Ezt olvasta már?


Potápi: 1464 külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában

Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.


hirdetés

 

Potápi Árpád János felidézte: a program első pályázati kiírásában működésre, fejlesztésre, eszközbeszerzésre lehetett pályázni, a támogatási keretösszeg 1,5 milliárd forint volt.

Az államtitkár elmondta: 3223 pályázat érkezett, amelyek támogatási igénye a rendelkezésre állónak közel nyolcszorosa, mintegy 12 milliárd forint volt. Formai hiba miatt 76 pályázatot el kellett utasítaniuk, az érvényes pályázatoknak azonban közel fele, 1464 tudott pénzt nyerni.

A nyertes pályázók listája megtalálható a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.

 

 

MTI








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Népszava: Eddig hat korrupciógyanús esetre derült fény a fővárosban

A Főtáv két, a közterület-fenntartó, az önkormányzat, a BKK és a frakcióvezetők pedig egy-egy esetben tettek feljelentést.

Miért nem veszik le soha többé esküvő után a lábujjgyűrűt az indiai nők? Nem csak a házasság szimbólumaként hordják

A lábujjgyűrű fontos szerephez jut az indiai kultúrában, a nők nem csak a házasságkötés miatt hordják.

Szűken nyert, de marad liberális Trudeau-kormány Kanadában

Még nem világos a kormány összetétele, de az eddig is kisebbségi kormányt vezető Trudeaut nem előzték meg a konzervatívok.

Semjén Zsolt leleplezte Bambit, szerinte semmi köze egy őzhöz

Egészestés dokumentumfilm készült Fekete Istvánról, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet életre hívójáról, a magyar...

Érdemes figyelni: a hurutos megbetegedés tünetei keverhetők össze a Covid tüneteivel

Az ősz beköszöntével egy másik vírus is terjed az országban, ami könnyen összetéveszthető a Covid tüneteivel.

Időjárás ma: nem sok napsütésben lesz részünk - Mutatjuk, mire számítson!

Az időjárás-előrejelzés szerint, felhős idő vár ránk, helyenként csapadékra is számíthatunk.

Hivatalos: ebben az esetben többé nem kell karanténba vonulniuk a kontaktszemélyeknek

Az új szabályozásról a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatta az RTL Klub Híradóját.

Balesetekkel indult a nap, javítják az utat Pilisvörösváron

Kedd reggeli közlekedési információk az Útinformtól.

Mibe érdemes most fektetni?

Akinek pénze van, logikusan minél kisebb kockázattal szeretne minél nagyobb hasznot elérni. Emelkedő árak mellett azonban a korábbi...

Nem tud megélni a színészetből a Jóban Rosszban sztárja – ehhez kezd most

Nagyon úgy tűnik, más munka után kell néznie Kondákor Zsófinak, a színészetből ugyanis képtelen eltartani magát.

Bemutatták a Fekete Istvánról szóló filmet

Egészestés dokumentumfilm készült Fekete Istvánról, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet életre hívójáról, a magyar...

Sport

Ezek voltak az utolsó szavai a lovas-balesetben meghalt magyar zsokélánynak

A 21 éves Jeles Eszter 13 napig küzdött az életéért, végül a szervezete feladta a harcot.

Messi összeveszett az edzőjével, már a pályán is hisztizik - videó

Az argentin világsztár rosszul játszott, lecserélték. Nem tetszett neki.

Utolsó perces dráma a zöld-fehérek és az újonc meccsén – videó

Hiába fordítottak a hazaiak, a 97. percben betaláltak a vendégek és módosult a pontok eloszlása.

Létszámleépítésre készül a Manchester United - Hét játékos távozhat

Alaposan átalakulhat a keret Manchester vörös felén.

Elkapta a koronavírust, kórházba került az olimpiai bajnok úszó

Koronavírus miatt kórházba került Madi Wilson ausztrál úszónő.

A PSG edzője beszélt Lionel Messi hisztijéről

A hatszoros aranylabdás sztár nehezen viselte, hogy a honfitársa lecserélte a Lyon ellen.

Meg kell műteni a tokiói olimpia magyar hősét

A nyári ötkarikás játékokon elszakadt térdszalaggal lett negyedik a kardozó.

Ancelotti is látja a legnagyobb problémát, fel is hívta rá a figyelmet

A Real Madrid sokáig vesztésre állt a Valencia otthonában, ám a hajrában megrázta magát és fordítani tudott, végül pedig 2–1-re győzött.

Remeklő Szoboszlai, nagyon ideges Dárdai - hat magyar játszott a hétvégén a Bundesligában

A Köln-Lipcse meccs a szezon eddigi legfordulatosabb találkozóinak egyike volt, miközben a Hertha is elmozdult a veszélyes zónából.

Verseny közben gázolták el a magyar ultramaratonistát, Szőnyi Ferencet

Szőnyi Ferenc, az 57 éves magyar ultramaratonista Mexikóban, Manuel Doblado közelében haladt, amikor egy zárt pályán egy gépjármű elgázolta, amely aztán segítség nyújtás nélkül továbbhaladt. Szőnyi zúzódáso

„Ronaldo legalább annyi problémát okoz Solskjaernek, mint amennyi megoldást nyújt”

Jamie Carragher szerint nem Ronaldo lesz a kulcs a bajnoki cím megnyeréséhez.

Meg kell műteni Szalai Ádámot

A Mainz magyar válogatott focistája Sallai Roland csapata ellen szenvedett térdsérülést.

0

Bulvár

Ezek voltak az utolsó szavai a lovas-balesetben meghalt magyar zsokélánynak

A 21 éves Jeles Eszter 13 napig küzdött az életéért, végül a szervezete feladta a harcot.

Ma elhajítják a politikai bombát a parlamentben

Elindul a forró ősz, az Országgyűlés kétnapos üléssel kezdi meg őszi ülésszakát.

Ő Rákóczi Feri ritkán látott felesége: a rádiós 14 éve imádja Judithot

Rákóczi Feri és Judith közös fotóit gyűjtöttük egy csokorba.

A csempe ma már ósdi, luxustrend váltja - Fillérekből kihozható

Olyan elem hódít, amely luxusnak tűnik, pedig fillérekből megvan.

Váratlan döntés: mentőautóra cseréli a mikrofont a magyar műsorvezető

Az ismert magyar rádiós műsorvezető, Péter Petra úgy döntött, új szakmát tanul és mentőápoló képesítést szerezve csatlakozik az Országos Mentőszolgálathoz.

Súlyos balesetet szenvedett Dobrev Klára is: nem veszélytelen a lovassport

Tragikus baleset után elhunyt a mindössze 22 éves Jeles Eszter zsoké, aki tizenhárom napig küzdött az életéért, de végül szervezete feladta. A lovasportok, noha nagyon jó hatással vannak az ember egészségére, mind

Ha jót akarsz, tankolj gázolajat szerdáig. Hatalmas áremelés jön.

Eltérő irányú mozgás figyelhető meg az üzemanyag-árak változásában. A gázolaj ára kiugrik, a benzin pedig néhány forinttal olcsóbb lesz.

Szandi: „Nemsokára mind követjük a lányunkat San Franciscóba”

Szandi mindig is olyan típusú ember volt, akinek folyton voltak B tervei, az énekesnőnek most is számtalan elképzelése van. Az nlc-nek mesélt a családjáról, a munkájáról, és arról mennyire élvezi az Álarcos ének

Gyurcsány Ferenc éktelen haragra gerjedt Orbán Viktorral szemben

Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök felszólalása után arról beszélt, ha egy kormány nem a haza sorsával foglalkozik, hanem az általa teremtett démonokkal küzd, akkor ez az ország romlásnak indul.

blogmorzsák

10 kérdés, amit tegyél fel egy állásiterjún

Jó esetben nemcsak téged interjúztatnak, de te is a jövőbeli céget. Ezt a 10 kérdést érdemes bevetned az állásinterjún.

Lucifer’s Friend: Egy asztalnál az ördöggel

Okkult ízvilág, fantasztikus virtuózok és a Uriah Heep énekese a 70-es évek egyik legjobb albumán.

Ritkán látott képek a Mai Manó Ház táncosnőiről

Díjnyertes óceánfotók, angol dokumentumfilm készült egy elfeledett magyarról. Válogatás a múlt hét fotós híreiből.

Az emoji-k „elszigetelődése”

A gyűlöletre mosollyal is lehet válaszolni! – mint amire a karaktereket eleve kitalálták.

Terhelési kérdések

Magyarul: akkor is volt adatforgalom, terhelés, mikor szavazás már nem is volt!

Már kiszámolhatod, hogyan csökkentheted a környezeti terhelést

Nem könnyű feladat leadni 100 kilót, ugyanakkor nem is lehetetlen.

Így jógázd ki magad a depresszióból

A krónikus prosztatagyulladás nem csupán fizikailag terheli meg a betegeket.

Palvin Barbi amazonként?

Merőben szokatlan szettben és koncepcióban láthatjuk Palvin Barbit.

Miért térdelhetett le az előválasztási rendszer?

Mindent lebíró támadás vagy szakmai hiba?

4 parfüm, amit mindenképp ismerned kell!

Őszi illatra vágynál? Parfümajánló férfiakra hangolva.

A pesterzsébeti hurok

A legutolsó komoly fejlesztés a térségben a 3-as metró átadása volt, azóta csak hanyatlás van.