Ezt olvasta már?

A mesterséges intelligencia már a mindennapok része

A mesterséges intelligencia korábban sci-fi történetek része volt, de napjainkra a mindennapjaink szerves elemévé vált. Gondolj bele, hány helyzetben találkozol vele...


Rapszodikus rivális ellen játszanak a pápaiak

A Sárvár ellen látott gyenge produkciót a Komárom legyőzésével feledtetné a Perutz FC, mely három hét alatt immár a harmadik újonccal találkozik a labdarúgó NB III-ban.

Csalódást keltő, érthetetlen produkciót láthattunk a sárga-kékektől a Sárvár ellen, Rozmán László vezetőedző a mérkőzés lefújását követően és néhány nap elteltével sem rejtette véka alá elégedetlenségét.

– Sok mindent át kellett beszélni a Sárvár elleni meccs visszanézése közben, főleg ami az első félidőt illeti, bízom benne, hogy megértették a fiúk, hogy lehet rosszul teljesíteni, de futómennyiség nélkül soha, semmilyen körülmények között nem lehet játszani, győzni meg pláne nem – mondta a pápaiak vezetőedzője. – A csapat is érzi, hogy ez borzasztóan gyenge teljesítmény volt, szeretnénk javítani, de nem lesz könnyű.

Október 14-én azzal a Komárommal találkozik a Molaji Sporttelepen a Pápa, mely rapszodikus teljesítményt nyújt, győzelmek és vereségek váltják egymást, formája viszont javul, hiszen két döntetlen és egy vereség után legutóbbi két találkozóján győztesen hagyta el a játékteret.

– Egy olyan együtteshez érkezünk, melynek jól sikerültek az igazolásai, Bozsik Péter jól összerakta a keretet. Legalább olyan nehéz mérkőzésre számítok, mint a Nagykanizsa ellen. Abban bízom, hogy a szezon sikerei abba az irányba viszik ellenfelünket, hogy dominálni szeretnének, mert úgy látszik, a mi csapatunknak ez jobban fekszik, mint amikor az ellenfél kilenc emberrel védekezik. Nagy iramra, izgalmas 90 percre számítok, mely során szeretnénk visszaszerezni a múlt héten elveszített két pontunkat.

A negyedik helyen álló újonc házi gólkirálya négy találattal a rutinos, sok csatát megélt támadó, Kenesei Krisztián, aki korábban két szezonon keresztül Pápán futballozott. A pápaiak mestere vele kapcsolatban elmondta, külön nem készülnek rá.

– Megpróbáljuk lezárni előtte a területet és nem felülni azoknak a provokációknak, amiket rutinjából adódóan nagyon jól csinál, bízom benne, hogy a játékvezető sem lesz partner ebben. Tudjuk, hogy 41 éves kora ellenére a pontrúgásai nagyon veszélyesek és társai jó ütemben érkeznek a szabadrúgásaira a kapu elé.

A pápaiak edzője a kerettel kapcsolatban elmondta, Vallejos Dominique és Jurik Patrik játéka kérdéses, a többiek viszont hadra foghatóak.

 

 

forrás: veol.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az ETO nem tudott nyerni Debrecenben, tovább élnek a Fradi bajnoki álmai

A Győr sorsa továbbra is a saját kezében van.

Károly döntött, Katalin teljesen kiakadt: a hercegné őrjöng a király terve miatt

A brit királyi család körül ismét forr a levegő, mivel egy újabb döntés komoly feszültséget szított a falak mögött: a bennfentesek...

A reptéren vették őrizetbe a szegedi Fidesz-elnököt, aki azután mondott le posztjáról, hogy kiderült: körözik

Az RTL információi szerint péntek este fogta el az adóhatóság a férfit a budapesti reptéren.

Nyilvános a Trump-merénylő manifesztója, kormánytagok voltak a listáján

A Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján lövöldöző Cole Allen a támadás előtt egy manifesztót küldött a családjának. A dokumentumból...

„Fontos, hogy jó golyót válassz!” – Magyar Péter megmutatta, hogy megy neki a bowling – videó

Magyar Péter egy könnyed hangulatú videóval jelentkezett be a közösségi oldalán, amelyben bowlingtudását csillogtatta meg követőinek. A...

Először találkozik a választás óta személyesen is Magyar Péter és

Szerdán Brüsszelbe utazik Magyar Péter, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével az uniós források...

Magyarok nyaraltatnak Egyiptomban, furcsa neve lett hazánknak

Különleges, magyar szálloda várja a vendégeket Egyiptomban.

Fura egy levelet írt az amerikai merénylő

A hatóságok egy kézzel írott levelet találtak a szombati Fehér Házi Tudósítók Egyesületének vacsoráján történt lövöldözés...

Vészjósló bombarobbantás Belfastban

Gyilkossági kísérletként kezeli az észak-írországi rendőrség azt az autórobbantást, amelyet egyelőre ismeretlen tettesek hajtottak...

