Remény a tudomány iránt érdeklődő fiataloknak
Az MTA 2009-ben hirdette meg a fiatal kutatóknak kiválósági programját, a Lendületet. A program célja az akadémiai és egyetemi kutatások megújítása kiemelkedő kutatók hazahívásával és a tehetségek itthon tartásával.
Eddig összesen 164 Lendület-kutatócsoport alakult, melyek vezetői a hazai alapkutatások élvonalához tartoznak. Többségük aláírta az alább olvasható nyilatkozatot.
Az MTA Lendület-kutatócsoportok vezetőinek nyilatkozata a Magyar Kormány MTA finanszírozásának átcsoportosítását magában foglaló költségvetési tervezetéről
Ezúton szeretnénk kifejezni teljes egyetértésünket az MTA Elnökségének az 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) módosítási tervével kapcsolatban 2018. június 15-én tett nyilatkozatával. A kormánytervezet szerint az MTA költségvetésének 70%-a és a Lendület-csoportok pénzkeretének egésze az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz kerülne, amely új koncepciók mentén, eddig tisztázatlan feltételek mellett dönthetne ennek felhasználásáról. A finanszírozás átcsoportosítása és a felügyeleti szerv megváltoztatása rendkívül bizonytalan helyzetbe hozza a csoportjainkat.
A Lendület-csoportok létrehozása 2009-ben indult meg az MTA kiemelt programjaként (http://mta.hu/lendulet). A Lendület program célja az MTA hatékonyságának növelése és szerkezeti megújítása, amit a nemzetközi sikereket elérő fiatal kutatók hazacsábításával, illetve itthon tartásával segít. Az elmúlt tíz évben több mint 150 kutatócsoport alakult, és a csoporttagokat is beleértve mintegy ezer fiatal kutathatott az MTA intézményeiben és magyar egyetemeken kedvező feltételek mellett. A Lendület program sikerességét mutatja a tudományos publikációk kimagasló száma, az elnyert európai támogatások nagy összege és azok az alapkutatásra épülő eredmények, amelyeknek társadalmi és gazdasági hasznosulása is kiemelkedő. Kutatásaink minden tématerületet lefednek az orvosi és mérnöki területektől a társadalmi, gazdasági és kulturális kérdésekig, és ezekből a kutatásokból számos innovatív alkalmazás is született. A Lendület program – az MTA kutatóintézeteinek teljesítményorientált, kiválóság alapú átalakítása mellett – az egyetemi oktatóknak is lehetőséget biztosított kiemelt kutatási tevékenységre, és e kutatásoknak az oktatásba történő beépülésére.
A Lendület program szakmai szempontok szerint kiválasztott hazai kutatóknak és egyetemi oktatóknak biztosította azt, hogy itthon boldoguljanak, munkájukkal a hazai tudásalapú társadalmat építsék, és egyben reményt adott minden tudomány iránt érdeklődő magyar fiatalnak, hogy szorgalmas és kiváló munkával itthon is lehet érvényesülni. Az MTA Lendület kutatócsoportok felügyeleti szervének és finanszírozásának megváltoztatása nem csak bennünk, csoporttagjainkban és családjainkban ébreszt aggodalmat, hanem a hazai kutatói, egyetemi oktatói társadalom egészében.
A tudományos kutatásban a stabilitás, a hosszú távú tervezhetőség pótolhatatlan érték. Ezért kérjük a döntéshozókat, hogy különös értékként őrizzék meg a Lendület programot, és az maradjon egészében az MTA gondozásában, amely elindítója és kiváló gazdája ennek a stratégiai fontosságú programnak.
Az aláírók névsora elérhető az mta.hu oldalon megjelent cikkben, a következő címen:
http://mta.hu/mta_hirei/az-mta-lendulet-kutatocsoportok-vezetoinek-nyilatkozata-108831
hírek innen, onnan
Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Elképesztő potyagól: háttal adott gólpasszt az ellenfélnek a focikapus – videó
Bora Göymen legrosszabb rémálmaiban is ez a meccs fog előjönni.
5 jó hír a múlt hétről Prince-től a sörig
Kezdjük jól a hetet!
Magánképeken száll az Orbán-oligarchák vagyona Nyugat felé
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát.
