hazavihetett egy pontot.
„Izraelnek szüksége volt, hogy Amerikát belerángassa ebbe a háborúba”
A Teheránban élő magyar üzletasszony szerint Európára nézve is súlyos következményei lehetnek az újabb konfliktusnak.
Végleg eldőlt a nagy kérdés: Erre a szülőnkre tényleg jobban hasonlítunk
Sokáig azt hitte az emberiség, fele-fele arányban örököljük szüleink tulajdonságait. Kiderült azonban, hogy a genetika mást mutat: egyes...
Robbanás volt Dubai egy hoteljénél egy iráni légitámadás miatt
Iráni lövedék találhatott el egy szállodát Dubaiban.
Marco Rossi aggódva figyelhet, két alapembere is megsérült
Egyik futballista sem került klubja szombati bajnokiján a meccskeretbe.
Lamine Yamal olyat tett, amire korábban még nem volt képes karrierje során
Világklasszis teljesítmény szemtanúja lehetett a Spotify Camp Nou közönsége.
Zelenszkij bejelentést tett: az orosz-ukrán békeforgatókönyvet is átírja a közel-keleti konfliktus
Az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalások következő fordulójának időpontja és helyszíne a közel-keleti...
Sport
Videón, ahogy Lionel Messi félmeztelen fanatikusa a pályára rohan, majd a világsztárral együtt földre kerül
18 éves magyar fiú kezdett az Inter Miamai csapatában.
Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában
A sorsolás után kiderült a Ferencváros pontos programja is.
Dárdai új edzőt hozott az Újpesthez: "Nem volt nehéz igent mondanom"
Maximilian Kallensee lett az Újpest új erőnléti edzője, aki korábban megfordult a Borussia Dortmundnál, a Herthánál, a Werder Bremennél, valamint legutóbb az Elversbergnél.
A zseniális Yamal csodagólt rúgott
A Villarreal védelmét és kapusát mattolta a Barcelona játékosa.
Két perc alatt duplázott az MTK a debreceni hajrában, egy pont lett a jutalma
Bárány Donát góljaival hiába vezetett két góllal a házigazda, meg kellett elégednie a döntetlennel.
Arne Slot meghúzta a „váratlant”, Szoboszlai végre a liverpooli középpálya tengelyében
A kiesés ellen küzdő West Ham United látogat Liverpoolba.
Elképesztő góllal indult a futballhétvége
Onnan rúgott nagyon nagy gólt, ahonnan mások a beadásra gondolnak.
Az argentin válogatott futballista beintett szerb edzőjének, nem ment le cserére
A tréner visszakozott, és a pályán hagyta önfejű középpályását.
NB I: "Ha sorozatos hibákat követünk el, az ellenfél betalál és így végződik a meccs" - edzői értékelések
Így látták a vezetőedzők a péntek esti DVSC-MTK mérkőzést.
Szoboszlai őrjöngött Kerkez megmozdulása után – videó
A Liverpool magyarjai remek formában várják a West Ham elleni meccset.
Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott hazai pályán a kiesőjelölt ellen
Már az első félidőben három góllal mentek a Mersey-partiak.
Rejtélyes sérülés miatt kidőlt Marco Rossi alapembere
Egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia Loic Negónak, akire jövő hét elején vizsgálatok várnak.
Bulvár
A magyar sztárházaspár 800 milliós luxusingatlanban él Szentendrén: szobáról szobára mutatták meg
Fucsovics Márton és Molnár Nini kamerák előtt árulták szentendrei luxusotthonukat.
Végleges visszalépésre szólították fel Dobrev Klárát, ezt már nem hagyhatja figyelmen kívül
Kemény üzenetet kapott a DK elnöke, nem akárki szólt be neki.
Ez durva háborús uszítás: Tömegvere-kedést szerveznek a közösségi médiában iskolásoknak Londonban
A TikTokon és Snapchaten terjedő, úgynevezett „iskolai háborúkat” hirdető posztok miatt a londoni rendőrség és több iskola is riadót fújt. A hatóságok szerint a fegyvereket és erőszakot népszerűsítő közös
Tragikus Havas Henrik családi állapota, ezen még a pénz sem segíthet
Igaza volt Bohár Dánielnek?
Megdöbbentő fotó került elő a Tisza Párt leghíresebb jelöltjéről, Menczer Tamás buktatta le
Örök igazság, hogy az internet nem felejt.
Öt év börtönt is kaphatsz, ha ezt teszed otthon az autóddal
Hétköznapi autós műveletnek számít, otthon is megtehetjük, csak nem mindegy, hogyan.
3 csillagjegy, akinek nem várt pénzösszeg érkezik az életébe
Nem minden pénzügyi fordulat hangos és látványos. Néha egy elmaradt utalás, egy régi projekt beérő gyümölcse vagy egy váratlan lehetőség hoz pluszbevételt. Most három csillagjegy számíthat meglepetésszerű anya
Rakétatámadás ért egy luxusszállodát Dubajban, lángokban áll az épület
Több felvétel is készült a támadásról.
Megfojtotta az ismert színészt a Nemzeti Színház volt kellékese
Az idős nő mindvégig ártatlannak vallotta magát.
Felgyorsult öregedés és eltűnő barátok: dolgok, amikre senki nem figyelmeztet a 40-es éveidben
A negyvenes éveink számos kihívást tartogatnak, amelyeket érdemes előre megfontolni. A személyes történetek és tanácsok segíthetnek felkészülni erre az időszakra.
Fél évszázada nem történt ilyen tragédia: Elveszett a magyar gyümölcstermés háromnegyede
A FruitVeB összesítése szerint a hazai gyümölcsállomány 75%-a megsemmisült, a csonthéjasoknál pedig szinte teljes a pusztulás – mutatjuk a megdöbbentő számokat.
Újra divatba jött a 2000-es évek kedvenc szoknyája – nem csoda, hogy pillanatok alatt elkapkodják az üzletekből
A farmerszoknya örök darab – olyan alap, amely sosem megy ki a divatból. Mégis, az, hogy hogyan viseled 2026 tavaszán, az különböztet meg igazán a tömegtől. Egy jól megválasztott szabás, egy friss styling-trükk va

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