NB I: Egy pont maradt az ETO előnyéből a Fradi előtt - döntetlen a debreceni rangadón

A DVSC és az ETO FC 1-1-es döntetlent játszott egymással a Fizz Liga 31. fordulójában, egy változatos, helyzetekben gazdag mérkőzésen.

Guardian: Ausztrián keresztül menekítik pénzüket a kormányközeli milliárdosok - Vannak, akik Amerikába indulnak

A Fideszhez köthető üzletemberek Bécsen keresztül elkezdték külföldre menekíteni vagyonukat, a párthoz köthető egyes személyek pedig...

Majka csalódott Orbán Viktorban, de üzent Magyar Péternek és Curtisnek is

A rapper szerint a Fidesznek az életben maradásért kell küzdenie.

0

Sport

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Szoboszlai megkapta a magáét Liverpoolban, és úgy járhat, mint Mohamed Szalah

Kritizálták a Crystal Palace elleni teljesítményét, miközben szenzációs dolgot vihet véghez a Premier League-ben.

Angliában Gera Zoltán óta nem történt ilyen magyar futballistával

Edzője szerint a magyar válogatott alapembere nemcsak játékosként, hanem emberként is példát mutat.

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

Jude Bellinghamnek nagyon fájt a láthatatlan könyökös.

Ajándék a szomszédból: a DVSC-nek nincs miért izgulni az ETO ellen

Bódog Tamás csapata szombat este 2-1-re legyőzte a ZTE-t.

Tóth Balázst Liverpoolba vinnék, a magyar válogatott kapusa nagy döntés előtt áll

Komoly érdeklődés mutatkozik a Premier League-ből a Blackburn Rovers magyar sztárja iránt.

Bognár György bárkit eladna a Fradinak egyetlen feltétellel

A Paks edzője nem akart köntörfalazni a Fradi elleni 2-0-s vereség után.

Ez történt a kórházban a súlyos sérülést szenvedő NB I-es futballistával

Mentővel vitték el, és hiába volt magánál, nem tudta, hogy hol van. Eltört az állkapocscsontja is.

Kabaré: A 70 méteres felívelés után a kapus háttal adott gólpasszt - videó

A török negyedosztályú bajnokság rájátszásában vívott meccsen született meg a hétvége legfurcsább gólja.

Hatan jelöltek a Real Madrid kispadjára; megírták, ki lesz Guardiola utódja a Manchester City-nél - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Befellegzett a közmédiának? Mi zajlik a TV2-nél? – Kőkemény túlélési harc jön a Fidesz sajtójában egy szakértő szerint

A politikai fordulatok hatása a gazdaságban lassabban, a médiában azonban szinte azonnal megmutatkozik – erről beszélt Krausz Péter a Több-Kevesebb adásában, ahol Rónai Egon kérdezte a friss médiapiaci fejleményekr

Újabb közismert fideszes politikus lép vissza

Bánki Erik, a Fidesz baranyai választókerületi elnöke és regionális pártigazgatója bejelentette, hogy nem vesz részt a hamarosan megalakuló új Országgyűlés munkájában, és 36 év után visszavonul a frontpolitiká

Semjén Zsoltot titokban elutasították

Hiába mondott le a KDNP elnöki tisztségéről, az országos elnökség elutasította, nem fogadta el azt. Benyújtotta lemondását a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztségéről Semjén Zsolt, amit azonban a párt or

Ki ne dobd: nem használod, ám 80 ezer forintot is érhet ez a retró eszköz

Egyes VHS-kazetták, DVD-k, Blu-ray lejátszók és videomagnók iránt továbbra is erős a kereslet. Egyes ritkább, jó állapotban lévő, vagy felújított darabokért ma már rengeteget fizetnek a gyűjtők.

Forrnak az indulatok a Liverpool győzelme után – hogy születhetett ilyen gól?

Ritkán látni a futballpályán olyasmit, mint ami a Liverpool és a Crystal Palace mérkőzésén történt.

Megvan az év politikai mémje, az egész ország ezen a kormányváltás utáni képen röhög

Az adminisztrációt nem könnyítették meg, újabb 4 év "szenvedés" kezdődik?

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombato

Ha ezt látod a kocsidon, rögtön fordulj a rendőrséghez

Egy apró jel, amit sokan ártalmatlannak gondolnak, pedig komoly veszélyt jelezhet – és sajnos egyre többen találkoznak vele.

Magyar Péter újabb bejelentést tett, pénzről van szó

Szerdán Brüsszelbe utazik a kormány képviselője, hogy informális egyeztetést folytasson az Európai Bizottság elnökével a Magyarországnak járó uniós források hazahozataláról.

Így buktatnák meg a pápát? Romba dől a katolikus egyház? Mi van a Vatikán-dossziéban? – Terjed egy óriási álhír, avagy így nyomják fullba a kretént

Egy drámai bejegyzés szerint Donald Trump „vatikáni dossziékkal” fenyegette meg a katolikus egyházat. A történet azonban nem több egy manipulált képnél.

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapít