Rossi: mindig a győzelemre készülök
Ellenféltől függetlenül minden mérkőzésen a győzelem a célja Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, aki szombaton a Finnország otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-nyitányon mutatkozik be a kispadon.
"Aki nem a győzelemre készül, az már a mérkőzés előtt vereségre van ítélve" - nyilatkozta hétfőn a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón az olasz szakember, aki három nappal később a Groupama Arénában - zártkapus mérkőzésen - Görögország ellen irányítja csapatát.
A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnok tréner elmondta, a futball sem különbözik bármiféle másik munkahelytől, így olyan környezetet akarnak kialakítani a szakmai stábbal, ahová "szívesen járnak az emberek dolgozni". Hozzátette, szigorú szabályok első sorban a pályán lesznek, de azon kívül is fontos, hogy egy jó hangulatú társaság álljon össze.
A szövetségi kapitány hangsúlyozta, fontos a jó rajt: "Olaszországban van egy mondás, miszerint a jól elkezdett munka a félig befejezett munka. Szerencsére korábbi magyarországi pályafutásom jól kezdődött, s most is azért fogok dolgozni, hogy ez így legyen, és további sikereket érjek el" - tette hozzá.
Marco Rossi ugyanakkor kiemelte, nem lesz könnyű dolga szövetségi kapitányként, ugyanis itt jóval kevesebb ideje van a felkészítésre, ráadásul rögtön tétmérkőzésekkel kell kezdenie. "A klubcsapatoknál volt idő a játékosok fejébe látni, velük együtt gondolkodni. Itt most az idő az első számú ellenfelünk, de azt gondolom, több labdarúgónak is megvan a kellő rutinja ahhoz, hogy megoldja így is a feladatát" - vélekedett.
A szakvezető elmondta, büszke rá, hogy a magyar válogatott szövetségi kapitánya lehet, s ennek megfelelően fog viselkedni a kispadon, de persze temperamentumából adódóan biztosan sokszor lesz izgatott.
A tréner beszélt arról is, hogy milyen fontos a szurkolókkal való jó viszony, a közelmúltban is lehetett tapasztalni, mennyit számítanak a nézők, például a Vidi európai kupaszereplése alkalmával. Hozzátette, a közösségi médiában oldalát ugyan nem ő kezeli, de mindenképpen tartani fogja a kapcsolatot a drukkerekkel.
A játékosok közül Szalai Ádám és Fiola Attila állt a sajtó rendelkezésére, előbbi fantasztikusan kezdett a Bundesligában, ugyanis két mérkőzésen szerzett három találatával vezeti a góllövőlistát.
"Nagyon jól érzem magam, fontos, hogy sérülésmentesen tudtam végigcsinálni a teljes felkészülést. Külön örülök neki, hogy nincsenek barátságos mérkőzések, hanem két lehetőségünk van arra, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra" - nyilatkozta a Hoffenheim légiósa, aki megjegyezte, az nyilván nem optimális hogy felkészültek egy szövetségi kapitánnyal (Georges Leekensszel), és most öt napjuk van egy másikkal.
Szalai kijelentette, ahogyan korábban is, próbál vezérként tekinteni magára: "Segítek a fiataloknak és a kapitánynak is, hogy minél inkább átmenjen, amit kér a csapattól" - jegyezte meg. Újságírói kérdésre válaszolva a hiányzó Dzsudzsák Balázsról is beszélt: "Egy olyan képességű futballistára, mint Balázs, mindenképpen szükség van, ha csúcsformában van. Remélem, minél hamarabb sikerült csapatot találnia, hiszen a magyar futball még nem tart ott, hogy ne lenne szüksége rá."
Fiola Attila több sérüléssel is bajlódik, a játékát azonban ezek nem veszélyeztetik. A Vidi védőjének a kezében és kis lábujjában is el van törve egy csont, előbbit műteni kellett volna, de a futballista ezt elvetette, ugyanis a beavatkozás két hónapos pihenővel járt volna.
Az eseményen bemutatták a nemzeti csapat új mezeit, amely a megszokott fehér és piros színű, ugyanakkor látványos újítás a halványszürke csíkozás.
hírek innen, onnan
Aleksandar Vucic az Egyesült Államok visszavonta a szerb termékekre kivetett vámot
Trump pénteken több mint 80 országot sújtott vámmal.
Márki-Zay Péter megjósolta, milyen sors vár a Fideszre és Orbán Viktorra
Úgy látja, a volt miniszterelnök szavai hiteltelenek lesznek.
A nagyi szerint ezt mind tilos nyáron: vajon igaza volt?
Generációkon át öröklődnek olyan nézetek, mint az, hogy a hideg víz szívrohamot okozhat, vagy hogy egy harcsa akár meg is eheti az...
Bevezették a kötelező takarítást: a példa az Umugunda
Mint régen a kommunista szombat: Ugandában ezentúl minden hónap utolsó szombatján háromórás kötelező közösségi takarítást tartanak,...
Kevesebb mint 700 lakosú falu őrzi az ország egyik legnyugtatóbb hatású gyógyvizét
A legtöbben nem is gondolnák, hogy egy apró hevesi település olyan gyógyvizet rejt, amely összetételével országos viszonylatban is...
Nem kell minden műanyagot száműznünk az életünkből, és ennek fontos oka van
A műanyagmentes július alkalmából még jobban előtérbe kerül az a vízió, miszerint a Föld és a környezetünk védelme érdekében el...
Új trükkel próbálnak autókat lopni Horvátországban – figyelmeztet a rendőrség
Illusztráció Google Gemini MI A tolvaj ellopta a nő kézitáskáját, benne az irataival és készpénzével. A rendőrség szerint a kár...
Az orvosok szerint ez a 9 módszer segíthet gyorsan elmulasztani a csuklást – de nem minden esetben szabad otthon próbálkozni
A csuklás többnyire néhány perc alatt elmúlik, de az orvosok szerint néhány egyszerű módszer felgyorsíthatja a megszűnését –...
Orbán Viktor Tusványoson rakná irányba a Fideszt
Orbán Viktor szombaton tartja hagyományos programadó beszédét Tusványoson. A volt miniszterelnök rendre itt fogalmazta meg pártja céljait,...
Dühbe gurult Zelenszkij, sajátjait is hibáztatja egy súlyos orosz csapás miatt
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban...
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét.
Sport
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Kereshet új klubot – közölte José Mourinho a Real Madrid sztárjával
Máshol rendszeresen játszhatna.
Bulvár
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett
A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