A fizikai átlagórabér 6,2 százalékkal, a középvezetők fizetése 8,9 százalékkal emelkedett 2026 első negyedévében
Az idei első negyedévben 2390 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a...
Trump szerint egy elég beteg fickó támadt rá szombaton, akire még a családtagjai is felhívták a rendőrség figyelmét
Az elnök a gyanúsítottról azt mondta, hogy korábban keresztény volt, de aztán keresztényellenessé vált.
Ilyen Škodát alig látsz Magyarországon
Bár 1,1 millió készült a Škoda 100-as típuscsaládból és itthon is az utcakép része volt, ma már alig látni Škoda 100-at....
Meseszép, egész nyáron virágzik és végtelenül igénytelen. Ez a virág kell neked.
Imádod a színes, könnyen tartható virágokat? Akkor a változékony dohánygyökér, vagyis a porcelánrózsa lesz a te kedvenced idén...
Hideg hajnal után napos idővel indul a hét
Kora reggel 4, délután pedig 21 fok körül alakul a hőmérséklet.
Hajszálnyit mozdult a forint, így nyitotta a hetet
Egy árnyalatnyit erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a hét végén a nemzetközi devizakereskedelemben, az előző heti kezdésnél...
Változások Balatonlellén, az autósok egy ideig bosszankodni fognak
Versenyfutás kezdődött az idővel Balatonlellén, ahol a nyári szezon beállta előtt több nagyszabású infrastrukturális beruházást...
Csatornaszagú lé folyt a csapból
Hosszú ideig tartó lakossági panaszok és önkormányzati nyomásgyakorlás után sikerült azonosítani és elhárítani a kakasdi...
Sport
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával
Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.
A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását
Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.
Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel
A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.
Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll
Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.
Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó
A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.
Egész Anglia erről beszél: Pályára tódultak a szurkolók a feljutást ünnepelni, majd egy perccel később jött a letargia - videó
Egészen hihetetlen végjátékba torkollott egy feljutásról döntő angol bajnoki.
Salah idényének vége, megvan a Real Madrid első nyári igazolása - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
A Paks tizenegyest reklamált, aztán a Fradi lecsapott, de a címvédő erre a félidőre nem lehet büszke
A Fradi egy félidő után 1-0-ra vezet a Paks ellen az NB 31. fordulójában, kövesse velünk a második félidőt.
Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával
Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.
Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt
Sporttörténelmi futás Londonban.
Ronnie O’Sullivan elveszítette a fejét, odaütött, ezt még sokba kerülhet neki
Noha John Higgins sem játszott kiemelkedően, feljött 9-7-re, így a hétfői harmadik szakasz még tartogat izgalmakat.
Bulvár
Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint
A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr
Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz
Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.
Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög
Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?
Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez
Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.
Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek
A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít
Kiszámolták, hány embert bírna el valójában a Föld, a végeredmény pedig téged is meg fog lepni
Bár a 12 milliárdos népesség felé száguldunk, a kutatók szerint a Földnek már a mostani tömeg is sok. De mennyi lenne az optimális?
Időjárás: megjött az előrejelzés a hosszú hétvégére – Nem szabad otthon hagyni az esernyőt?
Május elseje miatt jön a hosszú hétvége, és vasárnap anyák napja is lesz. Ideje megnézni, hogy ez milyen időjárást hoz.
Rejtélyes rakomány akadt el Hatvannál, kamionnal érkezett
Egyelőre nem tudni, mit szállítottak.
Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah
Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.
Szubklinikus stroke – A „néma” agyi károsodás
A stroke-ot a legtöbben hirtelen kialakuló, drámai tünetekkel azonosítják: féloldali bénulás, beszédzavar, látáskiesés, tudatzavar. Az elmúlt évek kutatásai azonban rámutattak egy jóval alattomosabb, sokszor ész
Puzsér Róbert is megszólalt Vitézy Dávid és Ruff Bálint kinevezéséről, nem a szokásos véleményt mondta el az új miniszterekről
Az Önkényes Mérvadóban beszéltek az új miniszterekről.
Leomlott egy társasház tetőszerkezete, egy járókelő belehalt a sérüléseibe
A rendőrség vizsgálatot indított.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Fontos útfelújítások kezdődnek Pápa térségében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


