Ezt olvasta már?


Rendkívüli kutatási összefogás indult a demencia elleni küzdelemben

Előremutató hazai kutatási összefogás jött létre a demencia elleni küzdelemben a Belügyminisztérium kezdeményezésére a Semmelweis Egyetem és az Országos Kórházi Főigazgatóság szakmai irányításával.

 

A Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika Kamondi Anita egyetemi tanár által vezetett kutatócsoportja – több más kutatási centrum bevonásával – kidolgozott egy, a demencia korai szűrésére irányuló, mesterséges intelligenciát is használó megoldást. A metódus a hagyományosan alkalmazott mentális állapotfelmérő tesztek és a rajzolóképesség-vizsgálat (finommotorika) műszeresen mérhető és ezért számítógépesen feldolgozható kombinációján alapul.

A projekt kitűzött célja egy olyan módszer kidolgozása, ami a lakosság legszélesebb rétegei számára teszi lehetővé a szűrést és a betegség korai időszakban történő kimutatását már az alapellátásban, a háziorvosi rendelők szintjén.

A kutatás mesterségesintelligencia-alapú digitális kézmozgás-analízis alkalmazása a kognitív hanyatlás korai felismerésében címen indult. Jelentőségét és szükségességét alátámasztja, hogy a demencia – a gondolkodás, a memóriafunkciók és a személyiség hanyatlásával járó tünetegyüttes – napjaink egyik legjelentősebb népegészségügyi kihívása Magyarországon és világszerte. Jellemzően időskorban fordul elő, népegészségügyi adatok szerint Magyarországon a 60 év felettiek körében a demencia előfordulási aránya mintegy 7 százalék, és mivel közvetett hatása a családtagokra is kiterjed, akár egymillió embert is érinthet. A projektet beválasztották a Belügyminisztérium által támogatott, kiemelten fontos MI-fejlesztések sorába- írták.

A vizsgálat elsődleges célja egy mesterségesintelligencia-alapú, tableten végrehajtható mozgásanalízis-rendszer klinikai validációja 3000 vizsgálati személy bevonásával.

A másodlagos célok közé tartozik a módszer szenzitivitásának és specificitásának pilot jellegű meghatározása, valamint további biomarker-alapú vizsgálatok megalapozása.

A kutatásban részt vesz a Semmelweis Egyetem, Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Észak-budai Szent János Centrumkórház, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház, Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház – Rendelőintézet, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Budapesti Károlyi Sándor Kórház, Kistarcsai Flór Ferenc Kórház és a Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság – közölte a az Országos Kórházi Főigazgatóság.

 

mti







0
0
0
0

hírek innen, onnan

7 kérdés, ami eldönti: itt az ideje szakítani, vagy össze lehet költözni?

Van egy pont minden kapcsolatban, amikor a rózsaszín köd eloszlik, és a valóság bekopogtat az ajtón. A kérdés ilyenkor az: merre tovább?...

A Lidl vásárlói örülni fognak - Az áruházlánc végre megváltoztatta azt a dolgot, ami évek óta bosszantotta az embereket

A Lidl áruházlánc ismét nagyot lépett előre, hogy vásárlói számára még kényelmesebbé és átláthatóbbá tegye a vásárlást. A...

Mit árul el a csillagjegye az egészségéről?

A tudomány talán nem ért egyet vele, de az asztrológusok úgy vélik, hogy a csillagjegyünk befolyásolja az egészségi állapotunkat....

Hétvégi olvasnivalók eltűnő fideszesekről, európai lehetőségekről és fiatalokról

Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.

Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben

Dühös tüntetők gyújtották fel az Ebola-kezelő sátrakat Kelet-Kongóban, miután nem vihették el egy feltételezett áldozat holttestét.

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Mintegy negyvenezer embert szólítottak fel a hatóságok lakhelye elhagyására az egyesült államokbeli Kalifornia déli részén pénteken,...

Egy Pinterest-álom ára: amikor egy egyszerű függönycsere is komoly kiadást jelent

Biztosan te is ismered azt az érzést, amikor egy nyugodt vasárnap délután a közösségi médiát görgetve szembejön veled a tökéletes...

Monica Bellucci bölcs gondolatai az öregedésről: „A kor szépsége abban rejlik, hogy megszűnsz a figyelem középpontjában lenni, és nézővé válsz”

A legendás olasz szépségnek két filmje is szerepel a Cannes-i Filmfesztivál programjában, ahol az öregedésről és a munkájával járó...

Visszafizették a 17 milliárdos NKA pályázati pénzek tizedét, Kis Grófo is visszaadott 5 millió forintot

A legnagyobb összeget – 1,25 milliárd forintot – a Városliget Zrt. fizette vissza.

Mo Salah után Szoboszlai következik a liverpooli feketelistán, Slot kendőzetlen őszinteséggel mondott le magyar sztárról

Kitartó aknamunkával ledöntötte egy legenda szobrát a holland mester, Dominik máris a célkeresztben.

Hogyan védekezzünk a madártetű atka ellen?

A házi keveréktől a növényi kivonatokig: így tisztítható meg az istálló a láthatatlan vérszívóktól.

Óriási a felháborodás tört ki két német turista miatt – ezt mégis hogyan gondolták?

Két német turista videója után vizsgálat indult a Staten Island Ferry biztonsági protokolljai miatt.

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Robbie Keane csak az első távozó lehet, lavina indulhat a Fradinál

Robbie Keane távozása azonban csak a jéghegy csúcsa lehet az Üllői úton.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

Forma–1: az éjjel súlyos ügyben büntetett az FIA a Kanadai Nagydíj hétvégéjén

A Mercedes továbbra is tarol, George Russell szerezte meg a pole pozíciót a sprintkvalifikáción.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

Itt a vége: Hét hónap után menesztették Benítezt, megnyílhat az út Rebrov előtt

A görög élvonalbeli Panathinaikosz a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik Rafa Benítez vezetőedző - miközben a háttérben ismét felerősödtek a találgatások, hogy a korábban is szóba hozott Szergej Rebro

0
0

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

Bevetésre kész az új európai vadászrepülőgép

Münchenben debütált a német légierő új büszkesége. A gyártó Airbus szerint a legmodernebb radar dolgozik benne.

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Spanyolországban halt meg Scherer Péter

Egyik kedvenc helyén, Spanyolországban töltötte élete utolsó napjait Scherer Péter. A Blikk információi szerint a népszerű színész nemrégiben a dél-európai országba utazott, és végül ott hunyt el. Ám a gyász

0