Ronaldinho szinte hazajár Magyarországra
Ronaldinho, a brazil futball élő legendája azt mondta, hogy szinte hazajár Magyarországra.
A 97-szeres válogatott labdarúgó, korábbi aranylabdás világbajnok kijelentése a European Teqball Tour budapesti állomásának pénteki sajtótájékoztatóján hangzott el. A tornára, amely egyben a jövő évi, lengyelországi Európa Játékok első kvalifikációs versenye is, 29 ország 150 versenyzője jelezte részvételét.
A négynapos budapesti esemény sztárvendégeként - a szervezők közleménye szerint - Ronaldinho büszkén mesélt a sportághoz és Magyarországhoz fűződő viszonyáról.
"Ennyi év után már úgy érzem, szinte hazajárok Magyarországra, egy nagy család tagja lehetek a testvéreimmel együtt, akik gyakorlatilag mindig elkísérnek. Hatalmas öröm látni, ahogy a teqball évről évre, tornáról tornára fejlődik, ráadásul a sportág szülőhazájában részt venni egy ilyen nívós tornán, mindig különleges élmény" - jelentette ki.
Hozzáfűzte, hogy szeretete a labdarúgás iránt azután sem csökkent, hogy abbahagyta az élsportot.
"Büszke vagyok rá, hogy előbb hazámban, Brazíliában, majd az egész világon részese lehetek, lehettem a sportág elterjesztésének, jó érzés ennyire komoly szerepet játszani a fejlődésben. Ráadásul a nemzetközi szövetség kifejezetten nyitott a javaslataimra, gördülékeny a kapcsolat. Nagyon sokan azt várjuk, hogy a kemény munkánknak köszönhetően a 2028-as olimpián már a teqball is a program része lesz" - mondta.
Ronaldinho a vasárnapi program részeként a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban, a gálamérkőzésen asztalhoz áll, illetve találkozik a rajongóival is.
Borsányi Gábor, a nemzetközi szövetség (FITEQ) elnöke, a teqball társalapítója is kiemelte, mennyivel előrébb jutott a sportág rövid történelme során.
"A játék minősége szemmel láthatóan sokat változott, jóval látványosabbá vált, mint a kezdetekben. Óriási öröm számunkra, hogy a magyar állam támogatásának köszönhetően ismét Budapesten rendezhetünk meg egy ilyen rangos tornát, a sportág pedig hazánkban is kifejezetten nagy népszerűségnek örvend" - mondta, hozzátéve: abból a szempontból különleges a mostani rendezvény, hogy Budapesten minden kategóriában versenyezhetnek a sportolók, a női és férfi egyéni és páros küzdelmei mellett vegyespárosban is összemérhetik tudásukat az indulók.
Kiemelte: a nemzetközi szövetség már 147 nemzeti szövetséget tudhat a sorai között, de a további terjeszkedés a cél.
"Reméljük, hogy a tagság bővülésének és a sportág fejlettségének eredményeként, 2028-ban akár már az olimpiai programban is szerepelhet a teqball, ezáltal még magasabb szintre juttatva ezt a százszázalékban magyar sportinnovációt."
hírek innen, onnan
Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén
Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két...
Lecserélték Tóth Gabit és Curtist: Kiderült, kik lesznek az idei Megasztár zsűritagjai
Úgy tűnik, az idei Megasztár nemcsak a versenyzők miatt lesz izgalmas, hanem a zsűri összetétele miatt is. A műsor készítői alaposan...
Ennyi idő után fertőz a kullancs - Jegyezd meg jól ezt a számot a szakember szerint
Ha ennél hamarabb kiszeded a kullancsot, szinte biztosan nem kell aggódnod.
Magyar Péter bowlingozott: Fontos, hogy jó golyót válassz! Nézzük, mire megyünk a narancssárgával!
Ami érdekes, hogy a narancssárga golyó üti el az összes bábut. Magyar korábban posztolt már edzőteremből, ami azt jelzi, egyre inkább...
Egy nap, két súlyos motorosbaleset is történt Monor térségében – ennyi maradt összesen a járművekből – fotók
A tavasz beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon, kihasználva a jó időt. Ilyenkor azonban a balesetek kockázata is...
Újabb fideszes sztárpolitikus mondott le mandátumáról
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke vasárnap délután közösségi oldalán bejelentette, hogy a választási eredmények miatti...
Egy perces szokás, ami mindent megváltoztat: a svédek titkos szokása letarolja az internetet.
Így sokkal könnyebb.
Szép csendben elküldte Izrael a legendás Vaskupola-rendszert egykori esküdt ellenségének
Az Axios két izraeli és egy amerikai tisztségviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy Izrael az Irán elleni háború korai szakaszában...
Egy magyar csatár miatt verhetik a fejüket a falba a legendás klubnál: "Ki volt ezért a felelős? Ki meri ezt felvállalni?"
A Henk Spaan által jegyzett ikonikus „Spaan geeft punten” rovatban ezúttal a magyar csatár, Kovács Bendegúz került reflektorfénybe: a...
Újra hódít a hügelkultúra: a dombágyás, amely megmenti a talajt
Ez a régi, mégis megújult módszer a faanyag és a szerves rétegek kombinálásával ad választ a 21. század kertészeti kihívásaira, a...
Kihűlt eszpresszó, üres szék
Az ember negyven felett azt hiszi, már mindent tud az életről. Hogy mikor kell behúzni a féket, és mikor kell gázt adni. De rájöttem, hogy...
Nem tört meg a 34 éves Wembley-átok, kialakult az FA Kupa döntője
Nem tündökölt, de megszakította rossz sorozatát a Chelsea.
Sport
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Miért éppen így? Szomorú véget érhetett Mohamed Szalah liverpooli pályafutása
Nem lehet teljes a Vörösök boldogsága a Crystal Palace legyőzését követően.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
Még hogy a kezdés – melyik meccset nézte a Fradi edzője?
Jesper Jensen, a Ferencváros dán trénere furcsán értékelt a találkozó után.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Jól kezdett, aztán nagy bajba került a Ferencváros Metzben
Az első mérkőzés döntetlenre végződött az FTC-Metz párharcban.
Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen
Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.
Súlyos sérülést szenvedett a Diósgyőr fiatalja: "Magánál van, csak nem tudja, hol" - megvan a pontos diagnózis
Demeter Milán bal felső állkapocscsontja eltört, emellett enyhe agyrázkódást is szenvedett egy fejpárbaj során a Kisvárda elleni mérkőzésen.
Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Újabb közismert fideszes politikus lép vissza
Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká
Semjén Zsoltot titokban elutasították
Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or
Egy negyedik zászló is felkerülhet a parlamentre, Magyar Péter nyílt levelet kapott
Egy tiszás szervezet kéri Magyar Pétert rá.
Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?
Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.
Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént
Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.
Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó
Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


